Rafa Benítez: Minden azon múlik, hogy milyen csapatod van

A spanyol szakembert nevezték a Premier League Év Edzője díjára, hiszen kiváló szezont futott a Newcastle csapatával. Mégsem ennek apropóján készült vele interjú, hanem a közelgő BL-döntő miatt. Rafa Benítez korábban irányította a Lvierpool és a Real Madrid csapatát is, így a MARCA munkatársa a sorozat döntőjéről kérdezte.

Fejezze be a mondatot: a Liverpool Rafa Benítez számára…
Kielégítő időszak volt. Egy átjáró Angliában a futball legmagasabb szintje felé. Emellett Liverpool az otthonom. Nagyszerű a kapcsolatom a várossal és a szurkolókkal, ezért mindig hálás leszek a Liverpoolnak.

És a Real Madrid…
Egészen kicsi, 13 éves korom óta Madridban voltam, nagyon jól ismerem a klubot, láttam, hogyan fejlődik az évek során. Emlékszem arra a napra is, amikor az első csapat, valamint Vicente del Bosque ellen játszottunk. Ami az utolsó madridi időszakomat illeti, akik ismernek és megértenek, azok tudni fogják, hogy pontosan mi történt, de közel sem volt annyira rossz, mint azt az emberek gondolják. Komoly, profi munka folyt a klubnál. Mindenesetre sokévnyi jó emlékkel távoztam Madridból.

Kinek fog szurkolni a döntőben?
Mélyen tisztelem mindkét csapatot. Minden, amit tehetek, hogy várok… várok arra, hogy győzzön a jobb csapat.

A futball szempontjából mit gondol a döntőről?
Érdekes döntő lesz. Ha megnézzük a Real Madrid mérkőzéseit, amiket a Bayern és a Juventus ellen játszott, akkor láthatjuk, hogy a csapatban nagy minőség párosul a tapasztalattal. Jól tudják, hogy miként kell kezelni az extrém helyzeteket. Ez mindenképp pluszt jelent. Ami a Liverpoolt illeti, a csapat nagy intenzitással és sebességgel játszik. A Premier League sebessége magasan a többi bajnokság fölött áll, ez jól látszott például az AS Roma elleni mérkőzésen is.

Nem gondolja, hogy a párharcnak egyértelmű esélyese lenne?
Nem. Minden nyitott. Mindkét csapatnak van esélye a győzelemre. Egyetlen gól képes megváltoztatni mindent, így bármi megtörténhet.

Tudja, hogy milyen ez. Isztambulban a csapata 3-0 arányban vereségre állt, majd az emberek a Bajnokok Ligája döntőiben látott valaha volt legnagyobb fordításnak lehettek tanúi. Mi volt a győzelem titka?
2-0-s állásnál, a szünet előtt kaptuk a harmadik gólt. Abban a pillanatban meg kell próbálnod felrázni és motiválni a játékosaidat… angolul. Ez volt a legkeményebb feladat. Alapvetően ennyit mondtam: „Nincs mit veszítenünk, 45 percünk van arra, hogy megpróbáljunk változtatni a dolgokon. Ha betalálunk, visszajövünk a meccsbe.”

Kétszer is döntőbe vezette a Liverpoolt, 2005-ben legyőzte az AC Milant, míg 2007-ben kikapott az olaszoktól a fináléban. Meglepte önt, hogy 11 évre volt szüksége a csapatnak egy újabb döntőhöz?
Nem, hiszen ha az ember követi a Premier League-et, akkor látja, hogy a bajnokság színvonala óriási. Annak idején 20 millió eurónk volt igazolásokra, és most… A topcsapatok rengeteget fejlődtek, gazdagabbak lettek, ez pedig lehetővé tette a még drágább labdarúgók érkezését. A Liverpoolnak most nagyszerű edzője és nagyszerű játékosai vannak. Úgy vélem, most sokkal könnyebb volt elérni a döntőt, mint korábban.

Hasonlít egymásra Benítez és Klopp Liverpoolja?
Szinte semmiben sem hasonlít a két csapat. Talán csak lelkesedésben, valamint a szurkolók kilétében. Ez a csapat három klasszis támadó játékára és egy sokat dolgozó középpályára épül, és a védekezés problémáinak megoldására is sokat költöttek. Jól összerakott csapatról beszélünk.

Az Ön csapata Arbeloával a balszélen próbálta meg megállítani Messit. Hogy állíthatja meg a Real Madrid Salah-t?
Az a különbség Salah és Messi között, hogy a Barcelona sokkal kötöttebb támadósorral játszott, míg Salah sokkal nagyobb szabadságot kap a pályán. Ez nehezebbé teszi a hatástalanítását.

Sokkal inkább Klopp-csapat ez a Liverpool Coutinho nélkül?
A Liverpool nagyszerű, de Coutinhóval, aki egy kiváló játékos, szintén nagyon erősek voltak. Az viszont igaz, hogy most sokkal célratörőbbek.

Zidane állítja, hogy a bajnokságot sokkal nehezebb megnyerni, mint a Bajnokok ligáját, ám mégis az utóbbi a legjobb sorozat. Ami Önt illeti, két bajnoki címe, és egy BL-trófeája van. Egyetért Zidane-nal?
Minden trófeát nehéz megnyerni, az egész azon múlik, hogy milyen csapatod van.

Hogy lehet legyőzni a Liverpoolt?
A Real Madridnak megvannak a megfelelő fegyverei. Ami a végkimenetelt illeti, az első gól döntő fontosságú lesz.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK