Benzema: A csapatot szolgálom, nem Ronaldót

A Radio Monte Carlo készített interjút a csapat kilencesével. Az őszinte hangvételű beszélgetés során szóba került a Real Madrid, Antoine Griezmann, Karim jövője, illetve a válogatottból való száműzetés is.

Jelen: „Az Athletic Bilbao elleni győzelem különösen fontos volt. Nagyon boldoggá tesz, hogy sikerült betalálnom. Jól érzem magam a csapatban, remélem, hogy ez nem fog megváltozni a szezon végéig, mert nagy ambícióink vannak. Áprilisban fontos mérkőzések várnak ránk, de még egy hibátlan hónap sem lenne garancia a bajnokság és a Bajnokok Ligája megnyerésére. Ez a Real Madrid, folyamatosan szállítanod kell a trófeákat.”

Cristiano: „Nagyon jól megértjük egymást a pályán, számomra könnyű a vele való játék. Ő egy kifejezetten győztes mentalitású ember. Mindig gólokat szeretne lőni, még az edzésen is. Az Európa-bajnokságon is ő volt a portugál válogatott öltözőjének vezére. Azt is elmondta, hogy a francia csapat nagyon magabiztosnak látszott a döntő előtt, de ő nem habozott győzelemre biztatni a többieket.”

Jövő a Real Madridban: „Valóra vált álom lenne számomra, ha a jelenlegi csapatomban fejezhetném be a karrieremet. Egyetlen másik klub sem képes úgy lázba hozni, mint a Real Madrid. A csapat érdekeit szolgálom, nem Ronaldót vagy Bale-t. A közös céljaink eléréséért futballozom.”

Zidane: „Magabiztosságot ad a csapat tagjainak. Tudja, hogy hogyan értetheti meg magát a játékosokkal, szakmai és személyes szempontból is. Sosem esik pánikba. A nyugodt temperamentuma ránk is átragad.”

Válogatott: „Csalódott vagyok, hogy nem kerültem beválogatásra. Ezt nehéz elfogadnom. Én mindig is kiváltságként tekintettem a Franciaországért való küzdésre. Minden játékosnak nehéz beletörődnie, hogy nem játszhat az országáért, de Madridban még inkább felértékelődik ennek jelentősége, hiszen itt lényegében mindenki válogatott játékos. Deschamps nem keresett az Európa-bajnokságot megelőző keretszűkítés óta. Szeretném tudni, hogy miért döntött így. Sokan mást állítanak, de én szeretem az országomat és szeretném képviselni a futball világában. Még mindig elég fiatal vagyok, tele ambícióval. Az elmúlt nyolc madridi évem magáért beszél. Szeretném tudni, hogy miért kell ennek így lennie.”

Deschamps: „Én sosem gondoltam, hogy Deschamps vagy a francia labdarúgó-szövetség elnöke, Le Graët rasszisták lennének. Egyetlen egyszer sem fordult meg a fejemben. Állítólag sok közvélemény-kutatást és szociális felmérést végeztek ezzel kapcsolatban, és nagyon sokan gondolják úgy, hogy bizonyos emberek rasszista nézetei miatt nem térhetek vissza a nemzeti csapatba. Nem tudom, hogy mennyi igaz ebből, de örülök az emberek támogatásának.”

A Valbuena-ügy: „Már megbűnhődtem a történtek miatt, pedig valójában nem is voltam felelős a történtekért. Már régebben is hatalmas nyomást helyeztek rám a származásom miatt, de ez az ügy az egész világon visszhangot keltett.

Griezmann támogatása: „Antoine azt mondta, hogy örülne, ha visszatérnék. Lényegében az ő bekerülésével egy időben vesztettem el a helyemet, de ennek ellenére mégis mellém állt. Ez jó érzéssel tölt el. Amikor kétségeim támadnak valamivel kapcsolatban, akkor a szeretteimre gondolok. Nem felejtettem el, hogy honnan jöttem. Sosem fogom feladni.”

Mbappe: „Nem láttam sok mérkőzést tőle, de ő egy igazi fenomén, ráadásul még mindig nagyon fiatal. Én azt tanácsolom neki, hogy még ne váltson klubot. A futball nagyon megterheli az embert az igazán nagy csapatok játékosaként. Én 21 évesen érkeztem Madridba és kaptam egy nagy pofont az élettől. Az első évem nagyon nehéz volt itt, távol voltam a családomtól, új riválisokkal kellett felvennem a versenyt. Nem szabad elsietnie a dolgokat. Még nem tanulta meg kezelni a nyomást.”

Forrás: radiomontecarlo.net
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK