Általában egy saját nézőpontból a köz elé vetített véleményt szóról szóra, érvek mentén haladva kell felépíteni, majd lelibbentve a fátylat, a végkövetkeztetést prezentálva vélemények cserélhetnek gazdát a kulturáltság egzotikus szintjein. Ezúttal azonban a lecsóba csapás esetével állunk szembe, amikor világot lát a kijelentés: A Real Madrid szezonjának megítélése, és Zinedine Zidane állása (és karrierje) egy, de inkább két trófeán múlik. Akinél ezen állítás láttán beütött a rage quit, azaz idegből kiikszelődött a böngésző és rontások százainak szórásával hinti be a cikk szerzőjének lemenő-felmenő rokonságát, attól búcsút is vehettünk.
A pérezi életszemléletben azért ez annyira nem vad kijelentés, hiszen a madridi mecénás világképében a serlegszekrények népsűrűségének felrángatása olyan elveken képes két lábbal ugrálni, mint kialakult csapatösszhang, működőképes játékrendszerek, begyakorolt figurák, vagy épp olyan elcsépelt közhelynek számító felfogáson, mint a joga bonito. A menedzserek forgalma egyelőre nem ölt szicíliai méreteket, de egy fergusoni vagy wengeri pozíció kicsíráztatását is visszaköpi a fővárosi puszta. A leírtak fényében jogos és érthető kérdés, hogy a vetésforgó ellen ágálva miért ne maradhatna a rulett tökéletesítője a rulettasztalnál? Miért kellene távozásra bírni a mestert, aki a címek síkján mozogva vasárnapi garázsok hobbigitárosaként van Halen szólóval csavarta rá az erősítőt a szakma legnagyobbjaira? Az indok nem késik: Zidane pozíciója, csekély edzői tapasztalata, a keret dimenziói és az elnöki elvárások koordinátarendszerében az eredmények és díjak racionalitás feletti, történelmi méreteket öltő hajszolása jelentheti a boldogulást a Bernabéu csapdákkal teli labirintusában, függetlenül bármitől.
A blancók bűnbarlangjának ölre menő snapszerpartijai során azonban nem lehet csak úgy betakarni, ha a nagyfőnök is az asztaltársaság tagja. A kispad előtti terület oroszlánjainak mancsa kötve van a vadászterület első embere által, hiszen a pénzügyek fontossága, a médiaérték növelése és a két lábon járó reklámfelületek megfelelő elhelyezése megkerülhetetlen fogalmak egy kezdőcsapat kialakítása alkalmával. Zidane-nál nagyobb múltú, szélesebb taktikai repertoárral rendelkező menedzserek is futottak bele Florentino őrült kettősségébe, azaz a kívánt játékosok játszatása, és a hozzájuk igazodó taktikai forma röghöz kötése mellett a vitrinek exponenciális dúsítása is elvárt. A francia helyzetét nagyon kényelmessé tette a BBC-vel a kezdőben elért BL-cím, és a bajnoki versenyfutásban bemutatott hajrá, és egy szezonra rá a címvédés és ligaelsőség is közel van. Ha ezek nem lesznek meg, akkor viszont a távozás időleges és szükségszerű. És hogy miért? Mert ebben a hajrában csak úgy lehet véleményem szerint friss aranyat szolgáltatni, ha Zidane szembemegy a pérezi elvekkel, ellenáll a közösségi média piaca által diktált elvárásoknak, és sutba dobja az eladhatóság kérdését, amikor a taktikai szempontokat, a szembenálló csapaton való felülkerekedést tűzi ki célul.
Nem túlzás, hogy a francia menedzseri karrierje legfontosabb nyolc (kilenc?) mérkőzésére készül, amely végleg rányomhatja a báblét bélyegét a hátsó ajtón kikullogva, de szintet is ugorhat a közvélekedés szemében, akik továbbra is egy nagyon szerencsés edzőpalántának tartják, semmi többnek. A Clásico egy nagyon komoly, és igazán jókor érkező intő jel az egyenletben. Az unalomig ismételt kezdő, a Barcelona ellen életképtelen 4-3-3 a nem először látható védekezésbeli hanyagságokkal, Bale erőltetése, és a kapu előtt mutatott kapkodás és figyelmetlenségek mind-mind a változtatásokat sürgetik. És a változások nélkül személy szerint elérhetetlennek látom a remélt trófeákat. Zidane választása hogy a vezetői akarat előtt fejet hajtva rohan a vesztébe és vet véget egy ígéretes karriernek, vagy szélesre tárja eszköztárát és mer élni az elképzeléseivel. A győzelem így sem garantált, de sokkal jobb esélyekkel vághat neki a rá váró küzdelmeknek. Ugyanis észlelhettünk már a pályán olyan húzásokat is, melyek láttán elégedetten csettinthettünk mind az eredményt, mind a játék képét tekintve. A mester nemrég a Bayern ellen is időben ismerte fel a széleken lévő veszélyt és hozott be védekezni képes szélsőket, ami nagyban hozzájárult a versenyben maradáshoz. Viszont észre kell venni, hogy többségében a rotáció és a sérülések miatti kényszerpálya hozta meg ezeket a változásokat. Voltak persze remek döntései is Zidane-nak, mégsem ezek voltak fölényben a muszáj diktálta verdiktekkel szemben, és persze meghúzott olyasmiket is, amit nem szabadott volna (pl. a Clásicón való kitámadás 2-2-nél, vagy Casemiro sárgás állapotú lereagálásai).
A francia feladata tehát nem más, mint kitörni a kontrollált mederből, és csillogó arannyal beborítani a Cibelest. Ha változtat a (rosszul működő, kiismerhető) formáción, és mer meghozni személyi cseréket, de mégsem jön össze a dicsőség, sajnálni fogom valahol a (vélt) távozását. Amennyiben vált és bejön, igazán naggyá válhat. Ha a pérezi pórázt nem szakítja el, akkor díjak nélkül minden tekintetben dicstelenül távozhat. Ám ha így is learatja a babérokat, akkor tényleg kérdéses, hogy a futball történetének egyik (ha nem a) legerősebb keretének sikersztorijában mekkora szerepet vállalt. Dróton rángatott mázlista, vagy az egók erdejének ügyes kezű kertésze, a motivátorok legnagyobbika? Hamarosan mindenre fény derül, én pedig igyekszem minden szempontból bizakodónak maradni.