Cristiano Ronaldo: A tökéletességre törekszem

Elõzõ este, a Király-kupa nyolcaddöntõjének Atlético elleni visszavágóján az egész Bernabéu õt éljenezte. Egy mérkõzés, mely megpecsételte a címvédõ kiesését, ami az Ancelotti-korszakban elõször történt meg a Reallal, bármelyik tornáról is legyen szó. De ezen az estén az egész stadion csak az istenére, Cristiano Ronaldóra figyelt. „Egy Aranylabda, nincsen csak egy Aranylabda”, énekelte egyébként az egész közönség a találkozó végén, miután egy óriási zászlót és aranyozott transzparenseket helyeztek el a nézõtéren két órával azelõtt, hogy CR7 megmutatta a szurkolóknak harmadik Aranylabdáját. A találkozót január 16-án, fél egyre egyeztettük le vele a klub edzõközpontjába, Valdebebasba, ahol Carlo Ancelotti és Zidane is beköszönt az interjúterembe. Hosszasan elbeszélgettünk Cristiano Ronaldóval, aki laza öltözetben, mosolyogva és feloldódva, udvariasan követelte saját példányát a France Football legutóbbi számából, mielõtt rátértünk volna egy nehéz év áttekintésére, mely lehetõvé tette neki, hogy magasan megelõzze Lionel Messit az Aranylabda-szavazáson.

Milyen különbséget tudnál tenni az idei és tavalyi Aranylabdád között?
Egyáltalán semmilyet. Mindkettõt ugyanazzal az örömmel fogadtam és számomra ugyanazt jelentik: azt, hogy jól végeztem a dolgomat.

Tavaly a díj átvételekor könnyekre fakadtál, most pedig egy felkiáltással ünnepeltél…
Nem lehet mindig sírni (nevet). Talán más volt a reakcióm, de mélyen legbelül ugyanazt éreztem.

Ez egy harci kiáltás volt, vagy a megkönnyebülés váltotta ki belõled?
Kétségkívül harci kiáltás, a közös kiáltásunk a csapattal. Már három éve mindig így ünnepeljük a góljainkat és a gyõzelmeinket, nemcsak a meccseken, hanem az edzéseken is. Biztos vagyok benne, hogy nem minden ember értette, miért csináltam ezt, de szerintem klassz volt. Ez az én saját módszerem volt arra, hogy megosszam a trófeát a csapattársaimmal és hogy õk is a részesei legyenek. Mert õk is mindig ugyanúgy az oldalamon állnak, ahogy én az övékén.

Megvédeni ezt a címet ugyanolyan, mint megszerezni?
Hasonló. Ahhoz, hogy elnyerj egy ilyen díjat, nagyon magas szinten kell magad tartanod, akár megnyerni vagy megvédeni akarod. Ez a két egymást követõ Aranylabda tehát hasonlít, mert ugyanúgy egy egész éves, kitartó munkának a gyümölcsei, de a szinte állandó fizikai felkészültség is számít.

Szerinted melyiket érdemelted meg leginkább?
Úgy gondolom, mindkettõt… Mindkét esetben jó évet zártam. Amikor láttam a szavazás eredményét és a szavazók véleményét, valamint hogy mekkora aránnyal gyõztem idén, azt mondtam magamnak, hogy talán 2014-ben a megnyert címeim többet nyomtak latba a döntéshozatalkor. Diadalmaskodtunk a BL-ben, ahol ráadásul megdöntöttem az egy szezonban lõtt gólok rekordját is… Nyilvánvaló, hogy ezek mind befolyásoló tényezõk voltak. De a tavalyit is megérdemeltem a góljaim számát tekintve. A másik két jelölt, Messi és Neuer is megkaphatta volna, Neuer fantasztikus szezont zárt és bár Messi számára nehezen indult az év, a világbajnokságon jól szerepelt. Mindhárman lehetséges gyõztesek voltunk, de az én elsõségem is megérdemelt, mivel nagyon jó szintet hoztam.

Hogy bírsz ki egy teljes évet ilyen fizikai és mentális állapotban?
Õszintén, igen nehezen, mivel nagy fegyelmet igényel a mindennapokban. Meg kell érteni, hogy a Realban nincs semmiféle kifogás, nem veszthetünk. Akárhányszor pályára lépünk, mindig jó formában kell lennünk. Tehát a világ legnagyobb klubjában játszani plusz nyomást jelent. Megismétlem, ez bonyolult és összetett. Én személy szerint minden évben egyre jobb akarok lenni és különbözõ dolgok megvalósítására is törekszem. Tudom, hogy a játékomat bizonyos szempontokból még tökéletesíteni kell. Ezért állítok fel magamnak magas követelményeket és intenzív ritmust.

Jelent-e néha számodra terhet az Aranylabda?
Nem. Talán egy kis plusz nyomást jelent, de nem változtat semmit azon, ahogy edzek vagy játszom.

És az ellenfeleid vagy a csapattársaid másképp tekintenek rád tavaly óta?
Jól látom, hogy egyes meccseken mások a pillantások, a tekintetek. Abban is megnyilvánul ez, ahogyan lefognak; hogy egyre kisebbek a területek a pályán… De ez normális. Talán a vetélytársaim másképp néznek rám, de a társaim nem. Mert egy igazi, fiatal csapat vagyunk, akik sok címet akarnak nyerni, ez az álmunk. Szerencsés vagyok, mert kétségkívül a világ lehetõ legjobb öltözõjéhez tartozom, amit csak megismerhettem eddigi karrierem során.

A csapattagok örülnek, hogy ismét gyõztél?
Abszolút, mivel értük nyertem és nekik köszönhetõen. Nélkülük semmi esélyem sincs. Ugyanez igaz az Aranycipõre is. (amit tavaly Luis Suárezzel együtt nyert – a szerz. kieg.) Õk is tisztában vannak vele, hogy egy része ennek a sikernek az övék. És én is tudom, hogy elégedettek velem, mert tudatában vannak, mennyire fontos vagyok a csapatban. Tudják azt is, hogy én mindig a tõlem telhetõ legjobbat nyújtom az együttesnek, a közösségnek. És örülnek, amikor látják, hogyan teljesítem a kihívásokat. Szerintem boldogok és motiváltak, ha látják, hogy jól végzem a munkámat.

Volt olyan, amikor féltél, hogy elveszted idén az Aranylabdát?
Ez minden évben ugyanaz. Amikor nem tudod ki fog nyerni, nehéz megélni azt a pillanatot, amikor kihúzzák a gyõztes nevét a borítékból. Igen, bevallom, kissé nyugtalan voltam. Természetembõl adódóan optimista vagyok és bízok magamban, de az eszemmel nem voltam meggyõzõdve. Esküszöm neked, nagyon aggasztó az a nyíló boríték. Fõleg úgy, hogy a ceremónia egy igen mozgalmas nap lezárása. (Ebben a pillanatban Carlo Ancelotti lép be a terembe, lazán és mosolyogva, majd Ronaldóhoz fordul és azt mondja neki franciául: „Cristiano, franciául kell beszélni.” Õ pedig megfordul és spanyolul válaszol neki: „Még egy év, egy plusz interjú, és franciául fogok beszélni.” Mindenki nevet.)

Hogyan élted meg ezt a bal térdsérülést, ami akadályozott téged tavasszal?
Nem volt egy egyszerû sérülés, ráadásul pont egy hónappal a BL-döntõ elõtt történt. Brazíliába, a világbajnokságra is még ezzel a térdproblémával érkeztem. Az idei szezon elején még éreztem egy kis fájdalmat, de mivel nyáron egy hónapot tudtam pihenni, elrendezõdtek a dolgok. Hála Istennek, most már ez is csak egy emlék.

Tisztában vagy vele, hogy ez a siker tulajdonképpen eléggé törékeny? Hogy el is veszthetted volna az Aranylabdát, ha ez a sérülés tovább súlyosbodik?
Egy focistánál elõfordul ez a szituáció, mivel nincs elég ideje, hogy teljesen felépüljön egy sérülésbõl. Egy átlagember megteheti, hogy leáll másfél hónapig ha kell, de egy labdarúgónak minden nap edzenie kell és háromnaponta játszani. Az erõltetés miatt a fizikai problémák felhalmozódnak, az izületek terhelõdnek. Az én térdsérülésem se volt eredetileg súlyos, de késõbb kellemetlenebbé vált, mivel folytatnom kellett a játékot. És minden esetben ezt kell tennem.

Mégsem védekezik senki olyan jól a munkája okozta sérülések ellen, mint te…
Igen, de ez gondos megelõzést igényel, mert teljesen sosem tudunk kikerülni vagy megakadályozni egy sérülést. Bármikor kaphatsz egy olyan rúgást, vagy rosszul esel el. Viszont a testedet fel tudod készíteni, hogy elviselje az ilyen típusú „támadásokat”. Ez az egyik erõsségem. Sokat gürcölök azért, hogy elkerüljem a problémákat. Ha évrõl évre 60 meccset játszhatok, az azért van, mert ügyelek magamra. Eleget alszok és figyelek a helyes táplálkozásra is. Még ezeken a területeken is a tökéletességre törekszem, mert enélkül nem tudod tartani a tempót.

Három hét múlva 30 éves leszel. Többet dolgozol mostanában azon, hogy kiegyenlítsd az évek súlyát?
Fõként a munkatûrõ képességemet próbálom fenntartani, számomra ez válik be. A korom nem akadályoz az alvásban. De a tapasztalatom ráébresztett, hogy az évek elõrehaladtával néha tudni kell kihagyni egy-egy meccset, ha az ember továbbra is formában szeretne maradni.

A világ legjobb játékosa vagy és még mindig a tökéletességre törekszel?
Mindig, számomra ez egyértelmû. Jelenleg például próbálok javítani a bal lábamon, és sokat gyakorlom a szabadrúgásokat. Legutóbb nem ment valami jól, de tudom, hogy ez nem lesz mindig így. Csak elég alázatosnak kell lenni, hogy megértsd: kemény edzés nélkül a dolgok nem fognak maguktól menni. Az én útmutatóm mindenben a munka.

Szerinted az Aranylabdáért július 13-án, a vb-döntõben játszottak?
Nem tudom. Nem voltam nyugtalan fejben, mert tudtam, mit tettem az elmúlt hónapokban: mindent, hogy a legjobb lehessek. Az igazat megvallva, igazságtalannak találtam volna, ha valaki egy mindössze egy hónapos versenyben nyújtott teljesítménye alapján vitte volna haza az Aranylabdát, miközben mások egész évben jól játszottak. Vegyük például Ancelottit. Nem lett megválasztva az év legjobb edzõjének, holott 12 hónapon át topon volt. Bármennyire is tisztelem Joachim Löw-öt, ezt a díjat Ancelottinak kellett volna megnyernie. Õ olyan volt, akár egy játékos, 12 hónapig csúcsformában volt. Én tisztában vagyok vele, hogy a világbajnokság egy fontos torna, de akkor sem lehet megítélni egy labdarúgót vagy egy szakembert 4 hét alapján egy olyan díj esetében, ami egy egész évet értékel.

Sajnálod a világbajnokságot?
Nem. Nem bánom és lelkiismeret-furdalásom sincs. A dolgok olyanok, amilyenek. Tudom, hogy kockázatot vállaltam. Talán könnyebb lett volna azt mondani: sérült vagyok, nem tudok játszani, elmegyek inkább nyaralni. De én nem ilyen vagyok, hanem nagyravágyó. És teljes szívembõl segíteni akartam Portugáliának, hogy messzire jusson ebben a versenyben. Mégis úgy gondolom, hogy bár nehéz volt ez a vb, mégis volt jó oldala. Lehet, hogy az emberek azért ítélték nekem az Aranylabdát a szavazáson, mert értékelték, milyen erõfeszítéseket és áldozatokat hoztam akkor annak érdekében, hogy játszhassak a válogatottban. Sose lehet tudni…

Messi konkurenciája nélkül is ugyanakkora motivációd lett volna, hogy továbbra is állandóan nyerj és rekordokat dönts?
Én mindig motivált voltam. Ha egyszer lehetõségetek lesz olyan Manchester United játékosokkal beszélni, akik ott voltak akkor, amikor én oda érkeztem, – mint például Scholes, Giggs, Roy Keane – mind ugyanazt fogják mondani: hogy én abban az idõszakban is ugyanolyan motivált voltam, mint most. Igen, lehet, hogy Messi is hozzátett a motiváltságomhoz, mint minden olyan játékos, aki egy szinten van veled, hiszen azért dolgozol, hogy jobb legyél náluk. Minden rivális egy plusz motivációs indok. Még az olyanok is, akik más bajnokságokban játszanak…

Mint Luis Suárez 2014 elején?
Igen, ez egy jó példa. Tavaly versengtünk egymással az Aranycipõért. De megismétlem, én ambiciózus vagyok, aki mindig jobb akar lenni.

Tehát akkor ez a versengés Messi számára is jó…
Ezt tõle kellene megkérdezni. Viszont abban biztos vagyok, hogy a rivalizálásunk õt is motiválja. Ez jót tesz neki is, nekem is, és minden felnövõ játékosnak. Messinek 4 Aranylabdája van, nekem 3. Mindez jó hatással van a futball világára.

Sokan megpróbáltak titeket szembeállítani, de Zürichben láthattuk, hogy jó viszonyban vagytok egymással. Nincs az az érzésed, hogy ti egy külön kaszthoz tartoztok? Hogy vagytok ti ketten meg a többiek?
Talán így van. Mindketten már évek óta a csúcson vagyunk. Vegyétek például az általunk lõtt gólok számát: még csak meg se közelíti senki. Azok az emberek, akik megszavazzák az Aranylabdát elismerik, hogy mi vagyunk a legjobbak. De soha nem gondoltam, hogy háromszor is megnyerhetem.

A fiad megszületése 2010 júniusában változtatott valamit a foglalkozásodról alkotott felfogásodon?
Úgy vélem igen. A megszületése nyugodtabbá, derûsebbé tett. Amióta õ van, egyre kiegyensúlyozottabb vagyok pszichológiailag és érzelmi téren is. Efelõl semmi kétségem. Ami pedig a futballt illeti, ott nem történt semmi változás, mert mindig ugyanakkora volt bennem a siker iránti vágy.

Egy interjú során nemrég azt nyilatkoztad a portugál tévében, hogy büszke vagy, amiért tovább tudod adni az értékeidet a fiadnak…
Ha van olyan dolog, amit apaként felügyelhetünk, az a gyerekek nevelése. Én személy szerint nagyon boldog és hálás vagyok azért a nevelésért, amit a szüleimtõl kaptam. És örömmel tölt el, hogy ezt tovább tudom adni a fiamnak. Cristiano Junior elég különleges körülmények között nevelkedik, egy olyan apával, akinek nagy háza és szép autói vannak… Nem könnyû, de próbálom vele megértetni, hogy az élet nem egyszerû, dolgozni kell és jól neveltnek, tisztelettudónak kell lenni.

A Facebook-on már 100 millióan lájkolták az oldaladat…
(közbevág) Nem, most már 105 milliónál tartunk…

Tehát 105 millió… A fiad megérti, hogy ennyi emberrel kell osztoznia rajtad?
Már kezdi megérteni és lassanként rájön, ki az apja, aki focizik – amit egyébként õ is szeret játszani – de eleinte kicsit nehezére esett. Elmondok egy történetet. Egy nap, amikor a nézõtéren volt édesanyámmal, én pedig egy gyerek kezét fogva léptem a gyepre, ezt mondta: „Apa már nem szeret velem lenni. Egy másik gyereknek adja oda a kezét.” Féltékeny volt. Ezután részletesen elmagyaráztam neki a helyzetet. Akkor azt kérte tõlem, hogy hadd kísérhessen fel engem egy nap õ a pályára. Megígértem neki, hogy így lesz.

Több száz millió ember bálványoz téged a világon, de számodra a fiad jelent mindent…
A fiam, a családom, azok, akik szeretnek… De a fiam leginkább.

Mindazzal a felelõsséggel ami rajtad van – vezetõ szerep a Real Madridban, csapatkapitány a portugál válogatottban – szabadnak érzed még magad a pályán?
Szerintem a vezetõ szó nem határozza meg pontosan, mi is vagyok. Én úgy tartom, hogy egy pályán minden játékos egyfajta vezér a maga módján, mindegyikük a társáétól különbözõ szerepben. Vezetõrõl beszélni azt sejteti, hogy van valaki, aki irányít, de egy közösségben ez nem így van. A vezér egy olyasvalaki, aki mindig jobbá akar válni. Számomra a legfontosabb az, hogy segítsek a csapatomnak. Egy klub olyan, mint egy második család. És egyesülni kell vele, ha gyõzni akarsz. Azt hiszem, ezt a gondolkodásmódot a portugál válogatottban jobban sikerült átültetnem a gyakorlatba, mint a Real Madridnál. Itt ugyanabban a kategóriában vagyok, mint a többiek, Ramos, Casillas, Pepe, Marcelo, stb… Se több, se kevesebb.

Mi akadályozhat meg abban, hogy nyerj egy negyedik Aranylabdát?
Semmi sem, épp ellenkezõleg. Rengeteg cím van, amit megszerezhetünk a Reallal, a bajnokság, a BL… Fizikailag nagyon jól érzem magam, és fejben is nyugodt vagyok. Még nem gondolok a jövõ évire… Most az kell, hogy egy kicsit elfelejtsem az Aranylabdát és dolgozzam.

Akkor mi teszi majd lehetõvé, hogy megnyerd?
Minél több címet szerezni, a 2014-es évhez hasonlót produkálni idén… Azaz jobbat, miközben javítok a góllövõ és passzoló statisztikáimon. Ennek mûködnie kéne.

Beszéltél errõl Messivel a múlt héten?
Nem, csak fociról beszéltünk. És néhány, nem kifejezetten az Aranylabdával kapcsolatos dologról…

Az utóbbi idõkben fejlõdést láthattunk nálad játék terén, mivel nem elég, hogy a legeredményesebb góllövõ vagy a bajnokságban, emellett a legjobb passzoló és a legtöbb gólpasszt adó játékos is te vagy.
(Mosolyog) Ezek az adatok azt jelzik, hogy sikerült jobbá válnom egyik évrõl a másikra, ami nagyon pozitív dolog. Ez volt az egyik olyan terület, ahol fejlõdnöm kellett. Ki tudja, lehet, hogy a jövõben a legszebb akcióim és megmozdulásaim nem passzolóként vagy góllövõként fognak történni. Jó passzolónak lenni egyben egy mód is arra, hogy elismerd a csapat fontosságát. Egyedül semmit sem nyerünk. Az önzetlenség elengedhetetlen. Az elmúlt években talán kicsit jobban hajlottam arra, hogy csak magamra és az egyéni statisztikáimra gondoljak. Mára azonban igazi csapatjátékos vált belõlem.

Ki örül ugyanannyira egy döntõ passznak, mint amikor gólt lõ?
Pedig ez nálam teljesen így van! Mert már tudom, hogy aki ad, az kapni is fog.

Forrás: France Football
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK