Marcelo: Nem mindig tudjuk megvalósítani a céljainkat

A Real Madrid Celta Vigo elleni mérkőzését követően Marcelo, Casemiro, és Achraf álltak a sajtó rendelkezésére, és elemezték a pályán történteket.

Marcelo
Értékelés: „Az eredmény nem a hozzáállásunkon múlt. Sokat futva és keményen küzdve kezdtük a mérkőzést, de a labdarúgás már csak ilyen. Minden tőlünk telhetőt megteszünk az előrelépés érdekében, próbálunk jó futballt játszani és gólokat szerezni, de ez nem mindig sikerül. Tovább kell dolgoznunk, hogy elkerüljünk ebből a számunkra kényelmetlen pozícióból. Nehéz, mert minél több meccsen veszítünk pontokat, annál inkább nő a nyomás, de dolgoznunk, futnunk, harcolnunk kell, hogy ismét számoljanak velünk. A fejlődést szem előtt tartva kell lejátszanunk a következő meccset, és mindent ki kell adnunk magunkból a győzelem érdekében.”

„A Real Madrid nincs hozzászokva ahhoz a pozícióhoz, amelyben jelenleg vagyunk. Ha meg akarjuk nyerni a Bajnokok Ligáját, a kupát, és a bajnokságot is, minden meccsen jól kell teljesítenünk. Motiváltan kell kifutnunk a pályára, nem könnyű a helyzet, de mindent meg fogunk tenni a győzelem érdekében.”

Casemiro
A mérkőzés: „Ez egy igazán nagy tempójú, kemény mérkőzés volt. Mindkét csapat jól futballozott. Elszórtunk két pontot, de most folytatnunk kell a kemény munkát, mert tudjuk, még mindig sok van hátra. A bajnoki cím még messzebbre került, és még nehezebb lesz elérnünk. Nagyon jó első félidőt játszottunk, de a másodikban nem tudtunk csapást mérni rájuk a kontratámadásainkkal. Még így is esélyünk nyílt a győzelemre Lucas helyzeténél, de ez a mai nem az a nap volt.”

Mentalitás: „A Real Madridnál soha nem dobjuk be a törölközőt, ha van csapat, amely vissza tud jönni innen, az a Real Madrid. Továbbra is keményen fogunk dolgozni, mert meg tudjuk csinálni, és hiszünk magunkban. Mindannyiunknak jobban kell teljesítenie. Ez nem a kapusunkról vagy valamelyik csatárunkról szól, egyszerűen csapatként nem teljesítünk megfelelően. Együtt nyerünk, együtt veszítünk. A csapatot nem az új igazolások fogják segíteni, hanem az, ha javul a játékunk.”

Achraf
A találkozó értékelése: „Megszerezhettük volna a három pontot, de így is a végsőkig fogunk harcolni. Még mindig nagyon sok van hátra a La Ligából, felemelt fejjel kell továbbhaladnunk. Az ellenfél nagy nyomást helyezett ránk a szurkolói segítségével, és végül egy védekezési hiba következtében betaláltak az utolsó percekben, így pontot tudtak menteni. Minden egyes nap együtt edzünk, és a csapat éppen olyan, mint az elmúlt idényben volt. Az ellenfelek azonban már jobban ismernek bennünket, ez minden egyes mérkőzésünkön szemmel látható.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK