Diego Llorente: Zidane tudja, milyen a Realban játszani, ezért a játékosok tisztelik

Talán mondhatjuk, hogy Zinedine Zidane az első számú „felelős” az elmúlt két évtized néhány legemlékezetesebb pillanatáért. Ide tartozik a 2002-es glasgow-i BL-döntőben, a Leverrkusennek lőtt elképesztő kapáslövése, két fejes, amelyek egy egész nemzetet ugrasztottak talpra 1998-ban a franciaországi világbajnoki döntőben, emellett pedig számos egyedi trükk, csel és passz. Most, edzőként pedig az a feladata, hogy edzőként ültesse át azt az elképesztő mágiát, amely jellemezte őt játékosként, a Real Madridba, abba a csapatba, ahol megerősítette hírnevét, és ahol most az első csapat trénere lett. A kezdés nem tűnik rossznak a habfehérek élén, de a jövő nagy kérdése, hogy vajon mennyit láthatunk abból a varázslatból, ami a francia zsenit játékosként jellemezte? Hogy kiderítsük, milyen edző is Zidane, a FIFA.com megkérdezett egy olyan embert, aki az elmúlt szezonban a kezei alatt játszott a Madrid utánpótláscsapatában, a Castillában: Diego Llorentét.

A jelenleg a Rayo Vallecanónál kölcsönben focizó középső védő azonnal kijelenti: „A legelejétől látszani fog az intenzitás a csapaton.

Tavaly megkaptam az lehetőséget, hogy távozzak a Castillától” – folytatja a huszonkét éves játékos. – „De amikor hallottam, hogy Zidane lesz az edzőnk, azonnal a maradás mellett döntöttem. Nem mindennap tanulhat az ember egy igazi legendától, a jelenléte pedig a legelejétől felvillanyozott mindenkit a csapatnál.

Egyként azon kiváltságosak közül, akiket a francia legenda edzett, talán sok mindenkinél jobban meg tudja jósolni, hogy Zidane jövője hogyan alakul majd a Real nagycsapatánál.

Mindig támadó játékot játszatott velünk, letámadtuk az ellenfelet, amikor nem volt nálunk a labda; annyi időt töltöttünk a térfelükön, amennyit csak tudtunk. Természetesen a taktika mindig az ellenféltől függött, nem mindig ugyanaz volt.”

Llorente, aki a Castilla csapatkapitány-helyettese volt, és harmincegy mérkőzésen lépett pályára Zizou regnálása alatt, azt állítja a franciáról, hogy mindenre kiterjedő tehetsége van az edzősködés terén. „Az egyéni dolgainkat is jól kezeli, és a csapat taktikáját is. Ha a játékosnak van szüksége javulásra, neki mondja el, ha pedig a csapatnak kell fejlődni, mindenkihez beszél. Mindig megköveteli az intenzitást, függetlenül attól, hogy mi áll az eredményjelzőn. Ha valami nem úgy történt, ahogy szerette volna, mindig azt mondta nekünk: ’Ez nem méltó egy olyan csapathoz, mint a Real Madrid.’”

Majd rátér arra, hogy Zidane hogyan kezelte a játékosokat. „Soha nem ütötte bele az orrát a magánéletünkbe, de amiről úgy látta, hogy kihatással lehet a pályán mutatott teljesítményünkre, arra figyelt ő is és az edzői stáb is. Az étrend, a fizikai felkészülés, az egészség nagyon fontos volt. Nem kérdés, mindig figyelt a játékosokra."

Az a tény, hogy Zidane kiemelkedő képességű futballista volt, Llorente szerint szintén segítette őket. „Az emberek azt mondják, hogy nincs edzői tapasztalata, de ez nem is számít, hiszen Zidane-ról beszélünk. Lehet, hogy nincs annyi tapasztalata edzőként, de egy játékosnak nagyon fontos, hogy olyan trénere legyen, aki rengeteg mindenen ment keresztül, és aki megérti őt. Azt hiszem, ezt látni fogjuk a Real Madridnál a jövőben.”

Kiegészítve a fentieket, még hozzáteszi: „Néha volt egy kis időnk lazítani edzés után, így egyikünk megkérdezte a 2006-os VB-döntőben lőtt Panenkájáról. Nem félt-e, hogy kihagyja? A válasza fantasztikus volt. Azt mondta, hogy nem volt ideges, mert rengeteg idő hátra volt még a meccsből, és ha ki is hagyja, lett volna még idejük megfordítani az állást. Ez a hidegfejűség és gondolkodásmód, amit tőle tanultunk.”

Hogy fog tehát teljesíteni a francia legenda edzőként? Képes lesz-e edzőként is meghódítani a Bernabéut? Llorente megkísérli a választ: „Megvan minden tudása a fociról. Tudja, mit jelent a Real Madridban játszani, tudja, miről szól ez a klub. Ezt pedig minden játékos értékeli. Emellett pedig egy igazán tiszteletreméltó ember, a játékosok mind mögötte fognak állni. Minden rendben lesz.”

Forrás: fifa.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK