Benzema: Azt hiszem, ez lesz pályafutásom utolsó klubja

A klub bejelentése után a mai napon került sor Karim Benzema szerződéshosszabbításának prezentálására és az azt követő sajtótájékoztatóra.

Érzések: „Nagyon boldog vagyok. Ez a szerződéshosszabbítás nagyon sokat jelent nekem. Izgatott vagyok, amiért továbbra is történelmet írhatok a világ legjobb csapatával. Elégedett vagyok a karrierem alakulásával, és továbbra is azon fogok dolgozni, hogy minél több címet nyerjünk. Ennél a klubnál hatalmas a nyomás, én pedig egy nagyon különleges játékosok alkotta csapat tagja lehetek, de ezután is keményen kell dolgoznom, hiszen rengeteg év van még előttem, és továbbra is nyomot akarok hagyni a Real Madrid történelmében.”

A klub: „Karrierem legnehezebb időszakában is azt éreztem, hogy itt egy hatalmas család tagja vagyok. Az itt jelen lévő emberek jelentették számomra a támaszt a pályán és a pályán kívül is. Az elnök, az itt dolgozók a bemutatásom napjától kezdve támogatnak engem. Nagyon jól érzem itt magam, jelenleg ez a legjobb hely, ahol lehetek, mindig is itt akartam maradni. Innen akarok visszavonulni, hiszen nincs még egy ilyen klub a világon. Azt hiszem, ez lesz az utolsó klubom a karrieremben.”

Fontos pillanatok: „Az első évem volt a legnehezebb. Mindössze 21 éves voltam, és szinte semmit sem tudtam a Real Madridról. Nehéz volt alkalmazkodnom, nem beszéltem a nyelvet sem, csak a folyamatos játék segíthetett előrébb lépnem. Ha a legjobb szezonomat kéne megneveznem, akkor azokat az éveket mondanám, mikor sok címet nyertünk, mint például az előző idényben. A megnyert címek tekintetében mindenképp dicsőséges korszakot élünk itt, a Real Madridnál.”

Gólok: „Egy csatár élete nem csak a gólokról szól. Játszanod kell a játékot, üres területre mozogni, gólpasszokat osztani, játszani a focit. Tudom, hogy vannak, akik kritizálnak, mert nem lövök annyi gólt, amennyit szeretnének látni tőlem. Szerintem túl kellene látni ezen, én is így teszek. Persze, nyilvánvaló, hogy szeretnék gólokat szerezni, de büszke vagyok, hogy mindig a csapat érdekeit tartom szem előtt. Szerintem ez a legfontosabb. A modern csatárnak többet kell adnia a puszta góloknál.”

Kritikák: „A kritikák az életem részét képezik. Ezen a szinten ez mindenkivel így van. Ennek a klubnak mindig meglesznek a kritizálói, de ezt elfogadjuk. Azért vagyok itt, hogy dolgozzak, amikor pedig kritikákkal illetnek, azért teszik, mert többet várnak el tőlem, emiatt pedig még több munkára van szükség tőlem.”

A legkeményebb rivális: „Nem tudnék egyetlen játékost megnevezni. Amikor egyszerre több csatár van egy csapatban, akkor a cél nem egymás földbetaposása, hanem a csapat segítése, a közös céljaink elérése. Sok játékossal játszottam már együtt, de nekem megvan a saját elképzelésem a futballról. Nálunk senkinek sincsen bérelt helye a kezdőcsapatban.”

Sérülés és a szezonkezdet: „Azért dolgozom minden egyes nap, hogy minél hamarabb visszatérhessek a pályára, lehetőnél minél jobb formában. Nem tudom, hogy pontosan mikor fog erre sor kerülni. A bajnokság? Nem kezdtünk túlságosan jól, de ennek egyáltalán nincsen jelentősége. Sokkal fontosabb, hogy hiszünk a munkánkban és a céljainkban. Hétpontnyi hátrányunk van a listavezetőhöz képest, ez igaz, de egységesek vagyunk. Mi vagyunk a Real Madrid, és biztos vagyok abban, hogy a következő mérkőzésen sikerül bebizonyítanunk, hogy mi vagyunk a világ legjobbjai.”

A keret: „Nem tudom megmondani, szükségünk van-e egy új támadóra. Ha én nem vagyok a pályán, Cristiano is tud a helyemen szerepelni, ahogy mások is. Képesek vagyunk különböző rendszerekben játszani. Most azért beszélünk erről, mert épp jött néhány rosszabb eredmény, de ettől függetlenül nagyszerű keretünk van.”

A nemzeti csapat: „Versengő típus vagyok, így természetesen jól esik, amikor elismerik a munkámat egy behívó formájában. Nagyon rosszul viselem, amikor azzal szembesülök, hogy szinte az összes csapattársam elutazik a válogatottjához, én viszont nem. Keményen kell dolgoznom, és remélhetőleg egyszer ismét magamra húzhatom a francia válogatott mezét. Hiszek ebben, és nem fogom feladni. Ami a klubomat illeti, nagyon boldog vagyok a Real Madrid kötelékében. Az emberek sokszor kritizálnak, de én minden tőlem telhetőt megteszek a sikerek érdekében.”

Földrengés Mexikóban: „Szeretném kifejezni együttérzésemet a mexikói embereknek, és biztosítani őket a szeretetemről és a támogatásomról.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK