Bale: A szurkolók fantasztikusak

Az Espanyol elleni győztes mérkőzés után Gareth Bale, Dani Carvajal és Kiko Casilla nyilatkozott a sajtó munkatársainak.

Gareth Bale
„Boldog vagyok, hogy visszatérhettem és gólt szereztem, hiszen ezért dolgoztam nagyon keményen az elmúlt hetekben. A legfontosabb dolog a visszatérésem és hogy segíteni tudok a csapatnak.”

„A Bernabéu fogadtatása hihetetlen volt. A szurkolók fantasztikusak. Megtapsoltak, éreztem a szeretetüket. Meccsről meccsre fogok haladni, folytatom a munkát a következő hetekben, hogy minél hamarabb százszázalékos állapotba kerüljek. Mindegyik kupát meg akarjuk nyerni, és segíteni akarom ebben a csapatot.”

Dani Carvajal
„A Barcelona előtt léptünk pályára és további három pontot akartunk a táblázatra rakni. A meccsből kicsit hiányzott a tempó, egy nagyon intenzív BL-mérkőzésről érkeztünk, de végül megőriztük a kapunkat a góltól, megszereztük a három pontot és most már a szerdai meccsel tudunk foglalkozni.”

„Hatalmas támadópotenciál van a csapatban, a számok is ezt mutatják. Egy nehéz és fontos hét áll előttünk, három mérkőzéssel. Az első akadályt sikeresen vettük, szerdán pedig Valenciába megyünk a három pontért. Keményen dolgoztunk, mély keretünk van, amellyel ilyen hosszú sorozatterhelést is végig tudunk csinálni. Mostantól kezdve minden mérkőzést meg kell nyernünk, hogy elérjük a céljainkat.”

Itt elolvashatod, mit gondol Zidane a mérkőzésről.

Különbség a tabellán: „Ha megcsinálod a házi feladatod, akkor azzal nyomást tudsz helyezni az ellenfeleidre. Tavaly a második helyen végeztünk, idén pedig szeretnénk feljebb lépni, de ez nem olyan egyszerű feladat.”

Kiko Casilla
„Boldog vagyok az eredmény, a teljesítményünk és a visszatérésem miatt. Számomra mindig különleges pályára lépnem az Espanyol ellen. Tudtam, hogy a kupából való kiesés után bonyolultak lesznek a dolgok, de az edző lehetőséget adott nekem, amit megköszöntem neki. Továbbra is dolgoznunk kell és megmutatni, hogy jó formában vagyunk.”

A sorozat: „Szerdán egy nagyon fontos mérkőzés vár ránk a Valencia ellen, ahol meg kell szereznünk a három pontot. Mindegyik mérkőzés végén érezzük, hogy egyre közelebb a vége. Mindig a legjobbunkat próbáljuk nyújtani, de az igazán fontos az, hogy visszatértünk a győzelem útjára. Így is akarjuk folytatni.”

Navas: „Nem szolgált rá a kritikákra. A kapusok vállán nyugszik a legnagyobb felelősség, és ők kerülnek legkönnyebben az újságok címlapjára. Nem lennénk emberek, ha minden megoldásra számítanánk az ellenféltől.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK