Casillas: Büszkeséggel tölt el, hogy visszatérhettem a Bernabéuba

A Real Madrid folytatta jó szereplését az idei Bajnokok Ligája kiírásban, hiszen a Galatasaray elleni, idegenbeli 6-1-es gyõzelmet most egy hazai 4-0 követte. Az ellenfél ezúttal az FC København együttese volt, a gólokon pedig Cristiano Ronaldo és Di María osztoztak testvériesen. Hogy mit gondolnak a mérkõzésrõl az érintettek? Lássuk.

Casillas:
„Régóta nem játszottam már a Bernabéuban tétmérkõzésen, büszkeséggel töltött el, hogy visszatérhettem és újra viselhettem ezt a mezt. Nagyon hosszú volt ez az idõ, sok minden történt, de nem próbáltam rejtegetni semmit. A csapatnak kellene gratulálni, mivel sikerült gyõznünk, ami nem volt könnyû. A klub nagyon jól bánt velem, a Real Madrid pedig sokkal fontosabb, mint Casillas. A játékosok próbálják jobbá tenni. A jelenre kell koncentrálnunk, egy nagyon tehetséges csapatunk van.”

„Fontos a jó teljesítmény, elégedett vagyok. Talán kaphattunk volna gólt az elsõ félidõben, de Modric a gólvonalról mentett. Néhány kijövetelemnél hibáztam, de összességében elégedett vagyok. Egy kicsit ideges voltam. Nem volt könnyû idõszak ez számomra, de hálás vagyok az edzõnek, hogy támogatott és bíztatott.”

„Amikor ilyen sokáig nem játszol, sok dolog átfut az agyadon, de az álmom az, hogy addig játsszak, amíg a testem engedi. Itt akarok maradni. Ha az edzõ úgy érzi, hogy a BL-ben kell játszanom, akkor meg fogom próbálni a maximumot kihozni ebbõl a helyzetbõl, hogy okozzak neki egy kis fejfájást a kezdõk összeállítását illetõen. Ez a helyzet nagyszerû. Mindenki nyer. Én pozitívan látom a dolgot. Diego nyer, én nyerek, a Real Madrid nyer. Egy olyan csapattársról beszélünk, aki klasszis teljesítményt nyújt. Remélem, hogy innen vonulhatok majd vissza. Ez a tervem. A Real Madrid a legkeményebb elvárásokkal rendelkezõ klub, ha itt és a spanyol válogatottban is játszol, akkor az emberek véleményt alkotnak rólad. Én csak játszani szeretnék, a Real Madridban. Jelenleg az a célom, hogy folytassam. A legkritikusabb embereket is tisztelni kell, keményen kell dolgozni azért, hogy megváltozzon a véleményük, a csapat mellett álljanak, hiszen együtt nyerhetünk címeket.”

Di María:
„Nagyon boldog vagyok, nagyon jól játszottunk ebben a megváltoztatott rendszerben úgy, hogy hárman voltunk elõl. Az edzõ bízik bennünk, mi pedig remekül dolgoztunk. Ha minden nap így játszunk, a dolgok javulni fognak.”

„Biztosabb vagyok a rabonában, mint a jobb lábamban. Tovább kell folytatnunk a munkát, minden meccs kemény, de ha jól dolgozunk, megkönnyíthetjük a saját dolgunkat. Én még mindig ugyanúgy dolgozom, megpróbálom meggyõzni az edzõt, a kezdõ tizenegy tagja akarok lenni.”

Ancelotti:
„Jó mérkõzés volt. Jól kezdtünk, nagy intenzitással és az egyensúly is rendben volt. A játékunk a gól után lelassult, de a második félidõben újra rákapcsoltunk, majd a meccs végéig a gólszerzésre törekedtünk. A játékosok hozzáállása rendben volt. Változtattunk ezen, ez segített.”

„Változtattunk a felálláson, mivel az ellenfél nagyon zártan védekezett. Cristiano és Di María szabadabban játszott, hogy több lehetõség legyen a keresztezésekre. Az elsõ két gólt szép, kombinatív játék elõzte meg, a széleket jól játszottuk be. Illarra, Khedira és Modric jó munkát végzett.”

„Marcelo egy nagyon fontos játékos, más típus, mint Coentrao, aki egy nagyon jó szélsõ védõ, de igaz, hogy Marcelo a támadásokban hihetetlen. Ha ebben a játékrendszerben játszol, a szélsõ védõk munkája nagyon fontos.”

„Ramosnak nem voltak problémái, pihentettem, ahogy Iscót és Arbeloát, akik készen állnak majd szombaton.”

„Casillas nagyszerûen játszott. A végén volt néhány remek védése, ráadásul õ itt mindenki számára hihetetlenül fontos. Nagyon fontos, hogy a keret tagja, igazi profi, aki segíti a csapattársait.”

„Bale miatt nem aggódunk, nem játszott, mivel izom problémái vannak, de semmi különös. Várja, hogy újra optimális állapotban legyen. Nem volt száz százalékos állapotban, de abban lesz, mivel most lesz 15 napja a pihenésre, utána pedig készen fog állni. Nem boldog, de ez normális. Játszani akar, sikeréhes, ez pedig így van jól. Most van idõnk, hogy a megfelelõ állapotba hozzuk a sérülések elkerülése végett.”

„A legfontosabb az, hogy a legjobbat nyújtsuk, megpróbáljunk a csoport élén végezni. Nem csak azért, hogy a legjobb tizenhat között a visszavágót játszhassuk hazai pályán, hanem az önbizalmunk miatt is. A legjobbat kell kihoznunk magunkból minden meccsünkön, a következõn is meglesz erre a lehetõségünk.”

„Ha kifütyülnek, az nem rossz dolog. Megtörtént ez már néhányszor a karrierem során, de nem emlékszem rá, hogy egyszer is rossz lett volna. Motivál, segít koncentrálni, idõrõl-idõre pedig szükség is van rá. Az elsõ félidõ végén nem voltak boldogok a szurkolók, mivel lassan játszottunk, gyorsabb tempóra kellett kapcsolnunk, könnyedebben kellett játszanunk, mivel megvan a képességünk erre.”

Benzema:
„Megértettem a közönség üzenetét és tiszteletben tartom a véleményüket. Jól éreztem magam a pályán. Ancelotti azt mondta, élveznem kell a pályán eltöltött idõt, hiszen csak így nyújthatok jó teljesítményt. A Bernabéu közönségének nagyon magasak az elvárásai, de megértem õket. Folytatnunk kell a munkát, hogy tovább javítsuk a játékunkat és elérhessük céljainkat. Nincsenek fizikális gondjaim.”

Jesé Rodríguez:
„Jó teljesítményt nyújtottunk és bámulatos gólokat szereztünk. Di María, Cristiano és Iker is remekül játszott, ahogyan a csapat minden tagja. A Juventus mai döntetlenjével nagyon jó pozícióba kerültünk, de mérkõzésrõl mérkõzésre kell haladnunk. Rengeteg jó játékos van a keretünkben, ezt ki kell használnunk. Jól érezzük magunkat, ez a gyõzelem magabiztosságot kölcsönöz a csapatnak. Ami engem illet, minden egyes játékpercnek nagyon örülök.”

Pepe:
„Jól érzem magam, csak a fejem fáj kissé. Úgy gondolom a csapat hozzáállása kulcsfontosságú volt, jól dolgoztunk. Így minden sokkal könnyebb. A csapat munkáját szeretném kiemelni. Sokkal jobb, mikor mindenki hozzáteszi a magáét és nem csak egy, két vagy három játékos nyújt kiemelkedõt. Az egész csapat dicséretet érdemel.”

„Fontos volt a néhány nappal ezelõtti megbeszélés, hasznunkra vált. Különösen a fiatal játékosok számára, hiszen mi, az idõsebb játékosok elmondtuk nekik, mit jelent valójában a Real Madrid. Nincs problémám senkivel, futballisták vagyunk, a nézeteltérések a pályán és elsõsorban köztünk maradnak.”

Raphaël Varane:
„Nagy élmény volt kilencven percet a pályán tölteni a Bajnokok Ligájában ennyi kihagyás után. Sokat és keményen dolgoztam ezért az elmúlt napokban. Fizikálisan meglehetõsen jó állapotban vagyok. Elégedett vagyok, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkõzést. Komoly teljesítményt nyújtott a védelem, ennek eredménye, hogy nem talált be az ellenfél. Pepe rendkívül erõs játékos, a sérülése ellenére is a pályán maradt.”

„A Juventus döntetlenje nem fontos, csak a Real Madrid számít. Tovább kell javulnunk, mérkõzéseket kell nyernünk. Most nem a Juve elleni meccs a fontos, hanem a következõ találkozónk a Ligában.”

Emilio Butragueño:
„Egyértelmûen jobbak voltunk és remek eredményt értünk el, különösen a Juventus második döntetlenjét figyelembe véve. A második gólunk nagyszerû volt. Benzema sarkazása, Di María beadása rabonával, majd Cristiano kitûnõ fejese. Ez a gól jól mutatja a csapatban rejlõ tehetséget. Úgy gondolom a nézõk elégedetten távoztak.”

„Casemiro-nak gyomorproblémái voltak, ezért végül Morata került a keretbe. Örülünk, hogy Morata és Jesé is játéklehetõséghez jutott, hiszen a szezon nagyon hosszú lesz. Kiváló csapatunk van, nagy potenciállal. Nyugodtabban utazhatunk Valenciába a Levante elleni meccsre, de ennek ellenére nagyon nehéz mérkõzés vár ránk.”

„Ikernek különleges adottságai vannak az egy az egy elleni szituációkhoz és ma is remekelt.”
 

Forrás: realmadrid.com, AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK