Carvajal: Nincs szükségem riválisokra ahhoz, hogy ne kényelmesedjek el

Dani Carvajal is jelen volt a Borussia Dortmund elleni BL-összecsapást megelőző sajtótájékoztatón.

Várakozások: „Sajnos még sosem sikerült győznünk Dortmundban. Ez egy nagyon nehéz terep, egy nagyszerű rivális otthona. A legjobb tudásunk szerint kell futballoznunk, ha győzni akarunk. A célunk természetesen a három pont megszerzése.”

Szezonkezdet: „Általánosságban véve úgy gondolom, hogy jól indítottuk ezt az idényt. A pontvesztések következtében elkezdtek megjelenni a kritikus hangok is, de nem látok okot a pánikra. Minden mérkőzésen képesek voltunk az ellenfél fölé nőni. Egy-egy végeredménynél sokkal fontosabb, hogy alapvetően jól megy a játék. Rengeteg gólszerzési lehetőséget alakítunk ki minden összecsapáson.”

Kétségek: „A csapaton belül a legkisebb kétségnek sincsen helye. Amikor egymásra nézünk, akkor tudjuk, hogy mindnyájunknak ugyanaz a célja. Az elmúlt időszakban talán túlságosan kevésszer váltottuk gólra a helyzeteinket, ebben mindenképpen fejlődnünk kell, de még csak szeptemberben járunk. Nem tudom, hogy mi lehet a gyenge helyzetkihasználás hátterében, másképpen már tudattam volna Zidane-nal.” (nevet)

Maximilian Philipp: „Láttam őt játszani, nagyszerű labdarúgó, de ez a Dortmund többi futballistájára is igaz. Remélhetőleg holnap nem lesz túl sok sikerben része.”

Cristiano: „Senki sem kételkedik benne. Minden edzésen a maximumot nyújtja, hamarosan pedig a gát is áttörik nála, és megindul a gólgyártás. Mindig ez a forgatókönyv.”

Versengés: „Achraf egy fantasztikus srác, aki rendkívül gyorsan tanul. Ahogy mindenki más, ő is lehetőségekhez fog jutni a szezonban. Elkényelmesedés? Nincs szükségem riválisokra a versenyszellem megőrzéséhez. Én abban hiszek, hogy nem másokkal való összehasonlítás kell hogy motiváljon egy játékost. Fejlődni fogok, mert magamtól is fejlődni akarok.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK