Benítez: Jól játszottunk

A Valencia ellni 2-2-es döntetlent követően Rafa Benítez, Sergio Ramos, Marcelo és Keylor Navas álltak a sajtó rendelkezésére. A mester és játékosai elemezték a látottakat, beszéltek a mérkőzésről és a jövőről is.

Rafa Benítez

Vélemény a mérkőzésről
„Jó mérkőzést játszottunk. Az első félidőben 35 percig kontroll alatt tartottuk a játékot. A második félidő bonyolultabb volt. De jól dolgoztunk. Miután 10 játékosra fogyatkoztunk nagy erőfeszítésre volt szükség a csapat részről, de a játékosok megtették ezt. Megvoltak a lehetőségeink, hogy nyerjünk a mérkőzésen – ugyanakkor az is benne volt, hogy veszítünk. Szégyen volt, hogy milyen gyorsan bekaptuk az egyenlítő gólt, miután megszereztük a második gólunkat.”

Valencia-Real Madrid_muny1

Két védekezési hiba a győzelembe került…
„Az a tíz perc, amíg nem tartottuk irányításunk alatt a mérkőzést az első félidőben, nem változtat azon a 35 percen, amíg viszont igen. Aztán pedig bekapni az egyenlítő gólt, miután hatalmas erőfeszítések árán megszereztük a vezetést… Nem tudom, hogy ez az ellenfél érdeme, vagy pedig a részünkről a koncentráció hiánya volt. De a játékosaimat dicséret illeti a mai kemény munka után.”

Miért cserélte le Benzemát?
„Keményen dolgoztunk. Volt egy kisebb problémája előző nap az edzésen és nagyobb kontrollt akartunk elérni a pálya közepén. Sajnos a kiállítás után ez azt jelentette, hogy megpróbáljunk szilárdak maradni a középpályán. A csapat hatalmas erőfeszítést tett azután is, hogy 10 emberrel maradtunk a pályán.”

Egy újabb elszalasztott lehetőség a Barcelonához való felzárkózáshoz. Félti a munkáját?
Megvan a jogod hozzá, hogy ilyen kérdéseket tegyél fel, de azt hiszem, egy kicsit félreérted a lényeget. Elszalasztottuk a lehetőséget, ha csak az eredményt nézed. A csapat részéről tett erőfeszítés miatt azonban a játékosaim nagyobb gratulációt érdemelnek, mint bárki más.”

Úgy gondolja, hogy a pozíciója minden egyes mérkőzés után megkérdőjelezésre kerül?
„Azt nem tudom elérni, hogy az újságírók befejezzék a jövőm körüli találgatásokat. Azt viszont el tudom érni, hogy a csapat úgy játsszon, és úgy dolgozzon, ahogyan azt ma tette. Sajnos minden erőfeszítésünk ellenére nem tudtuk megszerezni a három pontot.”

Valencia-Real Madrid_muny2

Varane készen állt a játékra?
„Azok akik kezdőként léptek pályára és akik a kispadon foglaltak helyet, mindannyian képesek voltak 90 perc játékra. Természetesen, Benzema tapasztalt kellemetlenségeket és azután a munka után, amit nyújtott, le kellett cseréljük.”

Mire gondol most?
„Azt akarom, hogy a csapatom jól játsszon, ahogy azt ma tették. Azt akarom, hogy harcoljanak és mindent megtegyenek, ami szükséges. Még akkor is képesek voltunk gólt szerezni, amikor 10 emberrel maradtunk a pályán. Ez az, amire én fókuszálni fogok.”

Sergio Ramos

A mérkőzésről
„Teljesen egyértelmű, hogy ezt egy nagy intenzitású mérkőzés volt, a csapat a három pontért hajtott, de ahogy a mérkőzés alakult, nem tudtuk megszerezni a győzelmet. Mentünk előre és a végén elértek egy szintet, amit már nem tudtunk tartani. Az elvesztett játékos miatt sokkal keményebben kellett dolgoznunk; talán ez nem érződött annyira mivel nagyon közel voltunk a győzelemhez.”

A kiállítás hatásai
„Nagy intenzitással léptünk pályára, feltoltuk a vonalainkat és az ellenfél térfelén szereztünk labdát. Ez kifárasztott minket és ők tudták, ebből hogyan profitáljanak a végén. A csapat megmutatta a karakterét, amire a szurkolóink kérnek minket, és amit ez a címer megkíván.”

Nem sikerült csökkenteni a különbséget
„Amikor nem sikerül csökkentened a távolságot az üldözőidhez képest, nem érzed jól magad, de egy új felfogásban akartunk elkezdeni az évet és ezt ma láthattad.”

Valencia-Real Madrid_muny3

Az edzőről
„Akárki legyen az edző, megkapja a játékosok bizalmát.”

A játékvezetőről
„Nem gondolom, hogy direkt hibázni akart, de voltak ellentmondásos ítéletek. A félidőben említettük, hogy Bale eseténél büntetőt kellett volna ítélni. A játékvezető egyszer téved az egyik irányba, máskor a másik irányba.”

Marcelo

A mérkőzés
„Pozitívan utazhatunk haza, és továbbra is számolni kell velünk. Tovább fogunk harcolni, és megpróbáljuk kihasználni a lehetőségeinket. Nem álltunk vissza 1-0 után. Az ellenfél játéka is hatással volt ránk: nem tudtuk a saját játékunkat játszani. Ez a világ legjobb bajnoksága, és minden mérkőzésen keményen meg kell dolgozni a pontokért.Tovább kell fejlődnünk, hozni kell a mérkőzéseket. Mindent megtettünk a győzelemért.”

Keylor Navasról
„Keylor a világ egyik legjobb kapusa, ezt megmutatta az utolsó védésénél is.”

Rafa Benítez
„Az edző mögött állunk, de tudjuk, hogy nem a játékosok hozzák a döntéseket. Tovább kell harcolnunk, és fejlődnünk, hogy a lehető legjobb eredményt érhessük el. Változtatni lehet, hogy jobban menjenek a dolgok, de változtatás nélkül is jól teljesíthetsz.”

Fejlődés
„Általában egy csapatnak a fejlődés a célja, ami a mérkőzések megnyerését jelenti. Minden meccsre teljes erőbedobással készülünk, a legjobbat szeretnénk kihozni magunkból. Nem akarok semmilyen kifogást keresni.”

Keylor Navas

A mérkőzésről
„Az utolsó pillanatban ki tudtak egyenlíteni, de a csapat felállt, és emberhátrányban is a kezünkben volt a mérkőzés. Irányítani akartuk az egész találkozót, és próbáltunk magas intenzitással játszani, de ez sohasem könnyű. A Valcenia nagyon erős hazai pályán, jó futballt játszanak, tudják, mikor kell várniuk és mikor támadniuk. Egy mérkőzés alatt sok minden történik, neked pedig reagálni kell ezekre.”

Valencia-Real Madrid_muny4

Forma
„Nyugodt vagyok. Keményen dolgozom, minden mérkőzésen a legjobbamat próbálom nyújtani. Mindig jól próbálok teljesíteni, egy csapat vagyunk, nincs olyan, hogy Keylor mentette meg a Real Madridot. Sajnos mostanság nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerettük volna, de tovább kell dolgoznunk, messze még a szezon vége.”

Az edző
„Teljes bizalommal vagyunk az edző felé. Nincsenek kétségeink, tiszteljük őt, és nem gondolom, hogy lenne edzőkérdés. Száz százalékig mögötte állunk.”

Forrás: AS, realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK