Zidane lehetőségei a védelemben kialakult krízis megoldására

Pepe és Raphaël Varane sérülése miatt kongatják a vészharangokat Madridban, hiszen a királyi gárda két egészséges középhátvéddel kénytelen nekivágni a teljes kerettel is gyilkos áprilisnak. Hogy mi lehet a megoldás? A La Fábrica.

Mivel Pepe bordatörést szenvedett a hétvégi derbin, francia társa pedig izomsérüléssel küzd, így jelenleg mindössze Sergio Ramos és Nacho Fernández áll Zinédine Zidane rendelkezésére a középhátvéd posztján, ráadásul a kapitány egyetlen sárga lapra van az eltiltástól a Bajnokok Ligájában, a saját nevelésű védő helyzete pedig ugyanilyen a bajnokságban.

A felmerült probléma megoldása érdekében a Castilla menedzsere, Santiago Solari biztosította az első csapat trénerét, hogy az utánpótlás játékosai a rendelkezésére állnak majd, amikor csak szükség van arra.

Zinédine Zidane első számú opciója Mario Hermoso, a Castilla második számú kapitánya lehet. A védő az előző idényt kölcsönben a Valladolid csapatánál töltötte. A ballábas játékos meglehetősen erős a fejpárbajokban, emellett igazán jól bánik a labdával, ráadásul meccshiánnyal sem küzd, hiszen gyakorlatilag állandó kezdő a Real Madrid Castillában.


Mario Hermoso, a Castilla második számú kapitánya

A francia tréner számára van még egy lehetőség, mégpedig az osztrák utánpótlás-válogatottból kihagyhatatlan védő, Philipp Lienhart, aki Hermosóhoz hasonlóan szintén szerepelt már kölcsönben egy másik csapatban. A középhátvéd a 2013/14-es idényt a Rapid Wien csapatánál töltötte. Lienhart nem ismeretlen a madridisták számára sem, hiszen többször is bekerült már az első csapat keretébe, a 2015-ös, Cádiz elleni kupameccsen be is mutatkozhatott a Real Madridban Rafa Benítez kezei alatt. A 2016-os előszezon alkalmával Zinédine Zidane is magával vitte a csapat felkészülési túrájára.


Lienhart Marcelótól kap utasításokat a Real Madrid edzésén

Ha azonban a francia mester egy csiszolatlan gyémánttal szeretné betömni a védelemben keletkezett lyukakat, akkor Javi Sánchezre is teheti a voksát, aki kiváló mérkőzéseket játszott, mikor Lienhart nem volt bevethető a Castillában. A spanyol kiváló védőmunkája mellett remek gólszerzési képességekkel is rendelkezik, így akár olyankor is szóba jöhet a szereplése, ha Sergio Ramosnak némi pihenőre lesz szüksége. Ugyanez igaz Alex Saltóra is, igaz, az alicantei játékos csak nemrég tért vissza sérüléséből.

Akármelyiküket is hívja Zidane, biztosak lehetünk benne, hogy az esetleges minőségi hiányosságaikat óriási lelkesedéssel próbálják majd meg pótolni, hiszen nem minden nap adódik ilyen lehetőség az ember életében.  

Forrás: Marca
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK