Asensio láthatatlan februárja

Marco Asensio a 2015-2016-os idény Espanyolban töltött kölcsönjátéka után a Real Madrid észak-amerikai előszezonjában újra berobbant a madridi köztudatba, de azóta nem igazán hozza azt a szintet, amit elvárnak tőle. Februárban például egyáltalán nem lépett pályára.

Asensio láthatatlan februárja

Az, hogy Asensio szombaton nem lépett pályára volt csapata ellen a Bernabéuba, azt jelenti, hogy a spanyol játékos egyetlen percet sem játszott a Real Madrid utolsó három mérkőzésén, vagyis februárban egyáltalán nem lépett pályára.

Zidane amellett, hogy a hazai, Espanyol elleni győzelem alkalmával nem számított Asensio szolgálataira, az Osasuna elleni bajnoki siker és a Napoli elleni BL-győzelem is a fiatal spanyol nélkül született meg. Furcsa helyzet lehet ez Asensio számára – akivel kapcsolatban nagy dolgokat jósoltak ebben az idényben –, hiszen a februárt megelőzően a középpályás nem hagyott ki egymás után két meccset (az egyetlen kivétel a Klubvilágbajnokság, de a torna után a Sevilla ellen már kezdőként lépett pályára).

Asensio

Bale visszatérésével a játékpercek lehetősége csökken

Ez is az egyik oka, hogy Asensio távolmaradása az elmúlt három meccsen ennyire szembetűnő. Gareth Bale visszatérése három hónap kihagyás után azt sejteti, hogy egyáltalán nem lesz könnyebb a fiatal mallorcai sztár számára játéklehetőséghez jutni.

Mindenesetre Zidane, aki folyamatos rotációval próbálja biztosítani, hogy a kerete az egész idényben friss maradjon, már megmutatta, hogy töretlen a bizalma Asensióban. A francia edző volt a legnagyobb támogatója a nyáron, ő volt az, aki az ismételt kölcsönadás helyett a maradást javasolta, a Baleár-szigeteki srác pedig remekül beilleszkedett a világsztárokkal teletűzdelt csapatba.

Nem roppant össze a habfehér mez viselésének súlya alatt, fiatal korának megfelelő hévvel vetette bele magát a játékba. Miközben némileg mellékszereplőként jut lehetőséghez, mégis kiváló teljesítményt nyújtott és szerzett néhány figyelemreméltó gólt (például a Sevilla elleni, 3-3-as Király-kupa meccsen lőtt bombája).

Marco formahanyatlása

Viszont a Celta Vigo ellen elvesztett Király-kupa párharc óta (melynek mindkét meccsén kezdőként lépett pályára) kevés lehetőséget kap, úgy tűnik, hogy a Zidane elképzeléseiben betöltött szerepe némileg megváltozott. Asensio január 29-én csereként lépett pályára a Real Sociedad ellen, mindössze hat percet kapott, harmadik cserelehetőségként, Lucas Vázquezt váltva, akkor, amikor a találkozó már eldőlt. Azóta pedig… Semmi…

Asensio

Hatalmas potenciál

Persze könnyű elfelejteni, hogy Mariano mellett Asensio az első csapat világsztárokkal teletűzdelt állandó keretének legfiatalabb tagja. Talán ennek is köze van ahhoz, hogy a játékpercek mennyiségét tekintve 1227 perccel a 18. helyen áll a Real Madrid keretéből a 2016-17-es idényben.

Figyelembe véve, hogy hol tart most, hogy Zidane alatt folyamatos fejlődésen ment keresztül, illetve azt, hogy mit adhat a csapatnak, nehéz elképzelni, hogy ne változna meg a helyzete. És mint a csapat legtöbb tagja, ő is rendkívüli módon koncentrál a munkájára, készen áll a bevetésre, amikor csak szükség van rá. És bizonyára szükség is lesz rá, hiszen a Madrid az elkövetkezendő napokban kulcsfontosságú idegenbeli meccseket játszik (Valencia és Villarreal), amelyekkel tovább nőhet a különbség a Barcelona és a Real Madrid között.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK