Zidane: Nem fogom az egész rendszert megváltoztatni pár rosszabb eredmény miatt

A francia mester a mérkőzés után beszélt a csapatról, elemezte saját rotációs politikáját, és a csatársorról is szót ejtett.

A meccsről: „Nem lehetünk boldogak, főleg az első félidős teljesítményünkkel. A másodikban már tudtunk javítani néhol, de két pontot hagytunk itt ma délután, így ki kell találnunk, hogyan játszhatnánk jobban, hogy több pontot szerezzünk.”

Kezdés: „Tudjuk, hogy a jó kezdés milyen fontos, épp ezért nagyon frusztráló számomra, hogy már nem az első alkalommal kapunk be egy gólt az elején. Jobban kell játszanunk, de közben türelmesnek maradni, s nem elveszíteni a fejünket. Nem aggódom, az ilyen meccsek ugyanúgy a szezon részét képezik, tavaly is volt ilyen mérkőzésünk. Mindig lesz, mikor jók vagyunk, és olyan is, mikor kisebb hullámvölgybe kerülünk, de a jó hír az, hogy rengeteg időnk van kijavítani a hibáinkat. Csalódott vagyok a labdajáratásunk, a kisebb hibák és kihagyások miatt, amiket az ellenfelünk kényszerített ki. Ezek a dolgok megtörténnek, de nem szabad elragadtatnunk magunkat.”

Helyzetkihasználás: „Sokkal jobban kell kihasználnunk a helyzeteinket. Mikor ilyen lehetőségeket dolgozunk ki, mint ma a második játékrészben, vagy mint a Valencia ellen, azokat egyszerűen be kell rúgnunk. De ilyen a foci. Vannak olyan napok, mikor nem leszel boldog a meccs után, mert nem úgy játszottál, ahogy szerettél volna. Most következik a szerdai meccsünk, és készen fogunk rá állni. Javítani szeretnénk a teljesítményünkön, és pontokat akarunk szerezni.”

Forma: „Jó formában vagyunk, és ezt a második félidőben bizonyítottuk is. A gólok hiányoztak a Valencia ellen, és most is. Ennyi helyzettel többször kellett volna betalálnunk.”

Rotáció: „Nem fogom megváltoztatni, amit ezzel a csapattal csinálni szeretnék. Mint mindig, mindenkinek meglehet a maga véleménye. De a döntéseket én hozom, és ez nem fog változni. Nem fogom az egész rendszert megváltoztatni, csak azért, mert jött egy-két rosszabb eredmény. Hiszek abban, amit csinálok, és tudom, hogy képesek vagyunk ennél jobban teljesíteni.”

Támadósor: „A jelenlegi kerettel kell dolgoznunk, a jelenlegi játékosokkal kell megoldani a problémákat, nincs más választásunk. Karim megsérült, de reméljük, nem annyira súlyos. Valószínűleg izomhúzódás. Cristiano velünk lesz szerdán a bajnokok Ligájában, aztán meglátjuk, mi lesz. Nincs kétségem afelől, hogy meg fogjuk találni a megoldást.”

A felállás: „A mai felállás is egy opció, melyet választhatunk, és boldog vagyok emiatt. Az eredmény pedig nem Marcelón és Theón múlott, hanem a csapaton.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK