14 elrettentő példa Asensio előtt

Marco Asensio csillogása figyelemre méltó, folyamatos jó teljesítményének hála többen máris az Aranylabdát emlegetik. Igaz, hogy kiemelkedik korabeli társai közül, ám a megkezdett úton tovább is kell haladnia, nem rekedhet meg egy szinten. Ismerve a srác mentalitását és hozzáállását, nehezen tudjuk elképzelni, hogy ő is beálljon az örök ígéretek sorába, ám mutatnák neki 14 ex-madridit, akiknek nagy jövőt jósoltak, ám mégsem tudtak megragadni a királyi gárdában.

1. Juan Mata

Juan  Mata
Mata a 2006/07-es idényben debütált a Castillában, ám 2007-ben már távozott is a Valenciához, mivel úgy vélte, több lehetőséghez juthat majd a denevéreknél, mint a Real Madrid első csapatában. Az asztúriai támadó középpályás most a Manchester Unitedet erősíti.
 

2. David Aganzo

David Aganzo
1999-ben robbant be az első csapatba, Vicente del Bosque irányítása alatt, mindössze 18 esztendősen. Egy idény elteltével azonban az Espanyolba igazolt.
 

3. Alberto Bueno

Alberto Bueno
Már a 2001/02-es idényben is a klub játékosa volt, mégpedig az U14-es csapaté. Az első csapatban 2008-ban debütálhatott, a keret tagja volt a Bajnokok Ligája akkori kiírásában is. Egy idény elteltével azonban öt éves szerződést kötött a Valladoliddal.
 

4. Juanmi Callejón

Juanmi Callejón
José Callejón ikertestvére 2009-ben az előszezont az első keret tagjaival teljesíthette, ám augusztus 11-én végleg távozott a Mallorca csapatához. Napjainkban Szaúd-Arábiában rúgja a bőrt, pedig sokkal nagyobb jövőt jósoltak számára.
 

5. Carlos Aranda

Carlos Aranda
1999-ben a Molde elleni BL-meccsen debütálhatott a Real Madrid első csapatában. Később a Lokomotív Moszkva ellen is lehetőséghez jutott, szintén a legrangosabb európai sorozatban, ám a 2001/02-es idényt már a harmadosztályú Numancia keretének tagjaként kezdte meg, kölcsönszerződés keretein belül.
 

6. Dani García

Dani García
1992-ben, a jövő egyik sztárjaként számon tartva mutatkozhatott be a Castillában. Az első csapatban 2 mérkőzés jutott számára, 1995-ben a klub kölcsönadta a Zaragozának, később végleg távozott Mallorcára. A 2000-es évek elején még Barcelonában is megfordult, ám sosem tudta beváltani a hozzáfűzött reményeket.
 

7. David Barral

David Barral
A cádizi születésű játékos a 2002/03-as idényben a Real Madrid C csapatát erősítette, majd kölcsönszerepelt a Fuenlabradában. Később visszatért, a 2004/05-ös szezonban a Castilla csapatában próbálta bizonyítani rátermettségét, ám a klub második csapatának kiesését követően a Sporting Gijónhoz igazolt.

8. Samuel Eto’o

Samuel Eto’o
A kameruni támadó 1996-ban írt alá a Castillához, ám nem sokkal később a Leganés csapatához került kölcsönbe. 1998-ban tért vissza, ráadásul a klub első csapatának keretébe. Bemutatkozására 1998. december 5-ig kellett várni, majd a téli átigazolási időszak során rögtön kölcsön is adta őt a klub. Eto’o áttette székhelyét Barcelonába, az Espanyolban bontogatta volna szárnyait, ám az első csapatban sosem léphetett pályára. Még egyszer visszatért Madridba, de szinte azonnal távozott is Mallorcára. Pályafutása végül Barcelonában teljesedett ki.
 

9. Javi García

Javi García
A saját nevelésű játékos Fabio Capello második irányítása alatt jutott lehetőséghez, de nem sikerült stabil helyet kiharcolnia a kezdőcsapatban. A klub értékesítette a Osasunának, visszavásárlási opciót is foglalva az új szerződésébe. A 2008/09-es idényben visszatért, de néhány hét múlva a portugál Benfica szerezte meg a játékjogát. Azóta megfordult a Manchester Citynél és a Zenitnél is, az új idényt viszont a Betis játékosaként kezdi meg.
 

10. Joselu

Joselu
2009. augusztus 31-én igazolta le a klub a Celta Vigo neveltjét, 1,5 millió euró fejében, de egy idényt még nevelőegyesületében töltött, kölcsönszerződés keretein belül. Madridba érkezését követően a Castillában játszott, 72 mérkőzésen 40 találatot szerzett, José Mourinho irányítása alatt pedig bemutatkozhatott az első csapatban is, debütálását ráadásul góllal koronázta meg. A játékos és a klub útjai a jó teljesítmény ellenére elválltak, jelenleg a Newcastle United támadója.
 

11. Álvaro Negredo

Álvaro Negredo
A 2006/07-es idényben csillogott a Castillában, teljesítményének eredményeképp Fabio Capello néhány kupamérkőzésen pályára is küldte az első csapatban. 2007 júliusában viszont távozott az Almeríához, azt követően – bár papíron újra volt a Real Madrid játékosa – a spanyol fővárosban sosem lépett pályára, csak és kizárólag ellenfélként. Jelenleg a Beşiktaş játékosa.
 

12. Martin Ødegaard

Martin Ødegaard
Nagy felhajtás övezte a norvég csodagyerek madridi szerződését, hiszen mindenki a jövő egyik legnagyobb sztárjaként kezelte a középpályást. Ødegaard két idényt töltött a Castillánál, ám ott sem tudott stabil helyet kiharcolni magának a kezdőcsapatban. Jelenleg 18 hónapos kölcsönszerződését tölti a holland Heerenveen csapatánál. Van még ideje a fejlődésre, ám a legtöbben már szkeptikusak vele kapcsolatban.
 

13. Javier Portillo

Javier Portillo
Hiába döntött rekordot az utánpótláscsapatokban szerzett góljaival, az első csapatban sosem jutott számára stabil hely. Madridi pályafutását 6 találattal fejezte be. Megfordult a Gimnàstic, az Osasuna, valamint a Las Palmas csapatában is, pályafutását 2015-ben, a Hércules játékosaként fejezte be.
 

14. Roberto Soldado

Roberto Soldado
2005-ben mutatkozott be a klub első csapatában, annak ellenére, hogy még a Castillában sem volt rendszeresen a kezdőcsapat tagja. A 2006/07-es idény a Osasunánál töltötte, majd visszatért, de nem tudta meggyőzni Bernd Schuster vezetőedzőt, így a Getafe csapatához távozott. Később megfordult Angliában, játszott a Valenciában és a Villarrealban is, jelenleg pedig a török Fenerbahçe játékosa.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK