Baráti viszonyuk megerõsödésének végsõ állomása a Real Madridban közösen eltöltött 4 év volt, valamint amikor 2003-ban az ENSZ nagykövetei lettek. Létrehozták az úgynevezett „Szegények meccsét” is, mely úgy is ismert, mint Ronaldo és Zidane barátainak mérkõzése.
Akárcsak Platini és Maradona esetében, az õ találkozási pontjuk is az olasz bajnokság volt. Zinedine Zidane-t az 1996-97-es szezonban igazolta le a Juventus és vállaira súlyos teher nehezedett: sokak úgy tekintettek rá, mint honfitársának, Michel Platininek közvetlen örökösére, így a megtiszteltetés óriási felelõsséggé alakult át.
Maga Platini mindig is elismerte csodálatát Zizou iránt, és kezdetektõl fogva fényes életpályát jósolt neki. „Manapság kevés hozzá hasonló stílusú játékost lehet találni. Õ irányítja a játékot. A szakemberek kivették a csapatokból ezt a játékostípust, ezért kedvelem az olyan edzõket, akik inkább a Zidane-hoz hasonló futballistákkal szeretnek dolgozni. Az õ szerepe a pályán sokkal összetettebb mint az enyém volt 10 éve.”
Elsõ szezonja több mint jó volt, annak ellenére, hogy nehezen szokott hozzá a városhoz, ahol télen már délután 4 órakor sötétedett. Megnyerte az olasz bajnokságot és csapatával BL-döntõt is játszott, ahol azonban kikaptak három egyre a Borussia Dortmundtól. Mivel elõzõ évben elvesztette az UEFA-kupát is a Bordeaux-val a Bayern ellen, Zizounak ez nagy megpróbáltatásnak bizonyult.
Elsõ év Olaszországban: nagy Juventus-Inter vita
Ronaldo ez idõ alatt a Barcelonában játszott, és bár nem nyerte meg a bajnokságot csak a Király-kupát és a Recopát, kivételes szezont zárhatott olyan felejthetetlen gólokkal, mint például a compostelai. A technikája, maga a gól, de mindenek felett a gyorsasága volt lenyûgözõ. A katalán klub felfoghatatlan módon beleegyezett, hogy az Interbe igazoljon. Nem tudtak megegyezni az érvényes szerzõdés megújításáról, melybõl csak egy év telt el.
Az Inter 45 millió eurót fizetett és a brazil jól alkalmazkodott új helyéhez. Nagyon korán ütközött meg elõször Zidane-nal. A bajnokságból már csak három forduló volt hátra a döntõig és a Juventus egy ponttal vezetett az Inter elõtt. A két együttes találkozójára Torinóban került sor. A fekete-fehérek nyomultak elõre Del Piero vezetésével. Az Inter támadott és támadott. Ronaldo egyedül indult Peruzzi felé, Iuliano viszont lerántotta. A pályán mindenki tizenegyesre számított, Zidane-nal együtt, aki három méterre állt az akciótól. Mindenki, kivéve a bírót, Ceccarinit, aki nem fújta le, mire az Inter játékosai Ronaldóval az élen körbevették, megfeledkezve a játékról. Késõbb újabb szabálytalanság történt és a bíró tizenegyest ítélt a Juventusnak, amit viszont Del Piero kihagyott. A meccset végül így is a Juventus nyerte 1-0-ra, ezzel megvédte címét, ám óriási botrány tört ki a mérkõzés körül.
„Persze hogy elégedett vagyok, miért ne lennék az?” mondta Ceccarini amikor távozott a stadionból. Ronaldo másképp vélekedett: „Ez valóságos rablás volt. Nem érdekel, ha megbüntetnek is érte, de ez akkor is szégyen, ami itt történt. Csak a bíró nem látta súlyosnak az ellenem elkövetett szabálytalanságot. Nagyon szomorú vagyok, mert egy ilyen találkozót sohasem a bírónak kéne eldöntenie. A bajnokság meg van bundázva.” Késõbb Ceccarini beismerte hibáját: „Ronaldóval kapcsolatban tévedtem.”
A világbajnokság döntõje: mosolyok és könnyek
Nem telt el három hónap, amikor Ronaldo és Zidane újra találkoztak a pályán, ám ezúttal nem egy újabb Juventus-Inter meccsen, hanem a világbajnokság döntõjében 1998. július 12-én. Órákkal a mérkõzés elõtt a brazilok edzése közben váratlan fordulat történt, mely kétségkívül befolyásolta a találkozót.
Ronaldóra szorongásos roham tört és elveszítette az eszméletét. Kórházba szállították, és az orvosok még meg sem állapították a történtek okát, amikor a brazil játékos úgy döntött, játszani akar, bár a szövetségi kapitány már kijelölte Edmundót a helyére.
Ronaldo többé soha nem volt Ronaldo. Elveszett, hiányzó, helynélküli lett. Jelenlétét mindig megkérdõjelezték a nemzeti tizenegyben és Brazília ezt a hirtelen szerencsétlenséget okolta. A többit megtette a francia válogatott Zidane vezetésével, aki egy-egy szöglet után befejelte az elsõ két gólt. Franciaország világbajnok lett. Brazíliát megrázta Ronaldo helyzete. A francia 10-es az elsõk között volt, aki a meccs végén a brazil 9-es vigasztalására sietett.
A titkos látogatás és harc az Aranylabdáért
Pályafutásuk továbbra is az olasz bajnokságban folytatódott, bár a világbajnok Zidané lényegesen megváltozott. Versengésük most már a díjak terén is megmutatkozott. A legértékesebb díjat, az Aranylabdát 1997-ben Ronaldo nyerte, Zidane harmadik lett. A következõ évben fordult a sorrend. 2000-ben a francia második volt Figo után. 2002-ben – amikor Zizou óriási gólt lõtt kapásból Glasgow-ban a BL-döntõben – újra a brazil nyert, Zidane a negyedik helyen végzett.
Ezen a nyílt, futballbeli elsõbbségért vívott küzdelmen kívül egy másik ügy végleg megpecsételte a két játékos barátságát. Az 1999/2000-es szezon elején Ronaldo lesérült és ínszalag sérülés miatt operálta meg térdét a párizsi Pitié-Salpetrieme kórházban Gerrard Saillant professzor. Zidane titokban, hogy senki ne ismerje fel, kabátjának nyaka mögé és sapkába rejtõzve meglátogatta, de ez csak késõbb derült ki. Már nem versenytársak, hanem örök barátok voltak.
