Eltékozolt lehetõségek, végül döntetlen Madridban

A Manchester United gólt szerzett idegenben, az 1–1-es döntetlennel azonban a Real Madrid sincs rossz helyzetben a BL-nyolcaddöntõ visszavágója elõtt. Gyenge meccs volt, talán jobb lesz Angliában...

Az elsõ félidõ nem tartogatott sok váratlant, a Real Madrid már az elején bekezdett, a United néhány kontrától remélte az eredményes befejezést. Erõteljesen kezdett tehát a királyi gárda, s már az ötödik percben megszerezhette volna a vezetést, Fábio Coentrao tekerése azonban az angolok szerencséjére valahogy kipattant a kapufáról – a lassításokból aztán kiderült, hogy a vetõdõ David De Gea ujjheggyel még belepiszkált a labdába, nem akármilyen bravúr volt.

A Real Madrid mintha lassabban játszott volna a szokottnál, a United nagyjából azt hozta, amire számítani lehetett. Nem volt benne a meccs képében, hogy a huszadik percben majd a “vörös ördögök” szereznek vezetést, ám egy szöglet után Danny Welbeck megcsúsztatta a labdát, amit a kissé bizonytalannak tûnõ Diego López nem tudott hárítani. 0–1

A korán bekapott gól nem zökkentette ki a Real Madridot, amely ezek után is azzal próbálkozott, mint ezt megelõzõen. Néhány kivételtõl eltekintve olykor ötlettelennek és legfõképp pontatlannak tûntek a spanyolok, ennek ellenére a 29. percben Cristiano Ronaldo teljes joggal egalizált: a portugál egy beadás után már-már Superman-i magasságokba emelkedett, s parádés gólt fejelt De Gea kapujába. 1–1

Ezután már tagadhatatlan fölénybe kerültek a spanyolok, a meccs összképe alapján a United játékosai megkönnyebbülhettek, amikor a játékvezetõ lefújta az elsõ félidõt.

A szünet után mintha csökkent volna a csapatok közötti különbség. A United egyre gyakrabban és könnyebben ért fel a madridi kapuhoz, és bizony ha pontosabb, megszerezhette volna második gólját is a meccsen.

A Real Madrid Fábio Coentrao estében leadott lövése után került közel a vezetéshez, míg a United Robin van Persie révén szerezhetett volna gólt: a holland támadó tiszta helyzetbõl tüzelhetett, de túl sután találta el a labdát, így a hátul tartózkodó Xabi Alonso a gólvonal elõtt még ki tudta rúgni a labdát.

Volt még egy komoly gólszerzési lehetõsége a Vörös Ördögöknek: az utolsó pillanatokban ismét Van Persie veszélyeztetett, életerõs lövését azonban bravúrral szögletre mentette Diego López.

Az elsõ meccs után tehát semmi nem dõlt el, az látszott, hogy a középpályán mintha minõségi fölényben lett volna a királyi gárda, az 1–1-es végeredmény miatt azonban inkább a United van jobb helyzetben a visszavágó elõtt.

Forrás: fourfourtwo.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Özil
Tovább

Özil: A Real Madrid a BL esélyese

A Real Madrid korábbi középpályása a MARCA újságírójával beszélgetett. Már eltelt egy év azóta, hogy úgy döntöttél, felhagysz…