Spanyolországi karrierem csodálatos volt, de a lehetõséget, hogy a Cosmosban játszhassak és segíthessek a következõ generáció fejlõdésében, nem tudtam kihagyni.
Amikor végignézek azokon a fiatalokon, akik a Cosmos fiataloknak szóló programjának résztvevõi, látok valamit, ami bennem egy ilyen karrier után már sosem lesz meg újra: a kiaknázatlan potenciált. Az ok, amiért itt vagyok New Yorkban és készülök egy új idényre egy új országban, amikor már nekem is megfordult a fejemben, hogy a futballkarrieremnek vége, nem más, mint hogy ezekkel a bimbózó tehetségekkel dolgozhatok és átadhatom nekik a húsz év profi labdarúgásban szerzett tudásomat, tapasztalataimat.
Magánéleti szempontból nagyon örülök, hogy itt vagyok. Ez egy csodálatos lehetõség a családom számára, az eddigi ittlétünket rendkívüli módon élveztük. Egy olyan város mint New York, kiváló élettér, a feleségemnek és nekem lehetõvé teszi, hogy nagyszerû oktatásban és jövõbeli lehetõségekben részesítsük a gyermekeinket. Itt élni olyan, mintha egy mozifilmben élnénk, rengeteg teendõvel és felfedezendõ dologgal minden egyes pillanatban. Nem könnyû egy úgy helyre költözni egy nagy családdal, de hat hónap elteltével a gyerekek már remekül beilleszkedtek az új iskoláikba, új barátokra tettek szert, a feleségem pedig nagyon boldog, és amint ti is tudjátok, ez nagyon fontos!
A családom olyan könnyedén beilleszkedett, hogy lehetõvé tették számomra, hogy teljes mértékben az új munkámra tudjak koncentrálni a Cosmosnál, mind játékosként, mind pedig az utánpótlás akadémiájuk megalapozása kapcsán. A Cosmos egy világszerte ismert márka – a szurkolók olyan legendákra emlékeznek, mint Pelé, Chinaglia vagy Beckenbauer – én pedig alig várom, hogy a klub következõ generációját segítsem megalapozni. Óriási potenciál van a labdarúgásban Egyesült Államok-szerte, nekem pedig nagyon tetszik az, hogy a Cosmos valami újjal próbálkozik, kitörve a korábbi trendekbõl, amikkel az amerikai fiatalok eddig találkozhattak.
Errefelé még mindig kisebb kulturális sokk, ha szóba kerül a labdarúgás, illetve az, hogy mivel jár, ha sikeresek akarunk lenni a legmagasabb szinteken, még úgy is, hogy egyre többen követik a leghíresebb tengerentúli klubokat. A játékosok, akikkel dolgozom, leginkább a Real Madridból, a világ legnagyobb klubjából ismernek. Az Államokban jelenleg nincs olyan szuperklub, mint a Real Madrid, de próbálom megértetni velük, hogy egy ilyen egyesületnél milyen az élet, hogy segítsek az álmaik tovább finomításában, miközben játékosként is fejlõdnek.
Nagyon õszinte vagyok velük. Rendkívül nehéz egy sikeres karriert befutni profiként, vagy akár csak hosszú ideig egy olyan klubnál maradni, mint a Real Madrid. Én csak 17 éves voltam, amikor az elsõ csapathoz kerültem, szerencsés voltam, hogy a csapattársaim akkoriban nagy szeretettel fogadtak. A Real Madrid számomra olyan, mint az otthonom. Emberként és játékosként is ott nõttem fel. Persze ott a média folyamatos nyomása, mind helyi, mind globális szinten – ha két meccset elveszítesz egymás után, máris mini-krízisrõl beszélnek – de minden nap úgy ébredsz, hogy szenvedélyesen vágyakozol a jobbá válásra, megpróbálod emberek millióit boldoggá tenni azzal, hogy gólokat szerzel.
A Real Madridnál játszhattam rengeteg világklasszis játékossal, ami segített abban, hogy ösztönözzem magam a jobb teljesítményre a helyem megtartása érdekében. Sosem szerettem a „galaktikus” kifejezést. A 2000-es évek elején, amikor kitalálták, a klub sok kiváló játékost igazolt – számomra ez a kifejezés csak egy marketingfogás – de tagadhatatlan, hogy óriási tehetségek viselték akkoriban a habfehér mezt. Olyan játékosokkal játszottam, gyakoroltam és osztoztam öltözõn, mint Zidane, Beckham, Ronaldo, Figo, Hierro, Roberto Carlos, Casillas és a többiek. Rengeteg nagyszerû játékos, akiknek világklasszis karrierjük volt. Ez egy olyan csapat volt, amiért rengetegen szorítottak, remek focit játszottak. Mindig emlékezni fognak rá.
Összességében kivételesen szerencsés voltam, hogy 16 évet a Madridnál tölthettem, de amikor távoztam, az volt a megfelelõ pillanat a búcsúra és arra, hogy újabb élményeket szerezzek. Az utóbbi éveim Németországban és Quatarban rengeteg új tapasztalattal és különleges élménnyel ajándékoztak meg, de tudom, hogy bármikor visszatérhetek a Real Madridba, hogy egy kicsit visszaadjak a klubnak abból, amit hosszú éveken át adott nekem. A feleségem és én is Madridból származunk, mindketten tudjuk, hogy mit jelentett számunkra és a szurkolók számára a klub.
A spanyol válogatottról is hasonlóan szép emlékeim vannak, még akkor is, ha az én idõm pontosan a három nagy cím megnyerése elõtt járt le közöttük. 10 csodás éven át képviselhettem büszkén az országomat. Bár nagyon szívesen lettem volna része a világbajnokságot és Európa-bajnokságokat nyerõ csapatnak, az idõm lejárt. Így is nagyon örültem a gyõzelmeknek, hiszen sok barátom van, akik átélhették ezeket az országunk sporttörténelme szempontjából oly fontos pillanatokat.
A válogatottban töltött idõszakom alatt beszéltek öltözõi problémákról, különösen a Real Madrid és a Barcelona játékosai között. Miközben az teljesen igaz, hogy a két klub és a szurkolók között nagy a rivalizálás, a válogatottal kapcsolatos hírek túloztak.
Ha a hazádat képviseled, akkor a profik tudják, hogy miként tegyék félre a klubok közötti feszültséget és hogyan dolgozzanak össze. Bármi történik klubszinten a mérkõzéseken, az nem vonja el a figyelmet a legfõbb célról, vagyis arról, hogy címeket nyerjünk Spanyolországnak.
A válogatott, amelynek része voltam, mindig kiváló volt, megvolt benne az elszántság, hogy valami nagyot vigyen véghez, de nekünk ez sosem sikerült igazán. Akkoriban nem volt szerencsénk; egy megpattanó labda, egy számunkra elõnyös döntés és lehet, hogy már hamarabb sikerül áttörni. A 2008-as keret szintén nagyon tehetséges volt, de talán egy kissé kiegyensúlyozottabb, végül pedig sikerült megadniuk a spanyol focinak azt, amit oly régóta várt. Majd következett négy-öt év, amikor mindenki a spanyol csapatot figyelte, mindenki imádta a játékukat. Korábbi kapitányként nagyon büszkévé tett, hogy láthattam, ahogy az egész világ csodálja a spanyol futballt. Mindannyian erre törekedtünk, tudtuk, hogy lehetséges, aztán végre bekövetkezett.
Az én utam most az Egyesült Államokba vezetett. Miközben tisztában vagyok vele, hogy a futball karrierem a végéhez közeleg, még mindig úgy érzem, hogy sokat adhatok a futballpályán, alig várom, hogy ezt megmutassam a Cosmosnak, a szurkolóinknak, a többi csapatnak a hazai nyitómeccsünkön. Tudom, hogy bármi történjék is a bajnokságban, még mindig ott lesz a lehetõség számomra, hogy az ország következõ labdarúgó generációjának fejlõdésében segíthessek. Évtizedeken át egy alvó futballóriásként tekintettek az USA-ra, a legutóbbi világbajnokságokon mutatott teljesítményük pedig megmutatta, hogy ott szunnyad benne a potenciál. Emellett figyelembe véve azt, hogy a családom számára milyen lehetõségeket rejt a New York-i élet, alig várom, hogy mit tartogat a következõ néhány év.
Raúl
