Xabi Alonso: Spanyolország a vb legnagyobb esélyese

A Real Madrid korábbi középpályásával készített tartalmas interjút a FIFA. A beszélgetés fő témáját természetesen a közelgő világbajnokság, illetve a spanyol nemzeti gárda esélyei szolgáltatták.

Több mint egy éve már, hogy visszavonultál. Hogyan bírod a labdarúgás nélküli életet?

Egészen jól. Tény, hogy az a ritmus, melyben az életemet élem, kissé lelassult. Egy olyan döntést hoztam meg, amely előtte már egy ideje érlelődött bennem. Egyidejűleg hiányzik is tehát, ugyanakkor mégis jól kezelem.

Mi késztetett arra, hogy edzői pályára lépj? Másként értékeled immár a korábbi edzőidet?

Amikor elvégzel egy ilyen jellegű tanfolyamot, akkor kicsit messzebb kerülsz attól az embertől, aki mindig is voltál, és közelebb kerülsz ahhoz az emberhez, akivé válni szeretnél. Ez pedig nagyon jó. Mindig is megpróbáltam megérteni az edzői munka lényegét, és azt, hogy mennyire összetett dolog is ez, ugyanis szinte semmit sem jelent az, hogy valaha futballista voltam.

Szembesül az ember azokkal a dolgokkal, amelyekre fel kell készülnie, és amikor eljön az idő a bizonyításra, összegezni kell az ismereteket, és olyan hatékonynak lenni, amennyire csak lehetséges. Itt lehet a titok nyitjának egy része. Utána ott van a csapat kezelése, a pszichológia, az emberi kapcsolatok, amelyek bizonyos szempontból majdnem még fontosabbnak minősülnek.

Szerinted mennyire teljesít jól Julen Lopetegui szövetségi kapitányként?

Nagyon-nagyon jó munkát végez. Letisztultak a gondolatai. Képes arra, hogy világosan ismertesse a játékosaival, mit is szeretne viszontlátni a pályán, s ez kiemelten fontos. Ha erre nem vagy képes, akkor nagy valószínűséggel nem fogod tudni elérni a kitűzött célokat. A nemzeti csapat nagyon szerencsés ilyen szempontból.

Látsz hasonlóságot a jelenlegi, és a korábban sikert sikerre halmozó válogatott között?

Továbbra is azt akarjuk elérni, hogy a játék az ellenfél térfelén folyjon, irányítani akarjuk a meccseket, törekszünk a labda birtoklására, nem játszunk annyira direkt módon. Igen, azt kell mondanom, a stílus szinte nem is változott. Lopetegui csapatának pont azok az ismertetőjelei, amelyektől a spanyol labdarúgás olyan erős. Mindennek az alapja az intelligencia, a játék olvasása és a technikai minőség. Ezek azok a védjegyek, amelyek megkülönböztetnek bennünket más csapatoktól.

Aztán ott vannak a taktikai nüanszok, és az a rugalmasság, amelyre szükség van a különböző típusú meccseken, ugyanis a labdarúgás egyre inkább összetetté válik, tehát tudni kell alkalmazkodni is. Általában megpróbáljuk magunkhoz ragadni a kezdeményezést, de vannak olyan időszakok egy mérkőzésen belül, amikor egyszerűen másképp kell játszani, és nem csak sodródni a történésekkel.

A tehetségtől eltekintve mi volt a titka a trófeahalmozó válogatott sikerének?

A csapategység létfontosságú, hogy mindenki együtt harcoljon egy fontos, közösen kitűzött cél elérése érdekében. Egységesen kell fellépni. Ha ez nem valósul meg, az nagyon lehúzhat egy csapatot. De nagyon úgy tűnik, a jelenlegi válogatott rendben van a csapategységet tekintve is. Nagyon jó a keret összetétele abból a szempontból is, hogy vannak kipróbált, rendkívül értékes veteránok a csapatban, de már ott gyülekeznek azok a fiatalok is, akik óriási lelkesedéssel vetették magukat a játékba a bemutatkozásukat követően. Ez is egy nagyon pozitív dolog.

A keret kijelölése kevesebb vitát generált a korábbi évekhez képest. Milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha az ellenfelek védelmének a megbontásáról van szó?

Vannak játékosaink, akik a csapatrészek között mozogva képesek jó teljesítményre. Vannak, akik az oldalvonal mellől szeretnek betörni a tizenhatoson belülre, és vannak, akik akkor élnek igazán, ha nagy területek állnak a rendelkezésükre, mint például Diego Costa vagy Marco Asensio. Azt hiszem, a mai válogatottnak szélesebb a repertoárja, mint a mienknek volt. A mi csapatunk számára nehéz volt feltörni az ellenfelek védelmét, ha a játék nem az ellenfél tizenhatosa közelében zajlott.

A csoportmeccseken Spanyolországnak kell majd kezdeményeznie, még Portugália ellen is, akik szerintem vissza fognak állni és kivárásra akarnak majd játszani. Néha más stílusban kell futballozni, ilyenkor kulcsfontosságú, hogy legyenek különböző típusú játékosaid.

A válogatottat a legfőbb esélyesek között emlegetik. Szerinted hogy teljesítenek majd, és kik tartoznak még a favoritok közé?

Nemcsak üres szólam a részemről, hogy én is a favoritok közé sorolom Spanyolországot. Egyszerűen nem látok olyan csapatot, amely jobb lenne nálunk jelen pillanatban. Persze nem tudhatom, hogy mi fog történni a mérkőzéseken. Németország ezúttal is nagy esélyes. Kimondottan erős csapatuk van, mindig ott vannak tűzközelben. Elnézve, ahogy játszanak, meglepetésnek számítana, ha nem jutnának a négy közé, mert ők a címvédők, és mert sikeresen építettek be egy új generációt a csapatukba. Brazíliáról sem szabad megfeledkezni. Ez a három csapat a többi fölött áll. Azután ott van Argentína, Franciaország, és egy vagy két meglepetéscsapat is befuthat. Miért is ne?

Sok év után először csak nézőként veszel részt a világbajnokságon. Van valamilyen terved erre vonatkozóan?

A nagy mérkőzéseket azokkal szeretem megtekinteni, akikkel egyébként is rendszeresen meccset nézünk. A döntőt valószínűleg a helyszínen fogom megtekinteni. Már megvan a jegyem, mindössze annyit kérek, hogy Spanyolország is jusson el oda. (nevet)

Forrás: fifa.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK