Egytől egyig: Getafe – Real Madrid (1-2)

Vért verejtékezve ugyan, de sikerült kiharcolni a három pontot a (régi)újonc otthonában, így már csak imádkozni kell a Barcelona pontvesztéséért. Az izgalmak közepette azért megpróbáljuk összefoglalni, hogy mi is történt a Getafe ellen, természetesen a főszereplők pontozásával, értékelésével. Mérkőzés utáni szubjektív rovatunk következik.

Csapatok

Real Madrid (6)
Épp jókor jött a mérkőzés első gólja, mert a nyál már majdnem csorgott a számból az elalvás első fázisának következtében. Komolyan, majdnem elaludtam. Azon gondolkodtam az első félidő közben, hogy inkább valamelyik mennyei megyeire kellett volna kilátogatni, ha mást nem, legalább a szódavíz isteni gyógyító erejét ott láthattam volna. Most azonban ez maradt, a madridi „derbi”. Ismét láthattuk, hogy milyen szenvedésre képes imádott csapatunk, ha szembekerül egy felállt védelemmel, egy kiscsapat által eszkábált fallal. Nem csípjük a sündisznó felállást, főleg nem úgy, hogy a legkreatívabb játékosaink mindegyike a padon csücsül. Hiba volt kihagyni őket, ez nem kérdés, ám szerencsére a cserékkel sikerült javítani a helyzeten. A védelem hosszú percekig legalább annyira unatkozhatott, mint mi, ennek eredményeképp néha több másodperces fáziskésésre is sor került hátul. A középpálya súlytalan, erőtlen volt, míg a támadóharmadban a legtöbb esetben csak ívelgetéseket láttunk, amiktől már úgy hasogat a fejem, mintha folyamatosan késsel szurkálnák. Mindezt tetézte a kihagyott helyzetek száma és az, ahogy elbénáztuk azokat. Ez egy ilyen nap volt. Biztos vagyok benne, hogy kedden egy teljesen más mérkőzést látunk majd, egy totálisan más Madriddal, hiszen a Tottenham nem fog 11 emberrel beállni védekezni a meccs 95 százalékában, mint ahogy a legnagyobb játékmestereink sem maradnak majd pihenés céljából a padon. Egyébként pedig az ilyen, kínkeservesen megszerzett három pontok rengeteget jelenthetnek a végelszámolásnál. Ez boldogítson mindenkit.
Az olvasók pontszáma: 6,4

Getafe (5,5)
Nem szeretnék semmit sem elvenni az érdemeikből, de muszáj megjegyeznem, hogy ennyire azért nem lett volna szoros a meccs, ha les címén érvénytelenítik egyenlítő góljukat. Merthogy a hazai gól lesről született. Ez persze nem mentség a halovány madridi játékra. A Getafe egyébként pont azt hozta, amire számíthattunk, az első félidőben védekezésre és kontrákra rendezkedtek be, és ezzel a taktikával az egyenlítő találatig nem is nagyon szakítottak. A gólt követően persze vérszemet kaptak, de fellángolásuk csak néhány percig tartott. A védelmük – különösképp Djené – játékát azonban mindenképp ki kell emelnünk, nagyot mentek hátul.
Az olvasók pontszáma: 6,6

Játékosok

A Real Madrid legjobbja – Achraf Hakimi (7,5)
Nem volt egyszerű megválasztani a legjobb játékost, hiszen nem volt igazán kiemelkedő teljesítmény a csapatban, ugyanakkor Achraf egyre meggyőzőbb. Ha mindenképp választanom kell, ő érdemli meg a címet leginkább. A mai volt a jobbhátvéd második tétmeccse a Real Madrid első csapatában – 18 évesen –, mégsem érezni rajta semmilyen megilletődöttséget, bátortalanságot. Ő szerezte a legtöbb labdát a mezőnyben (szám szerint 7-et), három alkalommal pedig a kapu előterében is sikerült tisztáznia. Fiatalságának és rutintalanságának köszönhetően néha olyan párharcokba is belemegy, amikbe nem kellene, elveszítve így a labdát, de játéka rengeteget fog még tisztulni a következő hónapok, évek során.  
Az olvasók pontszáma: 7,9

Kiko Casilla (5,5)
Nem ez volt a spanyol hálóőr legjobb madridi mérkőzése, főleg a magabiztosság terén. A gólról ugyan nem tehetett, volt néhány nagyon meredek kijövetele, középre ütött labdája, ami egyébként egyáltalán nem jellemző a játékára. A keddi mérkőzésen azért ennél nagyobb koncentrációra lesz szükség.
Az olvasók pontszáma: 6,4

Sergio Ramos (7)
Középen ezúttal is ő volt az úr a csapatból, ugyanakkor két hibát így is felírhattunk a neve mellé, az egyik ezek közül ráadásul majdnem egy második hazai találatot is eredményezett, rögtön az elsőt követően. Hosszú labdáinak most nem mindig volt szeme, gyakran tévesztett célt egy-egy indítás vagy felívelt labda esetén. Ezek mellett viszont voltak fontos szerelései (összesen 4 alkalommal szerzett labdát) és felszabadításai (6) is, amik mindenképp javítottak a pontszámán.  
Az olvasók pontszáma: 7,2

Nacho (6)
Többször ingott meg, mint társa, ráadásul a kapott gólban is benne volt némileg. Nacho csúnyán leszakadt emberéről, Molináról, aki így bekotorhatta a labdát Casilla kapujába – tegyük hozzá persze, hogy a hazaiak játékosa lesen volt, ám előtte, még a beadás pillanat előtt sikerült leráznia magáról Nachót egy határozott mozdulattal. A számok terén is alulmaradt némileg Ramosszal szemben, igaz, 6 tisztázást ő is bemutatott a kapu előterében. Volt egy nagyon fontos szerelése is Marcelo hibáját követően, még az első félidőben. Ettől függetlenül viszont a saját képességeihez mérten gyengébben teljesített, mint azt megszokhattuk.
Az olvasók pontszáma: 6,8

Marcelo (6)
Volt egy komoly hibája az első félidőben, amit az előbb is említettem, ám ezen kívül kevés hibát vétett hátul, Amath nem is igazán tudott élni a jobb oldalon. Nem volt viszont elég eredményes az előrejátékban – noha volt egy-két szép megmozdulás –, ritka az olyan meccs, mint a mai, hogy Marcelo kulcspassz nélkül hagyja el a pályát.
Az olvasók pontszáma: 6,3

Marcos Llorente (6)
Biztosra ment. Ha csak ránézünk a srácra, egyértelművé válik, hogy tőle nem várhatjuk azt a fajta rombolást, amit Casemiro nyújt, ám 6 labdaszerzésével még így is a második legjobb volt Achraf mögött. A passzok terén tényleg mindig a biztosra törekedett, ez látszik a statisztikán is, hiszen 95 százalékos pontossággal továbbította a játékszert a társak felé. A legtöbb esetben viszont mégis az volt az ember érzése, hogy nem igazán találja a helyét a pályán, különösképp a támadások során, pedig tudjuk, hogy ő igazán képes hozzátenni az offenzív játékhoz is. Adjunk neki időt.
Az olvasók pontszáma: 5,9

Toni Kroos (6)
Rajta éreztem a legjobban, hogy a rendszer áldozatává vált. Az esetek nagy többségében a támadások során teljesen háttérbe szorult, Llorente mellett nézte végig, hogy a szélsők eredménytelenül adogatják befelé a labdákat. Hiányzott mellőle egy játékmester, egy Isco vagy egy Lukita, akivel párban tökéletesen tudja szervezni a játékot. Amire tőle tellett, azt megtette, a legtöbb passz az ő neve mellett volt ezúttal is, emellett a labdaszerzésekben is jeleskedett, bátran felvállalta a párharcokat, a keményebb ütközeteket is.
Az olvasók pontszáma: 6

Marco Asensio (6)
Bőven a saját tudása alatt teljesített, nagyon halovány volt. Ez részben a rendszernek, részben önmagának köszönhető, hiszen amellett, hogy távolabb volt a kaputól, mint máskor, sokkal kevesebbet is vállalt. Egy-egy passzáról most is üvöltött a tehetség, annyira könnyedén, annyira természetesen tolja azokat a labdákat… Ettől függetlenül viszont kevés olyan megmozdulása volt, ami igazán hasznos lett volna az előrelépés szempontjából.
Az olvasók pontszáma: 6,3

Lucas Vázquez (6)
Megint az volt az érzésem, hogy pörög a srác, mint akit felhúztak, mint egy örökmozgó, de a lendületes, csupaszív játékának igazi eredménye nem volt, legalábbis támadásban semmiképp. A védőmunkája viszont mindenképp dicséretes, ebben a tekintetben egyértelműen a jobbak között kap helyet.
Az olvasók pontszáma: 6,6

Karim Benzema (7)
Tudom, tudom, utálni kell őt, de ma egyszerűen nem lehet lepontozni, és nem csak a gólja miatt. Fel-felütötte a fejét egy-egy igazi benzemás mozdulat, de sokkal több hasznos megoldása volt ezúttal, mint haszontalan. Sokat mozgott a támadóharmadban, a labda nélkül mindig törekedett arra, hogy területet tudjon nyitni a többiek számára, és visszajárt labdáért a saját térfelére is. A gólja előtt nagyon szép mozdulattal tolta el a labdáját a védő mellett, végre tényleg úgy, ahogy az egy csatárhoz illik. Ronaldóval is majdnem lövetett egy gólt, szükség volt Guaita bravúrjára. Talán mégis van fény az alagút végén?
Az olvasók pontszáma: 7,1

Cristiano Ronaldo (6)
Jajj, Ronnie, mit csináljak veled… Ha csak a 85. perc előtti játékát tekinteném, akkor ennek nagyjából a felét kapná, ugyanakkor a gólja három pontot ért a csapat számára. Játékban egyszerűen kevés volt, lefelé lógott ki, a kapu előtt pedig olyat is elhibázott, amiből máskor 10-ből 11-szer is gólt lőne… A végén viszont a legjobbkor jött, ami miatt hálásak lehetünk neki. Őszintén remélem, hogy végre átszakadt az a mentális gát, ami eddig akadályozta őt, ami minden bizonnyal amiatt alakult ki benne, hogy eddig még nem sikerült betalálnia. Ha ez így van, akkor retteghet a Spurs.
Az olvasók pontszáma: 6,9

Cserejátékosok

Isco (7)
Bejött és megmutatta, hogy mi hiányzott a kezdőcsapatból: a kreativitás. Nagyszerű labdájának köszönhetően sikerült megszerezni a győztes gólt. Nem kétséges, kedden ott lesz a kezdőcsapatban.
Az olvasók pontszáma: 7,2

Theo Hernández (6)
Marcelót váltotta, robogott is a balon, még egy pimasz lesgólra is futotta tőle, ám sajnos esetében a partjelző emelte a zászlaját. Örülünk, hogy újra egészséges.
Az olvasók pontszáma: 6,2

Borja Mayoral (–)
Túlságosan kevés időt töltött a pályán, így nem tudjuk értékelni a teljesítményét.

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (4)
Érzésem szerint a kezdőcsapat összeállításakor hibázott a francia mester, ami rányomta a bélyegét a játékra is. Mindkét játékmestert, Iscót és Modrićot is a padon hagyta, és ugyanezt tette Ceballosszal is, aki leginkább képes lenne betölteni az előbbi kettő hiánya miatt keletkezett űrt. Ennek következtében egy kreativitást hiányoló középpálya alakult ki, ami részben Kroos teljesítményére volt hatással, másrészt viszont a beívelésekre kárhoztatta a csapatot. Ő is észrevette ezt – véleményem szerint későn –, épp ezért jött Isco, és rögtön megváltozott a csapat játéka. Nem teljesen értettem Ceballos mellőzését sem, a spanyollal sok minden másképp alakulhatott volna már az első percektől kezdve. Ez a meccs újabb tanulópénz volt, és szerencsére Isco behozatalával elkerülte a mester az újabb pontvesztést.
Az olvasók pontszáma: 6,4

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK