Isco – A játékos, akiért megéri harcolni

Bár a Real Madridnak nem sok tiszta ziccere akadt a hétvégi, Espanyol elleni összecsapáson, a „blancók” mégis győzni tudtak 2-0-ra, méghozzá két zseniális Isco-passznak köszönhetően. Ezzel sikerült is a nyomást a Barcelonán tartaniuk. A Marca írása Iscóról, aki kulcsfontosságú figurája napjaink Real Madridjának.

A felhalmozódott meccsek következtében Zinédine Zidane úgy határozott, hogy lehetőséget ad olyan játékosoknak is, akik eddig kevesebb szerephez jutottak. Luka Modrićot és Karim Benzemát a keretből is kihagyta, míg James Rodríguez például a cserepadon kapott helyet.

A másik oldalon, a Real egykori jobbhátvédje, Quique Sánches Flores védekező felfogásban küldte fel csapatát a pályára, hogy megakadályozzák a fővárosiak támadásait. Ez az elképzelés egészen a 33. percig működött is, amikor is Isco tökéletes beadása nyomán Álvaro Morata fejelhetett a kapuba nagyszerű helyzetből.

A spanyol második gólpassza aztán a mérkőzés vége előtt tíz perccel érkezett, mikor is egy gyönyörű indítással jutalmazta a visszatérő Gareth Bale-t, aki sebességének köszönhetően a kapuig robotolt, hogy aztán ott góllal fejezze be az akciót.

Isco

De Isco nem csak a gólpasszokban jeleskedett ezen az estén. Jelentős szerepe volt a labdajáratás során: rövid passzaival, keresztpasszaival és hosszú labdáival járult hozzá a labda birtoklásához. Ezenkívül külön kiemelendő, hogy a bal oldalon mind védekezésben, mind támadásban remekül értették meg egymást Nachóval.

Ezek jelenleg a legújabb okok, amik azt mutatják, a Realnak bizony nem lenne szabad elengednie a spanyolt a nyári átigazolási időszakban. Jelen pillanatban sok szempontból Isco szimbolizálja azt a játékost, aki meg tudja teremteni a különbséget a Real Madrid és a Barcelona között mind a bajnokságban, mind a magabiztosság szintjén. A katalánok kerete persze ugyanúgy kiváló, de vegyünk csak ki egyetlen kulcsközéppályást vagy támadót az egyenletből, és máris minőségbeli romlást tapasztalhatunk, nem is szólva az eredményesség visszaeséséről.

A Realnál nincs ilyen probléma. Isco, James, Lucas Vázquez, vagy éppen Mateo Kovačić mind-mind olyan játékosok, akik bár nem mindig kezdők, de mindig lehet bízni benne, hogy frissességet, újítást tudnak hozni a csapat játékába. Miattuk olya bő a keret, amilyen.

És a hangsúly pont ezen van: Isco tisztában van vele, hogy ő sosem lesz megkérdőjelezhetetlen kezdőjátékos Madridban, legalábbis Zidane alatt biztos nem.

Isco, Zidane

A francia által preferált középpálya eddig is Luka Modrićból, Tonik Kroosból és Casemiróból állt, míg elöl – persze, amennyiben mindegyik tagja egészséges – továbbra is megrendíthetetlennek tűnik a BBC egyeduralma.

A mérkőzés után Isco úgy nyilatkozott, hogy természetesen szeretne több játékpercet kapni, és a klubnál való maradását sem erősítette meg. „Boldog vagyok itt, de egy játékos karrierje rövid” – mondta. És a játékos szempontjából akár érthető is a helyzete: sokkal jobb egy kisebb csapatban a „nagyhalnak” lenni, mint úgymond tizenkettedik embernek lenni egy olyan nagy klubban, mint a Real Madrid.

Egészen addig, amíg a klub kötelékébe tartozik, meg kell próbálni megtartani. Egy olyan csapatnak, mint a Real Madrid, amely időről időre több fronton is érdekelt, nem luxus az, hogy van egy Iscója. Az ilyen csapatoknak szükségük van egy Iscóra. Akkor is, ha egy Atlético Madrid elleni győzelem alkalmával lesz a meccs embere, és akkor is, ha egy kisebb csapat ellen mutatkozik a legjobbnak.

Az pedig már az edző feladata, hogy meggyőzze a játékost saját fontosságáról, és megígérje neki azt a kezdő pozíciót, amire vágyakozik.

Közel lehetetlen feladatnak tűnik. De ha valaki képes a lehetetlenre, az éppen Zidane.

Forrás: Marca
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK