A Barça már hét éve nem nyert bajnoki címet. Mint Európa összes klubcsapata, ők is vágytak arra, hogy kijussanak a nemzetközi kupaporondra, ám ez a kiváltság akkoriban még csak a bajnokság győztesét illette meg. Céljaik elérésének érdekében a Barcelona leszerződtette Helenio Herrerát, akit manapság a futballtörténelem egyik legnagyobb hatású edzőjeként ismernek szakmai berkekben. Szüntelen munkamoráljának, barátságos és provokatív jellemének köszönhetően a katalánok szinte szárnyaltak a La Ligában, ám a szezon legfontosabb meccse még hátravolt. Nemcsak a bajnoki aranyéremért folytatott küzdelem miatt volt jelentős ez az összecsapás, hanem azért is, mert ez volt a legelső El Clásico, melyet a televízió is közvetített.
A bajnokság hetedik meccsnapján, a Barcelona–Madrid mérkőzésen könnyed sikert arattak a gránátvörös-kékek: 4-0 arányban múlták felül a Real Madridot, többek között Evaristo mesterhármasának köszönhetően. Éppen eme három pont hatására ugrottak a tabella első helyére, melyet még öt hónappal később is őriztek, igaz, már csak egyetlen pontnyi előnnyel rendelkeztek az ősi riválishoz képest.
Egy hónappal a találkozót megelőzően Herrera így nyilatkozott a Granada legyőzése után: „Nehéz meccsek állnak előttünk, de nem hátrálunk meg. Legyőzzük a Sevillát, legyőzzük az Athletic Bilbaót, legyőzzük az Espanyolt és legyőzzük a Real Madridot. Bajnokok leszünk.”
Az első három meccset valóban sikerült megnyernie a Barcelonának, ám a Real Madrid sokkal nagyobb játékerőt képviselt, mint a többi együttes. Az országban mindenki tudta, hogy valószínűleg ezen a meccsen fog múlni a La Liga-elsőség sorsa. Korábban már több mérkőzést is közvetítettek a televízióban: egy Madrid–Racing banokit; a bajnokcsapatok Európa-kupájának (BEK) második fináléját, ahol a Real Madrid és a Fiorentina mérkőzött meg egymással; egy madridi derbit és egy spanyol-portugál válogatott találkozót. Ezt az El Clásicót azonban nem akármilyen intézkedések előzték meg: felszereltek Zaragozában egy hatalmas kapacitású jelismétlőtornyot, melynek köszönhetően az ország számos pontjára eljuthatott a madridi tévétársaságok jele, többek között Katalóniába is. A barcelonai üzletek kifosztották, és alig néhány nap alatt megduplázódott a városban található tv-készülékek száma.
Az olyan beruházások, mint egy (szinte) országos országos tévéhálózat kiépítése természetesen komoly költségekkel járnak. A madridi ABC újság nyílt levélben szólította fel a felelős minisztériumot, hogy mindent tegyenek meg a lehető legnagyobb lefedettség kiépítésének érdekében. Az államnak nem volt könnyű dolga, de szerencsére szép számmal akadtak befektetők. Egy barcelonai székhelyű sörgyár, a Damm 500 ezer pesetával járult hozzá a költségekhez, a valenciai Radio Nacional vezérigazgatója pedig saját költségén telepített egy hatalmas antennát egy közeli hegycsúcsra (el Garbí), hogy fogadhassák a Madridból érkező jeleket.
Az érdeklődés hatalmas volt, egy katalóniai kávézó például 8 ezer (!) székkel készült a mérkőzés estéjére. Mondanunk sem kell, hogy telt ház volt. A Barça ekkor nyitotta meg a Bruch 166 névre hallgató egykori sportközpontját, ahol azok a szurkolók nézhették meg élőben a találkozót, akik érvényes jeggyel rendelkeztek, de valamilyen okból kifolyólag nem tudtak elutazni a fővárosba.
Ezt követően felgyorsultak az események: a legnagyobb reklámügynökségek megegyeztek az ország nagyvárosaiban található bárokkal, kocsmákkal: megtérítik a helyiségekbe vásárolandó tv-készülékek költségének felét, cserébe pedig az ő nevük és logójuk fogja diszíteni a falakat. Elterjedt a szokás, hogy a tehetősebb családok a legkülönbözőbben díszített meghívókkal invitálják meg egymást egy délutáni vagy esti tévézésre: „Ugorjatok át egy teára, közben pedig megnézzük a Barcelona–Real Madrid mérkőzést, élőben a Santiago Bernabéuból.”
Mindeközben Helenio Herrera megkezdte a pszichológiai hadviselést. Azt hangsúlyozta, hogy ez lesz az évszázad mérkőzése, ugyanakkor a Barcelona fogja megnyerni a bajnokságot. Külön kiemelte, hogy a mérkőzést vezető García Fernándezen különösen nagy lesz a nyomás, hiszen több millióan figyelik majd minden mozdulatát. Mivel azt szerette volna, hogy a játékosai zavartalanul pihenhessenek a meccs előestjén, nem árulta el, hogy melyik madridi hotelben lesznek elszállásolva. A média a Hotel X-re tippelt, de valójában egy másik helyen, a Hotel Nueva Montañában voltak. További érdekesség, hogy ekkoriban még valójában nem is hívták El Clásicónak a Real Madrid és a Barcelona találkozásait.
A meccset 16:15-ös kezdéssel rendezték meg. A Real Madrid kezdőcsapata így nézett ki: Domínguez; Marquitos, Santamaría, Miche; Santisteban, Zárraga; Herrera, Kopa, Di Stéfano, Puskás Ferenc és Gento. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ekkoriban szokatlanul magas volt a külföldiek száma a királyiaknál, ezért rájuk ragadt az „Idegenlégió” gúnynév.
A Barcelona pedig ezzel a tizeneggyel futott ki a gyepre: Ramallets; Olivella, Rodri, Gracia; Segarra, Gensana; Tejada, Kubala László, Evaristo, Luis Suárez és Coll. Ami őket illeti, nyolc katalán volt a kezdőjükben.
Az igencsak unalmas mérkőzést végül a Real Madrid nyerte meg 1-0-ra. Helenio Herrera vezetőedző kizárólag saját magát hibáztatta a mérkőzés után, amiért lecserélte Kubala Lászlót.
Habár úgy tartották, hogy ennek a meccsnek a győztese végez majd a tabella élén, a La Liga végül mégiscsak a Barcelona kezeibe került, ahogyan a Király-kupa is. Utóbbi sorozatban éppen ők búcsúztatták a blancókat, méghozzá az elődöntőben. Persze, a Real Madrid szurkolóinak sem volt oka a szomorkodásra, hiszen a klub elhódította a sorozatban negyedik BEK-trófeáját.
