Egytől egyig: 2016. decemberi összesítő

Decemberben öt mérkőzésen lépett pályára csapatunk, és ahogy mi, úgy ti is ötször leosztályoztátok a csapatokat, a játékosokat és az edzőket. Hogy átfogó képet kapjatok, csináltunk egy havi összesítést, amelyből kiderül, hogy ki lett a szerkesztőknél és az olvasóknál a hónap legjobb játékosa. Az értékelésbe kizárólag olyan játékosokat vettünk bele, akiknek legalább három osztályozható mérkőzésük volt, ezért hiányzik pl. Nacho vagy épp Kovacic az összesítésből.

Csapatok

Real Madrid

A szerkesztők osztályzata: 6,5
Az olvasók osztályzata: 6,4

Együttes osztályzat: 6,45

Nyolc századnyi visszaesés tapasztalható a novemberi értékekhez képest, ennek oka az lehet, hogy egyik decemberi mérkőzésünket sem sikerült könnyedén megnyerni. Igaz, ennek ellenére tovább nyúlt a veretlenségi sorozat, és a klubvilágbajnokságért járó trófea is a madridi vitrinbe vándorolt. Az olvasók és a szerkesztők egész hónapban 6 és 7 pont között mozogtak a csapatot illetően, a legerősebbnek az América elleni találkozót látták a felek (szerkesztők 7 pont, olvasók 6,6 pont), míg az El Clásico hozta a legkevesebb pontot a csapatnak (szerkesztők 6 pont, olvasók 6,1 pont).

1612191tol1igdecember1

A Real Madrid ellenfelei

A szerkesztők osztályzata: 6,3
Az olvasók osztályzata: 6,06

Együttes osztályzat: 6,18

A nehezebb hónap az ellenfelek osztályzatain is meglátszott, hiszen ők nyolc tizedet javítottak a novemberi értékeken. A szerkesztők Dortmund és a Kashima teljesítményét értékelték a legmagasabbra (7 ponttal), az olvasók a japánok mellett viszont a Deport erősebbnek látták, mint a németeket, az ázsiaiak 6,8-cal, a spanyolok 6,3-mal zártak. A leggyengébbnek nagy egyetértésben a Club Américát látták a felek, öt-öt ponttal.

Játékosok

13. Casemiro (■ÚJ)

A szerkesztők osztályzata: 5,6 (13.)
Az olvasók osztályzata: 5,76 (13.)

Együttes osztályzat: 5,68

Az utolsó helyezett kérdésében is tovább tart a szerkesztők és az olvasók összhangja. A visszatérő brazil a legtöbb esetben lefelé lógott ki a csapatból. A Dortmund ellen jól dolgozott, nyolcast kapott a szerkesztőktől, és egy bíztató hat és felest az olvasóktól. A maradék négy meccsből a két bajnokit négy ötössel, a klub vb-t két szerkesztői ötössel, és 6 illetve 6,3 ponttal zárta. Jelenlegi formája alapján nincs stabil helye a kezdőben, Zidane viszont így is padra szorította november legjobbját miatta, szóval nagyon bízik benne.

12. Isco (▼8)

A szerkesztők osztályzata: 5,83 (12.)
Az olvasók osztályzata: 6,33 (10.)

Együttes osztályzat: 6,08

Három mérkőzésen volt osztályozható, két bajnokija közül a Barcelona elleni sült el jobban, a Depor ellen átlagosan teljesített, a Kashima ellen viszont nem sokat tudott hozzátenni a mérkőzéshez csereként beszállva. Nem járt jól vele, hogy a Dortmund és az América ellen nem kaphatott pontokat, mivel az két magasabban osztályozott meccs volt ebben a hónapban.

11. James Rodríguez (▲1)

A szerkesztők osztályzata: 6,33 (9.)
Az olvasók osztályzata: 6,1 (12.)

Együttes osztályzat: 6,22

Őt is három mérkőzésen lehetett pontozni, a Barcelona és a Kashima elleni ütközetet leszámítva mindenhol lehetett értékelni őt. Legjobb mérkőzését a hónapban a Dortmund ellen játszotta a szerkesztők szerint (7,5 pont), gólpasszt adott, akárcsak az América ellen, ami viszont az olvasók szerint az előbbinél is jobban sikerült (6,5 pontot kapott, a Dortmund ellen 6,2-t). Harmadik meccse viszont elég gyenge lett a Deportivo ellen.

10. Marcelo (▼4)

A szerkesztők osztályzata: 6,38 (8.)
Az olvasók osztályzata: 6,25 (11.)

Együttes osztályzat: 6,31

Három egész jó, és egy rémisztően gyenge mérkőzés a brazil hátvédtől. A szerkesztőktől 7,5 pontot kapott a Barca ellen, az olvasók szerint viszont az América elleni volt az ő legjobb mérkőzése a hónapban (6,9 pont). Az egyetértés a Dortmund elleni borzalomban csúcsosodik ki, ahol Marcelo erősen benne van a döntetlenben. Október óta romló tendenciát mutat, az akkori első hely után novemberben hatodik volt, most csak tizedik.

9. Karim Benzema (▲4)

A szerkesztők osztályzata: 6,25 (10.)
Az olvasók osztályzata: 6,4 (9.)

Együttes osztályzat: 6,33

Négy meccsen pontozhattuk az előző két hónap sereghajtóját, aki úgy döntött ideje elmozdulni az utolsó helyről. Bár ez az elhatározás biztosan nem a Barcelona elleni meccs előtt fogalmazódott meg benne, hiszen a szerkesztőktől egy karót, míg az ilyen esetekben elnézőbb olvasói rétegtől is csak 3,3 pontot kapott. A maradék három mérkőzésen azonban kompenzált, az América ellen átlagosan játszott, a Dortmund és a Kashima ellen viszont csapata legjobbja volt a szerkesztők szerint, és az olvasók is 7,6 illetve 7,7 ponttal jutalmazták. Másfél ponttal többet kapott, mint novemberben. Így tovább.

8. Cristiano Ronaldo (▲3)

A szerkesztők osztályzata: 5,88 (11.)
Az olvasók osztályzata: 6,8 (5.)

Együttes osztályzat: 6,34

Nehéz úgy értékelni őt, hogy a legkomolyabb indulatok az ő osztályzatait kísérik. Vannak, akik nehezen látnak a meccseiben bármi jót, és vannak, akik akkor is tízesnek látják, amikor távolról sem az. Még csak azt sem mondanám, hogy a szerkesztők minden esetben a középutat képviselik pontjaikkal, bár az igaz, ahogy novemberben is elmondtuk, a mérce igen magas vele szemben. Szögezzük le, hogy fontos láncszeme a csapatnak, de nem egészséges óvni a kritikáktól. Négy meccséből az utolsó volt a legjobb az olvasók szerint, három gólt szerzett, eldöntve ezzel a trófea sorsát. A szerkesztői pontok alapján az América elleni találkozó emelkedett ki 7 ponttal. A Barca és a Dortmund ellen is halványabb volt a produkció. Három helyet javított novemberhez képest.

1612191tol1igdecember2

7. Dani Carvajal (▼2)

A szerkesztők osztályzata: 6,5 (6.)
Az olvasók osztályzata: 6,65 (8.)

Együttes osztályzat: 6,58

Négy meccse volt, két átlagos, egy jó és egy gyenge, az ötödik decemberi találkozón Danilo helyettesítette, aki viszont pocsék játékával tovább erősítette a spanyol helyzetét. A Dortmund ellen nagyon élt, gólpasszt adott, felbőrözte Reust, jó beadásai voltak, az América ellen azonban kevés pozitív megmozdulása volt, sokat rontott elöl és bizonytalan volt hátul is. A Barca és a Kashima ellen hozta az átlagot. Két helyet rontva ezúttal a hetedik helyen végzett.

6. Keylor Navas (▲3)

A szerkesztők osztályzata: 6,5 (6.)
Az olvasók osztályzata: 6,8 (5.)

Együttes osztályzat: 6,65

Bár a december meglehetősen sok gólt hozott a számára, kevés esetben lehet elmondani, hogy részese lett volna a találatnak, ellenben szép védésekkel igyekezett ellensúlyozni. Értékelései nagyjából 6 és 7 pont között mozogtak szinte végig, az olvasók esetében közelebb a héthez, így nem csoda, ha az átlaga is e két érték között helyezkedik el. Három helyet javított novemberhez képest, de pontszámban mindössze hat századdal kapott többet.

5. Lucas Vázquez (▲5)

A szerkesztők osztályzata: 6,9 (3.)
Az olvasók osztályzata: 6,72 (7.)

Együttes osztályzat: 6,81

Mind az öt mérkőzésen játszott, megbízhatóan teljesített. Első három mérkőzésén átlagos pontokat hozott 6 és 6,6 között, majd kilépett a kontinensről és a komfortzónájából egyaránt, és az elődöntőben és a döntőben is jó mérkőzést játszott. Az América ellen látták a legjobban mozogni a szerkesztők és az olvasók is, előbbieknél ő lett a találkozó legjobbja. Öt helyet javított, és Bale sérülése alatt nagyon úgy tűnik, hogy stabil kezdő lesz.

4. Toni Kroos (■ÚJ)

A szerkesztők osztályzata: 6,83 (5.)
Az olvasók osztályzata: 7,13 (3.)

Együttes osztályzat: 6,98

A vártnál korábban tért vissza sérüléséből, és magas szinten folytatta felépülését követően. Három mérkőzése mindegyikén jól futballozott, egyszer sem kiemelkedően, de minden esetben a jobbak között volt a szerkesztők és az olvasók szerint is. Pontjai a Depor elleni, szerkesztők szerinti 6,5 és az América elleni, olvasók szerinti 7,3 között helyezkednek el.

3. Raphael Varane (▲5)

A szerkesztők osztályzata: 7,25 (2.)
Az olvasók osztályzata: 6,78 (6.)

Együttes osztályzat: 7,01

A hónap első fele nagyon jól kezdődött a francia számára, a Barca és a Dortmund ellen 7,5, illetve 8 pontot kapott a szerkesztőktől, 6,7 és 6,9 pontot az olvasóktól. A klubvilágbajnokságon az elődöntőben kétszer 7 a döntőben kétszer 6,5 ponttal zárt. Pepe hiányában rengeteg lehetőséget kap, és a szezon eleji megingásait úgy látszik, egyre jobban kezdi elhagyni. Októberben 13. volt, novemberben nyolcadik, decemberben pedig a dobogó alsó fokáig kúszott fel. Balszerencséjére januárban nem tud további öt helyet javítani.

1612191tol1igdecember3

2. Sergio Ramos (■ÚJ)

A szerkesztők osztályzata: 6,88 (4.)
Az olvasók osztályzata: 7,23 (1.)

Együttes osztályzat: 7,05

A decemberi bajnokik hőse a második helyen zárt, a Barcelona ellen pontot, a Deportivo ellen pontokat hozott fejese a mérkőzés végén. A Kashima és a Dortmund ellen átlagos pontokkal zárt, de az előbbi két találkozó éppen eleget hozott a konyhára ahhoz, hogy elhozza ebben a hónapban az ezüstérmet, az olvasóknál pedig holtversenyben az élen végzett. Mivel novemberben nem volt osztályozható, így nem tudunk nála felmutatni sem rontást, sem javulást a helyezésében.

1612191tol1igdecember4

1. Luka Modric (▲2)

A szerkesztők osztályzata: 7,63 (1.)
Az olvasók osztályzata: 7,23 (1.)

Együttes osztályzat: 7,43

Horváttól horváthoz kerül a trófea, a némileg méltatlanul parkolópályára tett Kovacic helyét vette át az élen december legjobbja: Luka Modric! A Real Madrid legjobbja volt az El Clásicón (a szerkesztők szerint), de kiválóan teljesített a klubvilágbajnokság mindkét meccsén, az elődöntőn őt választották a legjobbnak, a döntő után pedig átvehette az Ezüstlabdát, mely azt jelzi, hogy a tornán ő volt a második legjobb. Talán elmondhatjuk, hogy jobban megérdemelte volna, ha ő kapja az Aranylabdát, portugál kollégája egyet már úgyis kapott decemberben. Két helyet javított novemberhez képest, és ő zárja az élen az évet. Gratulálunk!

1612191tol1igdecember5

Edzői értékelés

Zinedine Zidane

A szerkesztők osztályzata: 5,8
Az olvasók osztályzata: 6,22

Együttes osztályzat: 6,01

Három tizedet rontott novemberhez képest, a csapatnak rázósabb találkozói voltak, így ez nem meglepő. A Barca ellen nem meccselt valami jól, a szerkesztők és az olvasók is itt találták a leggyengébbnek (3, illetve 5,7 pont), a szerkesztőknél a Depor elleni győzelem mellett teljesült pihentetésre nyolc pontot érdemelt, míg az olvasók az América elleni teljesítményét látták a legjobbnak (6,9 pont). Irányításával 37 meccs óta veretlen a csapat, és regnálása idején több kupát nyert a Real Madrid, mint ahány mérkőzést elveszített. Folytassa, Mester!

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK