Zidane: A visszavágón nem követhetjük el azokat a hibákat, mint a Juventus ellen

A Real Madrid vezetőedzője, Zinédine Zidane értékelte a Bayern München elleni BL-győzelmet.

Értékelés: „Elégedettek lehetünk a végeredménnyel. A meccs elejét nagyon megnyomta az ellenfél, számos gondot okozva ezzel számunkra. Nem volt gond a motivációval, egyszerűen csak jól futballozott a Bayern München. Ribéry nagyszerű teljesítményt nyújtott. A második félidőre aztán feljavultunk, ami különösen biztató abból a szempontból, hogy Lucas játszott Carvajal helyén. Több helyzete is volt a Bayernnek, de úgy gondolom, hogy mi irányítottuk a mérkőzést.”

„A kapott gólban minden játékosunk benne volt, hibák sorozata előzte meg Kimmich találatát, így igazságtalan lenne, ha Keylort hibáztatnánk emiatt. Ne felejtsük el, hogy a második félidőben két-három fontos védést is bemutatott.”

Visszavágó a Bernabéuban: „Ahogy mondtam, örülünk az eredménynek, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy meg kell szenvednünk a továbbjutásért. A párharc még korántsem ért véget. Nem szabad azokat a hibákat elkövetnünk, mint a Juventus ellen, különben gondban leszünk.”

Cserék: „Isco megütötte magát, ezért hoztam be Marcót a helyére, aki remekül teljesített. Jól diktálta a játék tempóját, s a védekező feladatait sem hanyagolta el. Az utóbbiról különösen sokat beszéltem vele a becserélése előtt. Direkt módon játszott, mindig kereste a lövési lehetőségeket.”

Carvajal sérülése: „Dani azt mondta, hogy semmi komoly, de amíg nem vizsgáljuk meg őt Madridban, nem tudok konkrétumokat mondani.”

Marcelo: „A góljától eltekintve is kulcsfontosságú szerepet vállalt magára a mai győzelemben. Még ezen a szinten is képes arra, hogy megteremtse a támadásbeli különbséget.”

Bale kihagyása: „Minden egyes összecsapás előtt meg kell hoznom néhány nehéz döntést, hiszen egytől egyig kiváló labdarúgók alkotják a csapat keretét. Ma nem lépett pályára, mert vannak mások, akik kiválóan teljesítenek az elmúlt hetekben, de ez nem jelenti azt, hogy nem számítok rá a szezon hátralévő mérkőzésein. Egyszerűen nem igaz, hogy nem kap tőlem játéklehetőséget.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK