Egyszer volt, hol nem volt, a Pireneusokon is túl, a 21. század elején, Madrid város közepén, egy Ramón Calderón nevű nemes úr. Ez a nemes úr elhatározta, hogy Hispánia legfőbb városában várat épít. Próbálkoztak már előtte sokan eme rendkívül nehéz feladattal, ki több, ki kevesebb sikerrel. A legutolsó Florentino Perez volt, kinek határozott elképzelései voltak az építkezésről, remek tárgyalóképességének köszönhetően jobbnál jobb építőmunkásokat csábított Madridba a feladat elvégzésére, azonban az építésvezető szakembereknek nem hagyta, hogy önállóan döntsenek arról, mely feladatra épp kit jelölnének ki, hogyan pakolnák egymásra a téglákat. Florentino önfejűségének pedig következményei lettek. Az építésvezetők soha nem látott gyorsasággal váltották egymást, a vár építése közben kisebb káosz kezdett kialakulni. A munkások, az arany, a remek szakemberek rendelkezésre álltak, de aki őket irányítani akarta, leginkább az arany kezeléséhez értett, nem pedig az építkezések levezényléséhez. Az vár nem akart összeállni, lassan düledezni kezdett. Ezt látván a köz olyan mértékben felháborodott, hogy Florentino távozását követelte. A nemes úr pedig engedve a nyomásnak, elhagyta a süllyedő hajót. Néhányan azóta sem tudják neki ezt megbocsátani. Ekkor jött el Ramón ideje, aki kiállt a nép elé, és kikiáltotta terveit:
„ -Új főépítészt hozok olasz honból, kinek neve Fabio Capello! Nevéhez fűződik a torinói fehér-fekete vár felépítése. Mellette a világ jelenlegi legjobb építőmunkását is elhozom nektek, aki nem más, mint Brazíliából Kaká, aki jelenleg Milánóban építkezik. Mindebben pedig egy korábban a madridi váron dolgozó szerbiai vitéz, Predrag Mijatovic lesz segítségemre. Én hagyom dolgozni a szakembereket, nem szólok bele a munkájukba!”
A nép, az Isten adta nép pedig hitt Ramón szavainak, hittek a nemes úrban, és abban, amit hirdetett. Néhányan próbálkoztak még meggyőzni a népet saját terveikről, de a „Királyi Vár” építése ezúttal Ramón Calderón kezei alá került. Éljen a népakarat! Az új vezető azonnal el is kezdte a munkát. Ígéretéhez híven Fabio Capello lett a főépítész, aki saját építőmunkásokat is kért és kapott Olaszországból, Argentínából… Az emberekben ekkor merült fel a kérdés. Hol van a világ legjobb építője, a brazil Kaká? A válasz egyszerű volt, nem akarta félbehagyni a milánói vár építését, amin épp dolgozott. Calderón és Mijatovic pedig nem tudták meggyőzni arról, hogy ott már minden tudását átadta, itt lenne rá szükség. Fabio mester tehát dolgozott, munkások jöttek, mentek. A korábban düledező vár alapja kezdett megszilárdulni, a réseket egymás után betömték. A nép egy csoportja összesúgott az olasz mester háta mögött: „Nem szépen építenek. Nem tetszik, ahogy kinéz a vár.” Néhányan azzal érveltek: „Csak szilárd alapra lehet várat építeni! Hagyjuk a mestert dolgozni, adjuk meg neki a lehetőséget. Először készüljön el az alap, javítsák ki a hibákat, a külcsín a végén is ráér.” A madridi építészek ebben az évben a munkások és a mester remek munkájának köszönhetően megnyerték a hispán várépítő versenyt, óriási küzdelemben a katalán építőkkel.
A nemes úr és segítője azonban nem azokra a szavakra hallgatott, amik azt hangoztatták: „Jó munkához idő kell!”. Mivel a vár külseje nem úgy festett, ahogyan azt sokan szerették volna, elküldték az olasz főépítészt. Helyette egy német szakembert, Bernd Schustert hívták segítségül, aki addig leginkább kisebb házak építését vezényelte. A munka kezdetén elődjéhez hasonlóan a német is kért és kapott munkásokat. Az alapokat úgy tűnt, az olasz mester kiválóan felépítette, hiszen utódjának azon már nem nagyon kellett dolgoznia, friss főépítészként fölényesen nyerte meg munkásaival az aktuális hispán várépítő versenyt. És micsoda történelmi győzelem volt… Schuster mester Calderón nemes úrtól újabb munkásokat kért, speciális feladatok elvégzése céljából. Megszerzésükre ígéretet kapott, ám a két vezető ismét kudarcot vallott. Tetőfedő és hidegburkoló helyett csupán egy fiatal tanoncot és egy tapasztalt kőművest kapott. Ráadásul egyik legjobban képzett munkását is elveszítette, mert az kevesellte fizetségét. Nem túl jó előjelekkel nézett hát az újabb év elé a német főépítész. Amit sejteni lehetett, bekövetkezett. A munkálatok akadozni kezdtek, a munkások sorozatosan megsérültek, ki hosszabb, ki rövidebb időre, megindultak a pletykák: „A vezetőket el kell küldeni.” „A régi munkások már nem úgy teljesítenek, ahogy kellene.” „Most sem szebb az épület, mint az olasz idejében, de akkor legalább megvolt a szilárd alap. Most már ez sincs meg.”. Ekkor ütközött ki, hogy a német szakember életében először irányított ekkora építkezést. A dolgok kicsúsztak a kezéből, nem kapta meg a vezetőktől a várt segítséget, nyíltan kimondta, hogy nem tudja, mit tegyen. Kijelentette, hogy nincs esélye a katalán építőkkel szemben. Ekkor Calderón nemes úr és Mijatovic vitéz elhatározták, hogy új főépítész után néznek. Sikerült is meggyőzniük a spanyol szakembert, Juande Ramost, hogy folytassa a megkezdett munkát, találjon kiutat a gödörből, akadályozza meg, hogy a vár összeomoljon. Az új főépítész nagy hittel vetette magát a munkába, a sérült munkások helyére egészségeseket kért és kapott. Mostanáig mindenki megelégedéssel figyelte, ahogy a spanyol mester dolgozik. Azt, hogy a későbbiekben is így marad-e, illetve a nép elképzeléseinek megfelelő fényben csilloghat-e a habfehér „Királyi Vár”, csak a jó Isten tudja… Mindenesetre, az már egy másik történet.
A véleményem, amit szerettem volna, ha tükröz az írás:
1. Capellót nem kellett volna elküldeni.
2. Schuster nem megfelelő edző a Real Madrid kispadjára.
3. A jelenlegi vezetés eddig nem végzett a Real Madrid nevéhez méltó munkát, többször is rossz döntést hoztak.
4. Remélem, Juande Ramos nem egy lesz ezek közül. Eddig úgy tűnik, nem. De várjuk ki a végét, hiszen „hosszú még a szezon”.
