Benzema: Már gyerekkoromban is tudtam, hogy eljutok a világ legnagyobb klubjába

Benzema, Lucas Vázquez, Vallejo és Achraf nyilatkozott a Las Palmas elleni bajnoki lefújását követően.

Karim Benzema
Az idő múlása:
„Amikor aláírtam a Real Madridhoz, alig múltam 20 éves. Címeket akartam nyerni. Most 30 vagyok és elmondhatom, hogy egy fantasztikus utazás áll mögöttem. Nagyon boldog vagyok, hogy ennél a klubnál játszhatok, és természetesen további trófeákat szeretnék elhódítani. A jövőben is rendkívül keményen fogok dolgozni, hogy itt maradhassak. A legjelentősebb pillanataim? A debütálásom és az első gólom a klub színeiben. Tényleg igaz, hogy az idő repül. Büszke vagyok arra, hogy már 400. alkalommal húztam magamra a Real Madrid mezét.”

„Én mindig is erről álmodtam, hiszen a gyerekkori példaképeim egytől egyig a Real Madrid játékosai voltak. Tudtam, hogy egyszer eljutok ide. Ez a világ legnagyobb klubja. A filozófiám? Szeretek gólokat lőni, de a gólpasszokat sem vetem meg.”

„Sosem szoktam azon gondolkozni, hogy történelmet írtam-e Madridban. Én azért vagyok itt, hogy a csapat segítségére legyek, ez minden. A többivel ráérek akkor foglalkozni, ha szögre akasztottam a cipőmet.”

Lucas Vázquez
A mérkőzés:
„Nehéz dolgunk volt, hiszen a válogatott szünet után ismét fel kellett vennünk a klubmérkőzések ritmusát. Az önbizalmunk szempontjából ez egy kulcsfontosságú győzelem. Az utóbbi néhány hónapban nagyszerű munkát végzünk. Bale? Két gólt szerzett, remekül játszott. Nacho? Kisebb fájdalmai voltak, holnap meglátjuk, mit mondanak majd a tesztek.”

Jesús Vallejo
Értékelés:
„Ebben a stadionban egyáltalán nem könnyű három góllal győzni, tehát magától értetődő, hogy elégedetten utazunk vissza Madridba. Örülök, hogy ismét pályára léphettem. Már nyoma sincs a sérülésemnek, nagyszerűen érzem magamat. A klub orvosai kiváló munkát végeztek. A Las Palmas gyors, kombinatív, labdabirtoklásra épülő futballt játszik. Sok szerencsét kívánok nekik a szezon hátralévő részére, hiszen nehéz helyzetben vannak.”

Lehetőség: „Az edző mindenkitől a maximumot követeli meg, nincsenek kivételezettek. Mindenki a lehető legtöbbet szeretné kihozni a rendelkezésére álló lehetőségekből. Egy védő számára ez különösen fontos. A csapat továbbra is nagyon-nagyon egységes, ezzel a hozzáállással utazunk majd Torinóba is. Nacho sérülése? Remélhetőleg semmi komoly.”

 

Achraf Hakimi
„Mindannyian nagyon örülünk a győzelemnek, ahogy Bale nagyszerű teljesítményének is. Felkészülten várjuk a keddi mérkőzést. Ami engem illet, mindig készen állok, ha az edzőnek szüksége van rám. Minél több játékpercet kapok, annál nagyobb lesz az önbizalmam. Nacho sérülése? Reméljük, hogy nem komoly.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK