Zidane: Felelős vagyok a sérülésekért, de nem bánom a döntéseimet

Szerda este folytatódik a Real Madrid erőltetett menete, jön a Király-kupa visszavágó a Celta Vigo otthonában. Zidane együttese az első mérkőzésen 2-1-es vereséget szenvedett a Bernabéuban. Bár hétvégén sikerült a bajnokságban legyőzni a Málagát, Zidane újabb meghatározó játékosokat veszített el. A mérkőzés előtti nyilatkozatában a sérülések mellett kitért Cristiano Ronaldóra, Jamesre, a mérkőzésre ás a csapat hangulatára is.

A visszavágóról
"Az elveszített első mérkőzés után tisztában vagyunk a visszavágó fontosságával. De ez nincs hatással ránk, ugyanúgy készülünk. Tudjuk, hogy 90 percig vagy még ennél is tovább kell jól teljesítenünk és magas szinten futballoznunk. Az a jó ebben, hogy lehetőségünk van kijavítani az odavágó eredményét. Nem hiszem, hogy egy esetleges vereség akkora kudarc lenne. De nem is gondolok a vereségre."

Cristiano Ronaldo és a szurkolók füttykoncerte
"Nem tudok erről mit mondani. Mindannyian azért vagyunk itt, hogy mindent beleadjunk és a maximumon teljesítsünk. Ugyanazt akarjuk, mint a szurkolóink, függetlenül attól, hogy ez igazságos vagy sem. Már mindenki kapott füttyszót ebben a stadionban. Ez benne van a futballban, és nem is fog változni. Mit is mondhatnék: szükségünk van a szurkolóinkra, ehhez semmi kétség nem férhet."

Cristiano sérülése
"Velünk lesz holnap. Kapott egy kisebb rúgást, de semmi komoly, nincs sérülése. Jól érzi magát."

A Celta Vigo elleni 19 fős keret

James újabb sérülése
"Igen, sajnos vannak problémái a másik lábával is. De szerencsére ez csak túlterheltség, nem sérülés. Azt mondtam, hogy hétfőn már a csapattal lesz, de sajnos még nem áll készen. Ő sem örül ennek, a csapattal szeretne lenni. Remélem, gyorsan felépül."

Zidane

Mariano helyzete
"Igen, ő is kerettag lesz holnap."

Fábio Coentrão
"Ő is elutazik a csapattal. Ilyen hosszú sérülés után teljesen normális, hogy még vannak panaszai. Velünk edzett, játszani szeretne, de a test olykor ezt nem akarja. Remélhetőleg hamar túljut ezen az időszakon."

Az aggasztó sérülések
"
Nem örülök a sok sérült játékosnak. Szomorú vagyok emiatt, nem akarom ezt látni. De így kell kimennünk a pályára, és így kell küzdenünk a továbbjutásért. Most azok is megkaphatják a lehetőséget, akik eddig kevesebbet szerepeltek. Itt az idő a bizonyításra. Ezért dolgozik mindenki, hogy segítse a csapatot, amikor lehetősége van rá. Igaz, hogy mostanság túl sok a sérültünk. Én vagyok a felelős, hogy figyeljek erre. Mindenki azért dolgozik, hogy a játékosok a legjobb formájukat mutathassák. Ezért is én vagyok a felelős. Szeretném, ha mindenki egészséges lenne, de sajnos most más a helyzet és ez nagyon zavar. Azonban semmit sem tehetünk, a sérülések már megtörténtek. Hosszú a szezon, a futballban pedig mindig történnek sérülések. Nincs idő a szomorkodásra, azokkal a játékosokkal kell eredményt elérni, akik elérhetőek és egészségesek. Fizikálisan nagyon jó állapotban van a csapat. Folytatnunk kell a munkát."

Ha tehetnéd, másképp csinálnád a dolgokat?
"Nem, egyáltalán nem bántam meg semmit. Nagyon sok mérkőzést kell játszanunk. Kevesebbet edzünk és több idő jut a regenerálódásra. De nem fogunk változtatni a dolgokon. Úgy gondolom, ha játszol és nem edzel azzal csak megágyazol a sérüléseknek. Folytatjuk az elkezdett munkát."

Változik a játékrendszer?
"Nem, nem fogunk változtatni. Vannak más játékosok, akik készen állnak a bevetésre és képesek ugyanazt a szintet hozni. Ennyi az egész. Örülnék, ha mindenki elérhető lenne, de ezzel már nem tudunk mit csinálni. Azoknak kell megnyerni a mérkőzést, akik egészségesek."

A csapat hangulata
"Nagyon nehéz erre válaszolni, mert egy ilyen kérdést hallgatva azt hihetnénk, hogy az utolsók vagyunk a tabellán és a bennmaradásért küzdünk. Az öltözőben minden rendben van. Tisztában vagyunk a sérülésekkel és a vereségekkel, de én nem aggódom. Tudjuk, hogy bármire képesek vagyunk."

Januári terheléssorozat
"Minden mérkőzésen a győzelemért harcolunk. Ezen semmi sem fog változtatni. Továbbra is mindent bele fogunk adni, nem mondunk le semmiről."

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK