Érdemes még küzdenie Jamesnek?

Nem ma kezdődött a James-Isco párharc, és nem is tegnap. Ahogy az eligazolásukról szóló pletykák sem jelentenek újdonságot ma már egy madridistának. Azonban a tavasz folyamán mintha eldőlni látszanak kettejük különversenye. Míg Isco rendre bizonyítja tehetségét, ahányszor csak lehetőséget kap, Jamesen látszik, hogy lelkileg nem bírja el, hogy nem játszhat. Nem akarja feladni, de talán ő is tudja: már minden hiába…

James Rodríguez karrierje Madridban tündérmesének indult. Azonnal alapembere lett az Ancelotti-féle friss BL-győztes gárdának, és játékával, különösen szemet gyönyörködtető távoli bombáival hamar megkedveltette magát a szurkolókkal. Első szezonjában 46 meccsen játszott, melyeken 17 alkalommal tudott eredményes lenni, valamint kiosztott 18 gólpasszt is. A következő idényben aztán – többnyire sérülése miatt – kevesebb szerephez jutott, de a 32 meccsen, amikor játszhatott, így is rúgott 8 gólt, és 10-szer hozta kihagyhatatlan helyzetbe társait. És bár a statisztikái továbbra is remekek (a 2016/17-es szezonban 26 meccs, 6 gól, 13 gólpassz), az tagadhatatlan, hogy már korántsem ugyanaz a szerepe, mint első szezonjában. Talán a következő adat minden szónál többet mond. James idén 24-szer volt benne a bajnoki meccsre utazó keretben, de ezen alkalmakból mindössze 8-szor kapott helyet a kezdő tizenegyben. 7 olyan meccs volt, amikor becserélték, 9 találkozót viszont a padon ült végig.

De mi történt közben, mi változott?

Új edző, új rendszer. Ahogy Terry Gibson fejtegette korábban: James egyértelműen Zidane sikereinek az áldozata, aki a körülmények miatt van ott, ahol. Azt látjuk, hogy a tehetsége mit sem kopott, és leginkább hozzáállásban kéne csak fejlődnie. Ha őszinték akarunk lenni, látni kell, hogy James nem bírja a padozást, a mellőzöttséget, ő egy olyan játékos, akinek folyamatos játéklehetőség és – ami még fontosabb – szüntelen bizalom és szeretet kell.

James Rodríguez

Ez az, amit a kolumbiai válogatottban például tökéletes mértékben megkap. Maga James nyilatkozta nem is olyan rég, hogy bár a Real hasonló stílusban futballozik, mint hazája válogatottja, a nemzeti csapatban szabadabb szerepkörben játszhat. És természetesen José Pékerman, a kolumbiaiak szakvezetője is azért nyilatkozik róla elismerően egyfolytában, mert egyfelől tudja, hogy erre van szüksége, másfelől neki minden bizonnyal tényleg nem lehet rá panasza, hiszen James a válogatottnál megkérdőjelezhetetlen alapember és mindenki imádja.

Már tavaly decemberben látszott, hogy nagyon rossz irányba haladnak a dolgok vele kapcsolatban, és valószínűleg az sem tesz jót neki, hogy hónapok óta arról cikkeznek, hogy melyik csapat igazolná le őt, és a Real Madrid kit hozna a helyére a keretbe. Először az a pletyka kezdett szárnyra kapni, hogy a Real Eden Hazard-ra cserélné el őt, majd képbe jött a Liverpool, a Juventus, a Bayern München, az Inter, a Manchester United és a PSG is. Aztán állítólag már az Arsenal (!!!) is bejelentkezett érte, és akkor már majdnem ott tartottunk, hogy nincs olyan európai élklub, amely ne vetett volna szemet a mellőzött kolumbiaira.

Aztán a múlt héten, mikor Zidane az egyik bajnokin lecserélte őt, már Jamesnél is elszakadt a cérna. A Cuatro szakértői szerint a középpályás ezt mondta Zidane-nak lecserélését követően: „A k*rva anyádat, sosem adsz nekem egy teljes mérkőzést.” A Marca persze gyorsan biztosított mindenkit róla, hogy Zidane nem haragszik Jamesre az incidens miatt, de a pletykákat szövögetők kedvét ez sem lohasztotta le.

James Rodríguez

És miközben mellőzöttsége egyre szembetűnőbb, eligazolása pedig egyre biztosabbra vehető, olybá tűnik, James lassan kénytelen lesz feladni a küzdelmet. Bár előzetes információk azt rebesgették, hogy a Bayern München ellen végre fontos szerephez jut majd, Zidane végül megint a padra nevezte, és csak a meccs végén küldte be. James pedig ugyanolyan kedvetlenül és enerváltan sétálta le a neki jutott időt, mint amilyen passzívan a Bayern focistái asszisztáltak a Madrid támadásaihoz.

Aztán a meccset követő napon egy rövid mondat díszelgett a hivatalos Twitterén. Nem volt kép hozzá, semmilyen megjegyzés, csupán ennyi: „Tilos feladni.”

Talán még megpróbálja saját magát győzködni, de a jövője egyre biztosabbnak tűnik: ha nem változik a helyzete, idén nyáron minden valószínűség szerint távozni fog.

Forrás: penamadridista.hu; transfermarkt.de; Twitter
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK