Zidane: A kupát is meg akarjuk nyerni

A csapat vezetőedzője tartotta meg szokásos sajtótájékoztatót a Fuenlabrada elleni első mérkőzés előtt.

Debütálás a kupában: „Izgatottan várjuk a mérkőzést, hiszen az én célom az, hogy minden versenysorozatot megnyerjünk. Ezt a nézetet a játékosaim is osztják. A Király-kupa számomra egyáltalán nem egy jelentéktelen trófea. Képesek vagyunk a végső győzelemre, ehhez pedig a Fuenlabradán vezet az út. Jó teljesítményt szeretnénk nyújtani, ahogy mindig. Ha a Real Madrid mezét viseled, akkor minden egyes összecsapáson a győzelemre kell törekedned, még a barátságos mérkőzéseken is.”

„A kezdőcsapat? Csak annyit árulok el, hogy ugyanazt a tizenegyet fogom holnap pályára küldeni, mintha egyetlen meccsből állna ez a párharc. Szilárd elképzelésekkel rendelkezem ezt illetően. Hiszek a módszereimben, nem fogok megváltozni.”

A sérültek: „Carvajal felépülése nagyon jól halad. Türelmesnek kell lennünk, de ma már biciklis edzéseket is végzett. Az a legfontosabb, hogy egészségesnek mondhatja magát. Bale? Ő már a pályán dolgozik. Hamarosan arra is készen áll, hogy csatlakozzon a társaihoz, de pontos dátumot nem tudok mondani a visszatérésével kapcsolatban.”

Zinédine Zidane a Fuenlabrada elleni meccs előtt

Theo: „Rengeteget fejlődött az elmúlt négy hónapban. Minden mérkőzésen jobban játszott, mint az azt megelőzőn. Kiváló alapokkal rendelkezik és nagyon gyorsan tanul. Azt nem az én feladatom véleményezni, hogy a francia szövetségi kapitánynak be kellene-e hívnia őt.”

FIFA-gála: „Nem tudom megmondani, hogy ki a világ legjobb edzője. Boldog vagyok, hogy én kaptam meg a »The Best« díjat. Ez a közösen elvégzett munka gyümölcse. Nem gondolom, hogy én lennék a világ legjobbja a szakmámban. Ha még tíz szezonon keresztül tudom ilyen ütemben gyűjteni a trófeákat, akkor talán majd én is megbékélek ezzel a titulussal, de addig nem.”

Jövő: „Csak a jelenlegi idényre összpontosítok, illetve a nap mint nap elvégzendő munkára. Mivel korábban én is aktív labdarúgó voltam, tisztában vagyok azzal, hogyan működnek a dolgok. Bevallom, nehéz lenne elképzelni, hogy például egy évtizedig üljek a Real Madrid vezetőedzői székében.”

Edzői képességek: „Nem gondolom, hogy bármelyik területen is kiemelkedő tudással rendelkeznék. A játékosok már jól ismertek engem a kinevezésemkor, ez mindenképpen az én malmomra hajtotta a vizet. Ami a többit illeti, a játék taktikai oldalát, az erőnléti felkészülést, az edzésmódszereket, ezekben folyamatosan fejlődöm. Emlékszem, hogy még 2006-ban, a visszavonulásom előtti utolsó évben is azon járt az eszem, mi újat tanulhatok. Edzőként is ez a filozófiám: alázatosan végzem a munkám és próbálok minél többet tanulni. Csak az fejlődhet, aki így gondolkozik.”

Történelem: „Való igaz, játékosként egyszer sem sikerült megnyernem a Király-kupát, pedig több döntőt is játszottam. Talán majd most…” (nevet)

Különbség: „Hogy játékosként vagy edzőként tettem le nagyobb teljesítményt az asztalra? Egyértelműen játékosként, de a dolog hátterében talán az áll, hogy 35 évig voltam futballista, de csak 18 hónapja vagyok egy első osztályú csapat trénere.”

Katalónia: „Nem aggódom amiatt, hogyan fogadnak majd minket az emberek Gironában a hétvégi bajnokinkon. Futballozni megyünk oda, és biztos vagyok abban, hogy megteszik a szükséges biztonsági intézkedéseket, ahogy mindig.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK