Egytől egyig: Real Madrid – Tottenham (1-1)

Döntetlennel zárult a BL-csoportunk rangadója: a Real Madrid hazai pályán játszott 1-1-et a Tottenham együttesével. Az igazságosnak mondható végeredmény mögött jobb és rosszabb egyéni teljesítmények egyaránt állnak madridi oldalról. Lássuk!

Csapatok

Real Madrid (7,5)
Nem tudok haragudni a csapatra a döntetlen miatt, hiszen alapvetően domináltuk a mérkőzést, rengeteget birtokolva a labdát (még úgy is, hogy a Tottenham szánt szándékkal adta át a területet), számos gólszerzési lehetőséget kialakítva. Ahogy a játékosok is mondták a mérkőzés után, ez a mai egy (is) egy olyan este volt, amikor a labda egyszerűen nem akart bemenni Hugo Lloris kapujába. A meccs legfontosabb tanulsága számomra az, hogy felállt védelem ellen továbbra is teljesen tanácstalan a csapat. Pedig nem olyan nehéz a képlet: egy játékos üres területre fut, a védelem mögé, a játékszert birtokló társa pedig megpróbálja odapasszolni a labdát.
Az olvasók pontszáma: 6,93

Tottenham (8)
Jár a dicséret a vendégeknek és az edzőjüknek is. Pochettino pontosan tisztában volt vele, hogy egyénileg jelentősen gyengébb játékosokból áll a Tottenham (főként a középpályáján), így a számukra kedvezőtlen adok-kapok helyett egy sokkal védekezőbb felfogású játéktervvel rukkolt elő a londoniak mestere. Az ellenfél elsősorban a gyors lefolyású kontratámadásokra és a labdaszerzés utáni megindulásukra alapozta a támadójátékát – nem is sikertelenül. Egyáltalán nem értek egyet azokkal, akik negatívan minősítik a Real Madrid mindenkori ellenfelét, csak azért, mert az a saját erősségeire alapozva szeretné lejátszani a mérkőzést. Szép is lenne a futball, ha mindenkinek csak a támadásokon járna az esze, de ez nem a brazil másodosztály.
Az olvasók pontszáma: 6,78

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Keylor Navas (10)
Hibátlan teljesítmény a sérülésből visszatérő portástól, aki amellett, hogy magabiztosan, hiba nélkül oldotta meg a rutinfeladatokat, több parádés hárítással (Kane gurítása mellett például Eriksen megiramodásánál is hatalmasat kellett védenie) is hozzájárult a Real Madrid pontszerzéséhez. Meggyőződésem, hogy a „külvilág” által rendkívül alulértékelt Costa Rica-i a világ öt legjobb kapusa között van.
Az olvasók pontszáma: 8,83

Keylor a Tottenham ellen

Achraf Hakimi (7,5)
Azt hiszem, most már kijelenthetjük, hogy kincsre bukkantunk a fiatal marokkói személyében. Mindössze harmadik tétmérkőzését játszotta a Real Madrid felnőtt csapatában, ráadásul egy igencsak kemény ellenféllel szemben, de néhány kezdeti bizonytalanságot követően egyáltalán nem látszódott játékot a megilletődöttség, sőt többször is faképnél hagyta a nála fényévekkel rutinosabb Vertonghent. Egyébként sem búslakodtam Danilo távozása miatt, de a tegnapi mérkőzést látva kifejezetten örülök neki.
Az olvasók pontszáma: 7,06

Sergio Ramos (7,5)
A kapitány játékában ezúttal sem találhatunk túl sok kifogásolnivalót. Messze a leghatékonyabban védekező játékos volt a hátulsó négyesből, több kulcsfontosságú szerelést és blokkolást bemutatva, ráadásul emlékeim szerint párharcot is csak egyszer vagy kétszer veszített.
Az olvasók pontszáma: 6,87

Raphaël Varane (5,5)
Ez bizony nem volt túlságosan acélos. Varane a leggyengébb meccsét játszotta az idei szezonban, és ezt nem csak az egy szerencsétlen mozdulatból fakadó öngólja mondatja velem: többször is faképnél hagyták őt a Tottenham gyorsabb játékosai, rossz helyezkedésének köszönhetően pedig több alkalommal is emberelőnyös szituációban vezethette Ramosra a labdát az ellenfél. Aggodalomra természetesen semmi ok, hiszen az egyértelmű, hogy a francia szintet lépett, és már a világ legjobb középhátvédjei közé tartozik.
Az olvasók pontszáma: 6,14

Marcelo (6)
Ezúttal talán a brazil volt a Real Madrid kezdőcsapatának legszürkébb tagja – tőle rendkívül szokatlan módon. Ezért elsősorban Moussa Sissokót illeti meg a dicséret, aki rendkívüli teherbírásának köszönhetően sikerrel semlegesítette Marcelo játékát. Nem játszott rosszul a Real Madrid második számú csapatkapitánya, ritkán hozták el mellette a labdát, de a pontrúgások után levágódó labdák összegyűjtésén kívül semmit sem tudott hozzátenni a csapat támadójátékához. Az a fránya sérülés utáni forma…
Az olvasók pontszáma: 6,21

Casemiro (8)
Igen, tényleg elkövetett néhány látványosabb hibát (köztük egy tizenegyest érőt), de mindeközben embertelen munkát végzett a kontrák megállításában: 3 szereléssel és 6 közbeavatkozással (!) zárta a mérkőzést, amely egészen kiugró statisztikának számít. A mai meccs nem rajta múlt.
Az olvasók pontszáma: 7,31

Casemiro a Tottenham ellen

Toni Kroos (7,5)
Toni ezúttal sokkal kevésbé volt enervált, mint a közelmúltban lejátszott spanyol bajnokikon. Erényeit elsősorban a mélységi játékszervezésben csillogtatta (ilyenkor mindig helyet cserélnek Casemiróval, mert a brazil egyszerűen nem képes ilyen mesteri labdákat osztogatni), ráadásul a legtöbb kulcspassz (szám szerint 5) is az ő nevéhez fűződik a mezőnyben – igaz, Eriksen képes volt felvenni vele a versenyt ebben a mutatóban. Marcelo lekorlátozottsága miatt a támadásokhoz is sokkal gyakrabban fellépett, mint azt egyébként megszokhattuk tőle.
Az olvasók pontszáma: 7,44

Luka Modrić (8,5)
Nagyon aktív volt a horvát, aki meglátásom szerint a Real Madrid legjobb mezőnyjátékosa volt. Tegnap ismét egy olyan mérkőzést láthattunk, ahol Lukita egyszerűen mindenhol ott volt: szerelt, védekezett, lerázta az embereit, egymás után cselezte ki ellenfeleit, és remek labdákkal szolgálta ki a társakat. Egyetlen dolgot hiányolok vele kapcsolatban, mégpedig a távoli átlövéseket.
Az olvasók pontszáma: 7,89

Isco (8)
Horvát kollégája mellett ő volt a másik madridi játékos, aki a „varázslatért”, azaz a párharcok megnyeréséért felelt az ellenfél harmadában. Habár ezúttal kevesebb reflektorfény jutott neki, néhány látványos cselre és egy-egy kötényre azért még így is futotta, na persze amellett, hogy elképesztő mennyiségű mezőnymunkát végzett. Támadó középpályás létére 3 szerelést tudhat magáénak, presszingjének köszönhetően pedig több ízben is labdát szerzett a Real Madrid. Ő is próbálkozhatna gyakrabban a tizenhatos vonaláról, mert kiváló lövőtechnikája van.
Az olvasók pontszáma: 7,76

Karim Benzema (5,5)
Ej, ej… mindig betalálom szegény franciát, és soha nem csináltam titkot abból, hogy finoman szólva sem tartozik a kedvenceim közé. Én tényleg elismerem, hogy valamikor jó csatár volt, de mára már csak egy pislákoló fény maradt a hajdanán erőteljesen lobogó tűzből. És tudjátok mi a legrosszabb? Az, hogy igazából nem is játszott rosszul tegnap. Habár a védekezése továbbra is kimerül a kényelmes lötyögésben, a területnyitásban és a labda nélküli munkában tényleg nincs nála jobb – a gond csak az, hogy nekünk nem erre, hanem egy gólvágó fenevadra lenne szükségünk, Cristiano Ronaldo öregedésével pedig napról napra kevesebb létjogosultsága van Karimnak is. És az a szomorú igazság, hogy ha Mayoral játszott volna ezen a meccsen, akkor valószínűleg a Real Madrid hagyhatja el győztesen a pályát. És nagyon kérek mindenkit, hogy ne próbálja Benzema teljesítményét igazolni azzal, hogy hanyadik helyen áll az gólszerzők örökranglistáján (ennek semmi köze ahhoz, hogy most milyen minőséget képvisel), sem azzal, hogy a tavalyi szezonban volt két csatárra emlékeztető megmozdulása (az Atlético elleni csele tényleg szép volt, de azzal nem vagyunk kisegítve, hogy 20 meccsenként meghúz egy ilyet).
Az olvasók pontszáma: 4,83

Benzin a Tottenham ellen

Cristiano Ronaldo (8)
Remekül játszott a portugál, aki a nagyobb meccseken még mindig megmutatja, hogy bizony sokkal több ő, mint egy egyszerű befejező ember. Amellett, hogy a játékszervezésből is bőven kivette a részét, több látványos megmozdulással és egy fantasztikus szólóval hívta fel magára a figyelmet. Kis szerencsével nem csak tizenegyesből sikerült volna betalálnia. Az a Getafe elleni gól biztosan jót tett a lelkének, mert egyáltalán nem érződött rajta semmilyen görcsösség.
Az olvasók pontszáma: 7,28

Cserejátékosok

Marco Asensio (6)
Több mint egy negyedórát a pályán volt, de egyetlen megmozdulása sem maradt meg bennem túlságosan élénken. Világklasszis tehetség ide vagy oda, be kell látnunk, hogy nagyon visszaesett a játéka az utóbbi hetekben.
Az olvasók pontszáma: 6,22

Lucas Vázquez (–)
A napi testmozgás megvolt Lucasnak, de semmi több.

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (7)
A kezdőcsapattal semmi probléma nem volt, sőt Achraf szerepeltetése nálam hatalmas plusz pont (ha rosszmájú akarnék lenni, akkor megjegyezném, hogy Carvajal sérülése nélkül valószínűleg még jó néhány hétig ücsörgött volna a padon). Az elképzelései is működtek túlnyomó részben, a Real Madrid valóban képes volt dominálni a mérkőzés legnagyobb részében, ám talán érdemesebb lett volna hamarabb hozzányúlnia a kispadhoz, és ideje lenne végre elhagyni ezt a lagymatag ívelgetős játékot, amely láthatóan nem vezet sehova. Ha nálunk van a világ legjobb középpályája, akkor miért nem vagyunk képesek kihasználni? Számomra ez egyszerűen felfoghatatlan. A következő mérkőzésre vonatkozólag: nagyon remélem, hogy Ceballos és Mayoral is a kezdőcsapatban kapnak majd lehetőséget, mert nem tudok mást mondani, az egyszerűen nonszensz, hogy mindketten remek játékkal hálálják meg az edző bizalmát, ezt követően pedig ismét a padon kell ülniük egy hónapot.
Az olvasók pontszáma: 6,47

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK