Marcelo: Számomra mindig a következő trófea a legfontosabb

A Real Madrid brazil hátvédje a klubvilágbajnokság kapcsán nyilatkozott a FIFA.com-nak.

„Az elején nehéz volt, de most már azt mondom, hogy nyomás nélkül nincs élvezet” – mondja Marcelo egy huncut mosollyal az arcán. Közel 11 idény eltöltése után már mindent tud a nyomásról. Csak Sergio Ramos, a csapat első számú kapitánya van régebb óta a klubnál, mint a brazil, aki a második számú vezér.

Amióta 18 éves korában aláírta első szerződését a Real Madriddal, Marcelo lényegében mindent megnyert, amit csak lehetett. 17 trófeájában vannak Bajnokok Ligája-győzelmek, de két klubvilágbajnoki cím is, bár a hetvenkedő blanco nem olyasvalaki, aki a múltjával kérkedik. „Nem” – mondta a FIFA.com-nak adott exkluzív interjújában. „Nem nézek vissza motivációért” – mondja nevetve.

Marcelo és Roberto Carlos

„A futball rövid távú memóriával rendelkezik, számomra pedig mindig a következő trófea a legfontosabb.” Ez pedig nem más, mint a 2017-es FIFA Klubvilágbajnokság, amelyen a címvédő Madrid a nyitó mérkőzését a hazai Al Jazira együttese ellen játssza.

Ha a Madrid megnyeri a sorozatot, akkor az lehet az ötödik trófeájuk a hat versenysorozatból ebben az évben a bajnoki cím, a BL-cím, a Spanyol Szuperkupa és az UEFA Szuperkupa után.

Néhány belső információ Marcelóról:

  • Egy narancssárga Bogár: Sok-sok tetoválása között megtalálható egy VW Bogár is a jobb karján. Nagyapja előtt tiszteleg ezzel, aki egyszer nyert némi pénzt a lottón és vett belőle egy használt Volkswagen Bogarat, amivel unokáját hordta fociedzésre.
  • Visszatérés a futsalhoz: Mint sok más brazil játékos, Marcelo is a futsal-pályán kezdte pályafutását, mielőtt 15 évesen leigazolta a Fluminense, az egyetlen klub, ahol a Real Madridon kívül játszott. Visszavonulása előtt szeretne visszatérni a futsalhoz.
  • A lázadás: Első madridi idénye végeztével, amely során egyébként alig játszott, a klub a kölcsönadását tervezte. Marcelo ezt visszautasította. Szerencséjére Roberto Carlos ezt követően távozott, így megüresedett egy hely a védelem bal oldalán, aminek hamarosan új bérlője akadt.
  • Támadásra született: „Védő vagyok, de szeretek támadni” – mondja Marcelo. Ez talán megmagyarázza azt is, hogy legidősebb fia, Enzo miért csatárként játszik. A nyolc éves srác a Madrid egyik korosztályos csapatában futballozik. „Nagyon fáradt vagyok, amikor hazaérek, nincs energiám arra, hogy egész nap játsszak vele. Úgyhogy csak beállok a kapuba.” – mondja mosolyogva.
  • Példakép: „Roberto Carlos rengeteget segített nekem, amikor megérkeztem Madridba, én is próbálok ugyanígy tenni a fiatalokkal, mivel Madrid nem könnyű hely egy 19 vagy 20 éves srácnak. Én ezt már átéltem, és olyanok emberek segítettek, mint Roberto, Sergio, Cannavaro, Iker, Salgado és van Nistelrooy. Próbálom én is ugyanezt tenni.”

Kettőből három:
„Ez egy kihívás” – mondja. Mindenesetre az, hogy harmadszor nyerje meg a sorozatot és egalizálja a Barcelonát, ami a torna történetének legeredményesebb klubja, nem jelent extra motivációt számára. „Nem foglalkozunk más csapatokkal. Tesszük, amit tennünk kell.”

Lépésről lépésre:
„Először az elődöntőn kell túljutnunk, nyernünk kell, hogy a döntőről beszélhessünk. Meg akarjuk nyerni a sorozatot, ami egy nagyon fontos torna, de tudjuk, hogy egyszerre csak egy meccsel kell foglalkoznunk. Nem állhatunk fel és mondhatjuk azt, hogy: ’Nyerni fogunk és kész.’ Nem. Tisztelni kell minden csapatot, ahogy ők is tisztelnek minket, és mindent bele kell adni a trófea megnyerése érdekében.”

Marcelo

Nehezebb, mint amilyennek látszik?

„Semmi sem könnyű, különösen a futballban. Két klubvilágbajnokságon már játszottam, mindkettőt meg is nyertem, de nehéz volt. A Madridnál semmi nem jön könnyen. Sok éve vagyok már itt, minden nehéz volt. Sok címet nyertünk, de keményen meg kellett dolgoznunk értük.”

Álom-ellenfél

„Büszke vagyok rá, hogy egy brazil csapat bejutott a Copa Libertadores döntőjébe, ami egy nagyon nehéz sorozat, és eljutottak a klubvilágbajnokságra is. Nagyon izgalmas lenne a Gremio ellen döntőzni. Csodás lenne.”

Forrás: fifa.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK