Marcelo: A Real Madrid történelme részének lenni egyrészről büszkeséggel tölt el, másrészről felelősséggel jár

Marcelo az UEFA hivatalos csatornájának adott interjújában reflektált a klubnál eltöltött éveire, illetve a Bajnokok Ligája 2018-as kijevi döntőjével kapcsolatos kérdésekre.

Évek óta a klub kötelékébe tartozol. Mit jelent számodra a Real Madrid?

Már az érkezésem előtt is tisztában voltam a Real Madrid nagyságával, de az itt eltöltött évek mindegyikében tanultam valamit. Főként a klub által közvetített értékekről. Büszkeséggel tölt el, hogy a Real Madrid történelmének részesévé válhattam. Fogalmazhatunk úgy is, hogy mindez inkább óriási felelősség, mint büszkeség.

Már három alkalommal is magasba emelhetted a Bajnokok Ligája serlegét. Milyen emlékeket őrzöl a korábbi győzelmekről?

Megannyi emléket őrzök mindegyik döntőről, de jómagam nem ezekre összpontosítok. Sőt, úgy hiszem, azok a pillanatok komoly terhet is jelentenek. Mind a múlt részei, mostanra nem számítanak már. Azokat a döntőket lejátszottuk, megnyertük és ennyi. Most a jelenre koncentrálunk.

Ami a kijevi döntőt illeti, milyen gondolatok, érzések motoszkálnak benned? Milyen mérkőzésre számítasz?

Egy döntőben bármi megeshet. A felkészülésünk remekül zajlik, készen állunk az előttünk álló kihívásra. A legfontosabb, hogy mindent beleadj a pályán, hogy a végén, mikor lesétálsz a gyepről, tudd, minden tőled telhetőt megtettél és végrehajtottad az edződ utasításait. Egy a célunk: jó teljesítményt nyújtani és megnyerni a döntőt.

A Liverpool komoly erőt képvisel, zsákszámra szállították a gólokat, Salah pedig kiváló formának örvend. Várod már a vele való találkozást?

Minden mérkőzés más és más, ráadásul a Liverpool sem csak Salahból áll. Ott van még Firmino, illetve Mané. Számos olyan játékosuk van, akik képesek lehetnek megváltoztatni a mérkőzés összképét, különösen egy döntőben. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy csupán egyetlen játékosra koncentráljunk.

Szeretnélek az első Bajnokok Ligája-győzelmedről kérdezni. Milyen érzés volt elérni valami olyasmit, amiről minden gyermek álmodik?

A Bajnokok Ligája részesévé válni bármely labdarúgót büszkeséggel tölti el. Egy játékos számára karrierje egyik csúcspontját jelenti megnyerni ezt a sorozatot. 2014 azonban már a múlt része, s jelenleg nem azzal foglalkozunk, ami a múltban történt, hanem azzal, ami még előttünk áll.

Az elsők között sikerült megvédenetek a bajnoki címet, mióta Bajnokok Ligájának hívják a sorozatot. Milyen érzés volt két egymást követő döntőben is diadalmaskodni?

Csodálatos. Ugyanakkor a labdarúgás világában minden újabb esztendő egy újabb teszt is. Idén is magasba akarjuk emelni a trófeát, épp ezért csak a jelenre koncentrálunk. Ami a múltban történt, már nem számít.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK