Vallejo: A világ legjobb belső védőitől tanulhatok nap mint nap

Négy Real Madrid-játékos adott interjút a Málaga legyőzését követően.

Jesús Vallejo
Értékelés:
„A mai mérkőzés legnagyobb pozitívuma egyértelműen az, hogy győztesként hagyjuk el a pályát. Ez hozzásegít minket az önbizalmunk növeléséhez, ami nagyon fontos a Bayern München elleni párharc előtt. Ha nagy dolgokat akarunk elérni a BL-ben, akkor a bajnokságban is a maximumot kell nyújtanunk. Nincs másik út. Ami engem illet, örülök, hogy ismét lehetőséget kaptam.”

Zidane: „Szeretnénk gratulálni az edzőnknek, hiszen viszonylag rövid idő alatt sikerült eljutnia 100 győzelemig a kispadon. Biztosan ő is nagyon örül ennek a mérföldkőnek.”

Társak: „Számomra Ramos, Varane és Nacho a világ három legjobb belső védője. Kiváltságosnak érzem magam, hogy tőlük tanulhatok nap mint nap.”

Casemiro
A mérkőzés:
„Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, hiszen a Málagának minden pontra szüksége van a kiesés elkerülése érdekében. Jól futballoztunk, végig az irányításunk alatt tartottuk a meccset. Az utolsó néhány percekben talán egy kicsit visszavettünk a lendületből, így végül nem sikerült kapott gól nélkül lehozni a meccset. Három újabb pont a zsebben.”

„Habár valószínűleg nem mi leszünk a bajnokok, a hátralévő mérkőzéseinken is a maximumot kell nyújtanunk, hiszen ezt követeli meg tőlünk a klub címere. A hibám? Ez előfordul a védekező középpályásokkal, de Keylor szerencsére hárítani tudott.”

Isco: „A Real Madrid egyik legfontosabb játékosa. Mindannyian tudjuk, hogy mennyire szeretik őt ebben a városban. Remélem, hogy még sokáig velünk marad.”

Lucas Vázquez
Győzelem:
„Ma az volt a legfontosabb, hogy megszerezzük a három pontot.”

Büntető: „Rengeteg hülyeséget hordtak össze egy olyan dologgal kapcsolatban, ami a futball természetes része. Az, hogy a Madrid már sorozatban nyolcadik alkalommal van ott a BL-elődöntőben, talán összezavarja az embereket. Sokan annak örülnek, ha látnak minket elbukni, de mi nem szándékozunk megadni nekik ezt a boldogságot. Igencsak komikus, hogy Spanyolországban többet foglalkoztak ezzel az esettel, mint az olaszok. Bayern München? Ők a kontinens egyik legnagyobb óriása, már nagyon várjuk a mérkőzést.”

A bajnoki szezon: „Az elmúlt hónapokban sajnos sokszor vesztettünk pontokat, így nem tudtunk lépést tartani a Barcelonával. Ki kell elemeznünk a hibáinkat, hogy a jövőben a szezonok elején is olyan formában játszhassunk, mint most.”

Theo Hernández
„Rengeteg lehetőségünk volt 0-2-nél, hogy végleg lezárjuk a mérkőzést, de nem tudtuk kihasználni őket. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy fantasztikus meccset játszottunk. Isco? Remek játékos, szerintem kiválóan futballozott ma. Az elkövetkezendő hetekben is olyan keményen kell dolgoznia, ahogy eddig. A következő bajnoki? Egy nagyon kemény, harcias összecsapásra számítunk az Athletic Bilbao ellen.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK