Sergio Ramos: Mindig is jól ment az ollózás

Sergio Ramos, Toni Kroos, Dani Ceballos és Casemiro adott interjút a szezon első BL-mérkőzése után.

Sergio Ramos
„Az elején voltak bizonyos nehézségeink, mert az APOEL védelme nagyon jól szervezett volt, de folyamatos nyomást gyakoroltunk rájuk, idővel pedig sikerült bevennünk a kapujukat. Elégedettek lehetünk a végeredménnyel. Mostanában több olyan mérkőzésünk is volt, ahol nem alakítottunk ki tucatnyi gólhelyzetet, de nem győzhetünk le minden csapatot gálázva.”

Gól: „Ami a gólomat illeti, nagyon boldog vagyok, hogy már az első BL-mérkőzésen sikerült betalálnom a szezonban. Meglepett, hiszen védőként nem erre számítok a kezdősípszókor. Az ollózásban mindig is jó voltam.”

Cristiano: „Hatással van a csapatra, ha ő is ott van a pályán. Ronaldo egy született góllövő, ennek ma is tanúi lehettünk. Mindenki abban reménykedik, hogy a továbbiakban is rengeteg gólt szerez majd. Nagyon örültünk, hogy ma visszatérhetett a pályára. Megkérdőjelezhetetlenül magas szinten teljesít minden évben.”

Toni Kroos
Értékelés:
„Egyértelműen mi érdemeltük meg a győzelmet, talán még több gólt is szerezhettünk volna. Nem ez volt a legjobb mérkőzésünk, de 3-0 arányban győztünk, ez egy jó eredmény. Most két keményebb ellenfél jön majd a Bajnokok Ligájában. Legközelebb a Dortmund ellen lépünk pályára, akik minden bizonnyal komoly akadályt jelentenek majd.”

„Cristiano? Az ő játéka alapvető fontossággal bír számunkra, hiszen rengeteg gólt szerez.

Küzdés: „Senki sem érdemli meg, hogy kifütyüljék. A szurkolók azt tesznek, amit akarnak, de ez egyetlen játékoson sem segít, ha rosszul megy neki a játék. Persze, mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez a Real Madrid: folyamatosan teljesítened kell. Mivel az elmúlt két meccsen négy pontot veszítettünk el a bajnokságban, feltétlenül győznünk kell az Anoetában.”

Dani Ceballos
Debütálás:
„Boldog vagyok, hogy megkezdhettem a BL-szereplésemet a Real Madrid színeiben. A debütálásommal egy gyerekkori álmom volt valóra, őszintén mondhatom. Talán sosem felejtem el ezt a napot. A második játékrészben nagyon intenzív iramot diktáltunk, melynek köszönhetően egy nagyszerű győzelemmel ért véget ez az este. Azért fogunk dolgozni, hogy sorozatban harmadszor is megnyerjük a legrangosabb európai kupasorozatot.”

Cristiano fontossága: „Ha ő ott van a pályán, akkor sokkal jobban megy a csapatnak a játék és a gólszerzés is. Ő a Real Madrid lelke, és jobb formában van, mint valaha. Az elszántsága teszi őt a világ legjobbjává.”

Casemiro
„Fontos, hogy győzelemmel kezdtük meg a BL idei kiírását. A mai mérkőzés tökéletes volt arra, hogy némi önbizalmat gyűjtsünk. A második félidőben sokkal jobban játszottunk, de összességében is elégedettek lehetünk.”

„Jól tudjuk, hogy Cristiano Ronaldo a világ legjobb játékosa. Ennél többet talán nem is érdemes mondani róla. Nagyon örülünk, hogy ma visszakaptuk őt. Kirobbanó formában van. Ami Bale-t illeti, mindenki láthatja, hogy nagyon keményen dolgozik. Küzdeni akar, és gólokat szerezni, hogy kielégítse a Real Madrid-szurkolók igényeit.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK