Zidane: Cristianót is le lehet cserélni

Zinédine Zidane elemezte az Athletic Bilbao elleni találkozón látottakat.

Győzelem: „Sokat szenvedtünk, nagy nyomás alatt játszottunk, de végül győztünk. Magas intenzitással futballoztunk, megőrizve a karakterünket. A mai három pont elengedhetetlen volt a jó szezonzárás szempontjából. A csapat jó játékot produkált.”

Játékosok: „Karim nagyszerű mérkőzést játszott, de ez mindenkire igaz. Cristiano? Őt is le lehet cserélni. Boldog volt a győzelem miatt.”

Taktikai változtatások: „Azért hoztam be Lucast, mert egységesebb védelmi vonalakat szerettem volna kialakítani. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy vissza akartunk állni, csupán nagyobb egyensúlyt szerettem volna a csapatrészek között. Lucas rengeteget dolgozik. A mérkőzés végén Bale lényegében a balhátvéd pozíciójában játszott. Remekül hatástalanította Iñakit, rengeteget segítve ezzel a csapatnak.”

Keylor Navas: „Kiállunk Keylor, Kiko és Rubén mellett, ez egy olyan kérdés, amely valójában sosem merült fel. Mindenki hibázhat, ez nem változtat semmin. Három pontot gyűjtöttünk, ebből pedig Keylor is kivette a részét a nagyszerű védéseivel.”

Iñaki Williams: „Williams egy rendkívül fiatal játékos, aki rengeteg problémát képes okozni az ellenfeleinek. Az Athletic Bilbao egészen a hármas sípszóig küzd, ez teszi őket olyan veszélyes ellenféllé.”

A szövetségi kapitányok döntései: „Nem feladatom az, hogy véleményezzema válogatottak élén álló emberek döntéseit. Vannak, akik kaptak behívót és vannak, akik nem. A szünet után nagyon sűrű menetrend következik, 9 mérkőzést kell játszanunk 25 nap alatt.”

A játékosok szavainak elolvasásához kattints ide!

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK