Griezmann vs. Ronaldo – Derbire készülve

A ma esti összecsapás előtt az UEFA.com Cristiano Ronaldo és Antoine Griezmann eddigi madridi derbiken mutatott teljesítményét hasonlította össze, valamint megpróbálta megtalálni azt is, hogyan lehetne őket megállítani.

Cristiano Ronaldo, Real Madrid

A luzitán sztár eddigi 27 Atlético elleni meccsén 18 alkalommal szerzett gólt. Betalált a Király-kupában, a Bajnokok Ligájában, a spanyol bajnokságban és a Spanyol Szuperkupában is, valamint kétszer mesterhármast is ünnepelhetett ellenük. Először 2012 áprilisában a Vicente Calderónban, mikor csapata 4-1-re győzedelmeskedett, majd másodszor tavaly ősszel, mikor a „Királyi Gárda” az ő három találatával vitte el mind a három pontot az Atlético stadionjából. Ezenkívül van egy piros lapja is ellenük, még a 2013-as kupadöntőből, mikor a Real hosszabbításban 2-1 arányban maradt alul városi riválisával szemben.

Mindez egy 0,67 gólos meccsenkénti átlagot jelent a „Matracosok” ellen, ami majdnem olyan jó, mint a BL-ban elért mutatója, ahol is 0,72 ugyanez a szám (144 meccsen 103 gól).

2409 percet játszott összesen az Atlético Madrid ellen, ami azt jelenti, hogy átlagban minden 134. percben gólt szerez Simeone csapata ellen. A tavaly novemberi derbi óta azonban 96 nem tudott betalálni. Tehát ha pontosan tartja magát az átlaghoz, kiszámolhatjuk, hogy Ronaldo gólját a 38. percben kell várnunk.

Cristiano Ronaldo

Van itt viszont néhány dolog, amire odafigyelve az Atlético talán megállíthatja őt.

  1. Ne hozzanak össze tizenegyest! – Ronaldo 18 góljából ugyanis 8-at büntetőből szerzett.
  2. Az első 25 percben különösen figyeljenek rá! – Ronaldo 18 találatának éppen a felét az első 25 percben szerezte, ráadásul 5 gólja van a 22. és a 25. minutum között.
  3. Ne feltételezzék, hogy nem szeret a Calderónban játszani! – Ronaldo mindkét mesterhármasát itt szerezte.

Ronaldo meccsei az Atlético ellen sorrendben (13 győzelem, 7 döntetlen és 7 vereség), zárójelben a sorozat nevével, a lejátszott percekkel és a portugál góljaival:

2010.03.28. Real – Atlético 3-2 (bajnokság, 90 perc, 0 gól)

2010.11.07. Real – Atlético 2-0 (bajnokság, 90 perc, 0 gól)

2011.01.13. Real – Atlético 3-1 (Király-kupa, 90 perc, 1 gól [60. perc])

2011.01.20. Atlético – Real 0-1 (Király-kupa, 90 perc, 1 gól [22. perc])

2011.03.19. Atlético – Real 1-2 (bajnokság, 70 perc, 0 gól)

2011.11.26. Real – Atlético 4-1 (bajnokság, 90 perc, 2 gól [23. és 82. perc – mindkettő büntetőből])

2012.04.11. Atlético – Real 1-4 (bajnokság, 90 perc, 3 gól [24., 67. és 82. perc – utóbbi büntetőből])

2012.12.01. Real – Atlético 2-0 (bajnokság, 90 perc, 1 gól [15. perc])

2012.05.17. Real – Atlético 1-2 (Király-kupa, 115 perc, 1 gól [14. perc], 1 piros lap a 115. percben)

2013.09.28. Real – Atlético 0-1 (bajnokság, 90 perc, 0 gól)

2014.02.05. Real – Atlético 3-0 (Király-kupa, 90 perc, 0 gól)

2014.02.11. Atlético – Real 0-2 (Király-kupa, 74 perc, 2 gól [6. és 15. perc – mindkettő büntetőből])

2014.03.02. Atlético – Real 2-2 (bajnokság, 90 perc, 0 gól

2014.05.24. Real – Atlético 4-1 (Bajnokok Ligája, 120 perc, 1 gól [120. perc – büntetőből])

2014.08.19. Real – Atlético 1-1 (Szuperkupa, 44 perc, 0 gól)

2014.08.22. Atlético – Real 1-0 (Szuperkupa, 45 perc, 0 gól)

2014.09.13. Real – Atlético 1-2 (bajnokság, 90 perc, 1 gól [25. perc – büntetőből])

2015.01.07. Atlético – Real 2-0 (Király-kupa, 28 perc, 0 gól)

2015.01.15. Real – Atlético 2-2 (Király-kupa, 90 perc, 1 gól [53. perc])

2015.02.07. Atlético – Real 4-0 (bajnokság, 90 perc, 0 gól)

2015.04.14. Atlético – Real 0-0 (Bajnokok Ligája, 90 perc, 0 gól)

2015.04.22. Real – Atlético 1-0 (Bajnokok Ligája, 90 perc, 0 gól)

2015.10.04. Atlético – Real 1-1 (bajnokság, 90 perc, 0 gól)

2016.02.27. Real – Atlético 0-1 (bajnokság, 90 perc, 0 gól)

2016.05.28. Atlético – Real 1-1 [t.: 5-3] (Bajnokok Ligája, 120 perc, 0 gól)

2016.11.19. Atlético – Real 0-3 (bajnokság, 82 perc, 3 gól [23., 71. és 76. perc – a másodikat büntetőből])

2017.04.08. Real – Atlético 1-1 (bajnokság, 90 perc, 0 gól)

 

Antoine Griezmann, Atlético Madrid

A francia összesen 21 alkalommal nézett farkasszemet a „blancókkal”, és ezeken a találkozókon 5 gólt szerzett (bár ezekből 8 meccset és 2 találatot még a Sociedad játékosaként ért el). Összességében tehát 13-szor lépett pályára derbin, és 3 alkalommal zörgette meg a Real hálóját az Atlético színeiben. Ezzel gólátlaga 0,23 meccsenként, ami kicsit rosszabb, mint amit a Bajnokok Ligájában produkált ezidáig, ahol is 40 fellépésen 15 gólt számlál, azaz átlaga 0,38 gól/meccs.

Bár ez nem olyan lenyűgöző statisztika, mint portugál riválisáé, meg kell jegyeznünk, hogy mindössze két alkalommal fejezte be a mérkőzést a vesztes oldalon ezeken a mérkőzéseken.

A Real eddig tehát többnyire remekül hatástalanította őt, de afelett nem mehetünk el szó nélkül, hogy mire képes ez a srác, és mire kell figyelni vele kapcsolatban a habfehér alakulatnak.

Antoine Griezmann

  1. Figyeljenek oda rá a második félidőben! – Griezmann öt góljából egyik sem esett az első játékrészben.
  2. Egyszerűen csak nem szabad hagyni, hogy betaláljon! – Ha Griezmann gólt szerzett az Atléticóban a Real ellen, csapata sosem kapott ki (2 győzelem és 1 döntetlen a mérlegük).
  3. Veszélyes játékos! – Bár Griezmann eddig sosem tudott egy meccsen egynél többször betalálni, az azért figyelemreméltó, hogy 5 góljából 3-at a Bernabéuban szerzett.

Griezmann meccsei a Real ellen sorrendben (0 győzelem, 1 döntetlen és 7 vereség a Sociedaddal, 5 győzelem, 6 döntetlen és 2 vereség az Atléticóval, összesen tehát 5 győzelem, 7 döntetlen és 9 vereség), zárójelben a sorozat nevével, a lejátszott percekkel és a francia góljaival:

2010.09.13. Sociedad – Real 1-2 (bajnokság, 90 perc, 0 gól)

2011.02.06. Real – Sociedad 4-1 (bajnokság, 64 perc, 0 gól)

2011.10.29. Sociedad – Real 0-1 (bajnokság, 31 perc, 0 gól)

2012.03.24. Real – Sociedad 5-1 (bajnokság, 90 perc, 0 gól)

2013.01.06. Real – Sociedad 4-2 (bajnokság, 90 perc, 0 gól)

2013.05.26. Sociedad – Real 3-3 (bajnokság, 90 perc, 1 gól [77. perc])

2013.11.09. Real – Sociedad 5-1 (bajnokság, 90 perc, 1 gól [61. perc])

2014.04.05. Sociedad – Real 0-4 (bajnokság, 90 perc, 0 gól)

2014.08.19. Real – Atlético 1-1 (Szuperkupa, 35 perc, 0 gól)

2014.08.22. Atlético – Real 1-0 (Szuperkupa, 71 perc, 0 gól)

2014.09.13. Real – Atlético 1-2 (bajnokság, 28 perc, 0 gól)

2015.01.07. Atlético – Real 2-0 (Király-kupa, 73 perc, 0 gól)

2015.01.15. Real – Atlético 2-2 (Király-kupa, 72 perc, 0 gól)

2015.02.07. Atlético – Real 4-0 (bajnokság, 75 perc, 1 gól [66. perc])

2015.04.14. Atlético – Real 0-0 (Bajnokok Ligája, 76 perc, 0 gól)

2015.04.22. Real – Atlético 1-0 (Bajnokok Ligája, 64 perc, 0 gól)

2015.10.04. Atlético – Real 1-1 (bajnokság, 90 perc, 0 gól)

2016.02.27. Real – Atlético 0-1 (bajnokság, 90 perc, 1 gól [52. perc])

2016.05.28. Atlético – Real 1-1 [t.: 5-3] (Bajnokok Ligája, 120 perc, 0 gól)

2016.11.19. Atlético – Real 0-3 (bajnokság, 90 perc, 0 gól)

2017.04.08. Real – Atlético 1-1 (bajnokság, 90 perc, 1 gól [85. perc])

Szerintetek kinek milyen szerepe lesz a derbin? Írjátok meg kommentben!

Forrás: uefa.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK