Zidane: Nincs ellenségeskedés Ramos és Cristiano között

A csapat vezetőedzője tartotta meg a november 18-i városi derbi előtti sajtótájékoztatóját.

A derbi: „Vannak hiányzóink, de idővel mindenki készen áll majd a játékra. Pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy mekkora fontossággal bír egy városi derbi, de én csak újabb három megszerezhető pontot látok ebben a meccsben. Mindent meg fogunk tenni a győzelem érdekében, de nem fogok felelőtlenül ígérgetni.”

„Nem árulom el, hogy mi a tervünk. Kemény meccs lesz, ráadásul egy olyan stadionban, ahol még sosem jártunk. Egyáltalán nem gondolok arra, hogyan nézne ki a tabella egy esetleges vereség esetén. Jól akarunk futballozni, és megszerezni a győzelmet. Ez minden.”

Ramos és Cristiano: „Mindenkinek megvan a joga a szabad véleménynyilvánításhoz. Sergio értelmes srác, ahogy Cristiano is. Rengeteg közös emlék és trófea köti össze őket. Mindketten kiemelkedő alakjai a klub történelmének. Lehetnek nézeteltérések, de az ilyen dolgokat mindig elrendezzük. Nincsen köztük ellenségeskedés. A pletykákkal én egyébként sem szeretek foglalkozni. A Real Madridot mindig is rengeteg felesleges zaj vette körül. Csak a munkánkra koncentrálok, illetve a holnapi meccsünkre.”

Zinédine Zidane a városi derbi előtt

Modrić és Carvajal: „Luka nem volt kifogástalan állapotban tegnap, de ma már teljes értékűen edzett. Dani is készen áll. Már a válogatottal is elutazhatott volna, de a legjobb döntés az volt, hogy Madridban maradjon és folytassa a felkészülést.”

Barça: „Az sem változtat semmin, ha a Leganés legyőzi a Barcelonát, de természetesen örülnék neki. Nem gondolok arra, hogyan végződik majd a bajnokság. Az életben nemcsak sikerek, hanem kudarcok is vannak, de még bőven van időnk megelőzni a riválisainkat. A kemény munkának mindig megvan a gyümölcse.”

Csatárgondok: „Bármennyi kritikát is kapnak, én elégedett vagyok velük, mert pontosan azt teszik, amit kérek tőlük. Egy csatár nemcsak akkor játszik jól, ha gólokat szerez, de biztos vagyok benne, hogy már erre sem kell sokáig várnunk. Nem arról van szó, hogy azért nem sikerül gólokat szereznünk a bajnokságban, mert nem dolgozunk elég keményen.”

Neymar: „Szinte tökéletes labdarúgó, de én csak a saját játékosaimmal foglalkozom – akik a világ legjobbjai.”

Bale: „Csak egy kisebb sérülésről van szó. Ha minden terv szerint halad, akkor a jövő héten már teljes értékűen tud majd dolgozni. Természetesen nem örülök az újabb sérülésének, de aki a leginkább elégedetlen a helyzettel, az Gareth. Segíteni szeretne a csapatnak. Remélhetőleg ez volt az utolsó sérülése ebben a szezonban.”

Az Atlético gyenge formája: „Nem gondolom, hogy valóban gyengék lennének, éppen ellenkezőleg. Megvannak a saját elképzeléseik a futballról, melyekhez igyekszenek tartani magukat. Hogy mi a legjobb emlékem velük kapcsolatban? Amikor a magasba emeltük a Tizenegyediket.”

Keylor sérülése: „Nem tudok pontos dátumot mondani a visszatérésével kapcsolatban, de napról napra jobb állapotban van, már a pályán is tudott dolgozni. Azt akarom, hogy 150%-os állapotban legyen.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK