Zidane-nak tanulnia kell Ancelotti hibáiból

Már három mérkőzést játszott a csapat Zinedine Zidane irányítása alatt, és nagyon úgy tűnik, hogy a francia Carlo Ancelottiéhoz hasonló taktikában gondolkodik, és a játékosokat is az olasz módszereihez hasonló módon kezeli. Nem szeret túl korán cserélni, illetve nagyon úgy fest, hogy neki is megvan a „gálacsapata”.

A tény, hogy Zidane nagyjából ugyanazt a csapatot edzheti, amit Ancelotti korábban, segít kiemelni a két edző módszerei közötti kísérteties hasonlóságot. Ha a teljes keret, azaz minden játékos bevethető, mindketten a 4-3-3-as felállást favorizálják, támadásban a BBC-vel. Mindketten szeretik azokat a középpályásokat, akik jól kezelik a labdát, még akkor is, ha extra erőfeszítéseket kell tenniük a védekezésben, ami egyébként nem is illik bele maximálisan a profiljukba. Ez a helyzet Toni Kroosszal, Luka Modriccsal és Iscóval is.

Carlo és Zidane is szívesebben használ egy támadó felfogású középpályást, akinek vissza is kell zárnia, mint egy vérbeli, védekező felfogású játékost, akik így igen nehéz helyzetbe kerülnek a játékperceket tekintve. Ezzel magyarázható, hogy Ancelotti a Portóba küldte kölcsönbe Casemirót, valamint Illarramendi sem kapott túl sok esélyt, mindig Iscót vagy Jamest preferálta a középpályán.

Zidane-nak tanulnia kell Ancelotti hibáiból

Ebben a tekintetben eddig Zizou az olaszt követi. Casemiro egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára Benítez távozása óta, és egyetlen másik védekező középpályás sem került szóba a Real Madriddal ebben a kulcsfontosságú átigazolási időszakban. Egy olyan ex-játékostól, aki Claude Makélélé segítségét élvezte a pályán és más védekező középpályások közreműködésével tűnt ki a csapatból, valljuk be, kicsit hálátlan dolognak tűnik a kulcsfontosságú poszt ilyen szintű mellőzése.

Ancelotti és Zidane is nagyon óvatosan nyúlnak a fiatal játékosokhoz. Igaz, hogy az olasz bedobta a 21 éves Carvajalt a kezdőcsapatba, de csak azután, hogy a spanyol eltöltött egy évet kölcsönben a Bayer Leverkusennél és ott átesett a tűzkeresztségen. Ez a stílus hasonlít a Fabio Capello által mutatotthoz, aki gyakran fordult olyan tehetségekhez, akik már valahol bizonyítottak.

Zidane az első három meccsének mindegyikén kihagyta Nachót a keretből, aki Benítez irányítása alatt – a sérüléseknek is köszönhetően – a játékpercek 50 százalékában a pályán volt. Hasonló Lucas helyzete, aki igencsak megbízható teljesítményt nyújtott Rafa kezei alatt, azonban Zidane-nál a három mérkőzésből kettőn még a padra sem ülhetett le. Cheryshevet már nincs is értelme megemlíteni, hiszen az orosz eddig sem nagyon kapott lehetőséget, a kupafiaskó után pedig úgy tűnik, számára befellegzett Madridban.

Zidane adott néhány percet Jesének, igaz, ő már azért bír némi tapasztalattal az első csapatnál, tehát óriási kockázatot nem vállalt vele, még úgy sem, hogy sérülése óta elég távol áll régi önmagától.

Zidane-nak tanulnia kell Ancelotti hibáiból_2

Ancelotti 2014-ben egy igen sikeres szezonnak örülhetett, a csapat ugyanis négy címet nyert a kezei alatt, ráadásul az esztendőt is olyan formában fejezte be, hogy mindenki egy hasonlóan sikeres 2015-ös évre számított. A váratlan visszaesés mögött azonban nyilvánvaló okok álltak.

Az olasz mester Benítez megközelítésének teljesen az ellenkezőjét használta, olyan gyakran küldte pályára a gálacsapatát, amilyen gyakran csak lehetett. A pihentetés hiánya a kulcsszereplők sérülését és egyesek formahanyatlását eredményezte. Előbbire Modric és Bale, utóbbira pedig Kroos és James a legjobb példák. Márciustól teljesen visszaesett a csapat teljesítménye, és bár a legtöbben Ancelotti maradását követelték, mind tudjuk, egyetlen módon lehetett volna sikeres a második idényének utolsó harmada.

Bizonyos tekintetben nehéz, sőt korai is összehasonlítani Zidane helyzetét és döntéseit Ancelottiéval. A francia még építi a csapatát, így van abban ráció, hogy megpróbálja megtalálni a legerősebb kezdőcsapatot, hogy kiélvezhesse az első perceket.

A 2014 novemberében és decemberében megállíthatatlan Real Madrid kezdőcsapata kísértetiesen hasonlított a jelenlegire, és ez a példa talán emlékezteti majd Zidane-t arra, hogyan is tervezze a csapat jövőjét.

Nagy hanyagságra vallana, ha Zidane nem tanult volna az előző idények leckéiből. A sérülésre hajlamos játékosokat pihentetni kell, és mivel a többi csapat formája is vissza fog majd esni rövid időszakok erejéig, így a játékperceket nagyon keményen kell ellenőrizni a játékosok esetében.

Mindemellett figyelembe kell vennie azokat a tehetséges játékosokat, akik rendelkezésére állnak. Sokkal többen vannak, mint Ancelotti idején. Az olasznak nagyon kevés forrása volt a padon, Zidane azonban egy olyan 23 fős kerettel rendelkezik, amelyben vannak olyan tartalékok, akik képesek helyettesíteni bárkit, ha szükség van rá, gondolunk itt Lucasra, Casemiróra, Nachóra és Jesére.

Meg kell említenünk azt is, hogy ha folyamatosan lehetőséget ad a cseréknek, akkor nem a döntő pillanatokban, egy-egy esetleges sérülés esetén kell majd bedobni őket a mélyvízbe, egy olyan mérkőzésen, ahol mindenképp győzni kell.

Zidane-nak tanulnia kell Ancelotti hibáiból_3

A jelenlegi fázisban azonban Zidane elsődleges célja egy olyan kezdőcsapat megalkotása, amelyre a legigényesebb mérkőzéseken lehet számítani. Ezt a feladatot azonban ötvözheti, sőt, ötvöznie is kell azzal, hogy több mint 11 játékosnak ad lehetőséget, így mások is részt vehetnek a csapat dinamikájának kialakításában. Ha ezt nem teszi meg, akkor előfordulhat, hogy a kulcsfontosságú mérkőzéseken olyan játékosnak kell majd kezdenie, aki a Benítez-éra óta nem, vagy csak nagyon keveset lépett pályára.

Ancelotti esetét észben tartva, Zidane valószínűleg nem szeretné úgy végezni, mint az olasz.

Eduardo Alvarez

Forrás: espnfc.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK