Zidane: Cristiano biztosan ott lesz a BL-döntőn

A francia mester a Sevilla elleni összecsapás előtt állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére. Természetesen szóba került a hétvégi El Clásico, de a BL-döntőről, a sérülésekről és az aktuális ellenfélről is kérdezték a Real Madrid edzőjét.

A mérkőzésről: „Fontos, hogy jól kezdjük a mérkőzést, mivel a Sevilla meg fogja nyomni az elejét, nekünk pedig az első pillanattól kezdve a legjobbunkat kell hoznunk. Caparrós gyakran küld pályára olyan csapatot, amely nagy iramban játszik és nyomás alatt tartja az ellenfelet. Láttam a Sociedad elleni mérkőzésüket, teljesen kihajtották őket. Nagyszerű összecsapás lesz.”

Bajnokság: „Három bajnokink van hátra, holnap pedig mindent beleadunk. Reméljük, hogy a lehető legelőkelőbb helyen végzünk a tabellán. Három pont a tét, de tudjuk, hogy a saját játékukat akarják majd játszani. Különleges meccset fogtok látni, ez a fontos.”

Zidane

Kockázatok minimalizálása: „Nem gondolok a sérülésekre, vagy arra, hogy mi történhet a játékosokkal a BL-döntő előtt. Néha szükségük van pihenésre, de nem aggódok a sérülések miatt. Ami Cristianóval történt, az csak egy apróság, reméljük, hogy a lehető leggyorsabban felépül. Ennyi. Ilyen a futball, nem irányíthatod. Holnap a bevethető játékosok ott lesznek.”

Isco és Carvajal: „Isco rendesen edzett, meglátjuk mi lesz vele. Carvajalnak még kell egy kis idő, de ma fizikálisan rendben volt amikor egyedül dolgozott. A BL-döntőn ott lesznek Cristianóval együtt. Ebben 150%-ig biztos vagyok.”

BL-döntő: „Egy nyitott összecsapás lesz, mindkét csapatnak meglesznek a lehetőségei. Kulcsfontosságú számunkra, hogy jól megtervezzük, hogy miként nehezítjük meg a dolgukat. Biztos vagyok benne, hogy lenyűgöző mérkőzés lesz.”

„Ez egy Bajnokok Ligája döntő, tudjuk, hogy mire képes a Liverpool. Lényegében minden megvan bennük: fizikum, technika, sebesség. Egy olyan angol csapat, akik tudják, hogy hogyan harcoljanak. Nem tudom, hogy Salah versenyben lesz-e az Aranylabdáért, de remek szezonja van. Ő egy fenomenális játékos.”

„A meccs nem Cristiano Ronaldo Salah ellen, hanem a Real Madrid a Liverpool ellen.”

Zidane

Cristiano Ronaldo: „Megsérült, de jól van, gond nélkül sétál. Nagyszerű, hogy már most tud menni, ez pedig jól mutatja az elszántságát a visszatérés tekintetében. Minden meccsen játszani akar. Nagyszerű lenne, ha a Villarreal elleni mérkőzésre már visszatérne. Kapott egy rúgást, de nem sérült a bokacsontja. A bokája rendben van.”

A Barcelona viselkedése a Clásicón: „Nem lepett meg, de ebbe nem fogok mélyebben belemenni. A pályán hagytuk ezt az egészet, már nem foglalkozunk vele. A pályán mindig sok dolog történik, a probléma az, hogy most már ti (a média – a szerz. kieg.) is mindent tudtok. A játékosok sok mindent mondanak, de most már rengeteg kamera van, így ami eddig az öltözőben maradt, az most már mindenhol látható. Vannak emberek, akik tudják, hogy mi történt, de ez nem változtat semmin. Ha beszélünk róla, az még nem fogja megváltoztatni a dolgot. Döntetlen lett, ennyi.”

„Az emberek néha túl sokat foglalkoznak a sporton kívüli dolgokkal. Jobb a mérkőzésre figyelni, mint a vitákra. Sokkal jobban érdekel a futball. A bíró nem látta a szabálytalanságot. Mindenki hibázik, de nem fogom emiatt hibáztatni a játékvezetőt.”

Zidane

César, az utánpótlás játékosa: „Technikás játékos, született tehetség. Ez tetszik. Nem tudom, hogy velünk lesz-e az előszezonban. Még korai lenne megmondani. Még ez is előfordulhat.”

Neymar: „Nem az én játékosom. Csak az érdekel, hogy a lehető legjobban fejezzük be ezt az idényt.”

Babona? „Nem vagyok babonás. Tetszik a fekete – türkiz szerelésünk is, ezért is választottam ezt Münchenben. A hotelt a klub alkalmazottai választják, jól döntöttek.”

Forrás: AS, Marca, realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK