Tíz éve vagy már profi labdarúgó. Gondoltad volna valaha is, hogy ilyen karriert futsz majd be?
AZ a helyzet, hogy sokkal jobban alakult minden, mint arról valaha is álmodtam. Az volt a vágyam, hogy a mexikói első osztályban szerepelhessek és gólt lőhessek a debütáló meccsemen. Bajnok akartam lenni Mexikó legjobb klubjával, és én is hozzájárultam, hogy ez sikerüljön. Elképzeltem, hogy a klubom fontos játékosává válok és bemutatkozhatok a nemzeti csapatban is. Végül megnyertem a bajnoki címet, gólkirály lettem, és utazhattam a 2010-es világbajnokságra. Hihetetlen, de tényleg.
Aztán Európába szerződhettél.
Igen, de előtte gólt szereztem a világbajnokságon Franciaország ellen, akik ellen nagypapám is betalált (Tomas Balcazar, 1954 – A szerk. kieg.). Nem sokkal később a Manchester United csapatában találtam magam, ahol kétszer is megnyertem a Premier League-et, valamint pályára léphettem a Bajnokok Ligája döntőjében. Aztán jött a Real Madrid, a klub, amely minden játékos álma, majd a győztes gólom az Atlético Madrid elleni derbin. Most Németországban játszok, egyszerűen nem tudnék panaszkodni semmiért.
És milyen Németországban, illetve milyen volt játszani a világ két legnagyobb klubjában?
A Bundesliga mindig is vonzó volt számomra. Ez egy olyan bajnokság, melyben egyesül a spanyol és az angol bajnokság egy-egy eleme. Nem annyira megterhelő fizikailag, mint utóbbi és nem is annyira attraktív, mint az előbb említett spanyol liga, de nagyszerűen ötvözi a kettő tulajdonságait. Meg kell említenem továbbá, hogy hihetetlenül jól kezelnek itt engem. A harmadik helyen végeztünk tavaly, és bár nem kezdtük annyira jól az idei szezont, versenybe tudunk szállni a legjobbakkal.
Taktikai értelemben miben különböznek ezek a bajnokságok egymástól egy csatár esetében?
Nagyon különbözőek, ahogy a csapatok is, amelyekben eddig játszattam. Ez értelemszerűen vonzza magával, hogy alkalmazkodnom kell. Manchesterben például 4-4-2-es rendszerben játszottunk két szélsővel, akik folyamatosan a tizenhatoson belülre juttatták a labdát. A csatártól nem várták el, hogy helyzeteket alakítson ki, ott sokkal inkább voltam befejező játékos. A helyzet teljesen más volt a Real Madridnál, olyannyira, hogy az első két gólom a tizenhatoson kívülről született, amely korábban, a Premier League-ben soha nem fordult elő velem. A spanyol futballban több időd van, így több mindent ki tudsz próbálni. Itt, Leverkusenben az az edző elképzelése, hogy mindannyian meg kell, hogy küzdjünk a labda visszaszerzéséért, és ki kell vennünk a részünket a kreatív játékból is. A jó játékosoknak folyamatosan dolgozniuk kell a játékukon, hiszen nem úgy játszol, ahogy te akarsz, mindig a csapat az első.
Az elmúlt időben nem voltál túlságosan eredményes. Csatárként nyomást érzel, amikor ilyesmi történik?
Őszintén, nem engedem, hogy nyugtalanítson. Tíz évvel ezelőtt szinte minden meccsen betaláltam, közel egy egészes gólátlagom volt, mégsem hittem, hogy én vagyok a legjobb. Most ugyanez van fordítva: nem esek depresszióba, ha nem jön össze a gólszerzés egy pár hónapban. A legjobban a futballt szeretem ebben az egészben. Az elmúlt néhány mérkőzésen különböző pozíciókban kellett játszanom, erre pedig úgy tekintek, mint egy tanulási folyamat, amely segítségével sokkal komplettebb játékossá válhatok. Nem csak befejező leszek, hanem olyasvalaki, aki részt tud venni az összjátékokban, aki különböző dolgokra képes.
Őszintén, nem is hiányzik, hogy a neved a gólszerzők között legyen?
Ki ne szeretne gólokat szerezni? Szerintem, ha megkérdeznéd a kapusokat, ők is szeretnének egy vagy két gólt lőni (nevet). A csatárokat pontosak ezek alapján ítélik meg. Játszhatsz rosszul, de ha szerzel három gólt, akkor mindenki gratulálni fog neked. Én szeretek úgy lejönni a pályáról, hogy tudom, mindent beleadtam. Lehet, hogy egy kicsit közhelyes, de én csak a csapatomat akarom segíteni. Ha gólt szerzek és elveszítjük a meccset, akkor mi a helyzet? Vegyük például Cristianót. Ő nyerte a FIFA The Best díját a játéka miatt, de ő az, aki magasba emelhette az Európa-bajnokság és a Bajnokok Ligája trófeáját is. Ha ez nem történt volna meg, akkor nem kapta volna meg ugyanezt az elismerést. A gól a hab a tortán, a kemény munkád gyümölcse. Ha jól játszol, akkor a gólok is jönni fognak. Ha azonban rosszul játszok és a gólok sem jönnek, akkor egyáltalán nem vagyok boldog (nevet).
Már beszéltél arról, hogy milyen tapasztalatokkal jár, ha valaki Európában támadó. Elmondanád, hogy milyen egy csatár élete a jelenlegi mexikói válogatottban?
Nagyszerű! Az edző, Juan Carlos Osorio nagyon kalandos módon közelíti meg a játékot. Szereti a támadófutballt, emellett azt várja el, hogy folyamatosan támadjunk le, az egész meccs során. Ez a merészség azt jelenti, hogy nagyon bízik a mexikói játékosokban, ez pedig a pályán tükröződik vissza, hiszen nagy szabadságot ad nekünk. Hosszasan készül a mérkőzésekre és úgy állítja össze a csapatot, hogy jól érezzük magunk a pályán, és egy támadó szellemű meccset tudjunk játszani.
Azt mondtad, hogy több mindent értél el pályafutásod során, mint amennyiről valaha is álmodtál. Eljött az idő, hogy a válogatott is valóra váltsa az álmát, mondjuk 2018-ban, Oroszországban?
Nagyon őszinte leszek most: gyerekkorom óta hiszem, hogy eljön egyszer Mexikó ideje, és eddig minden egyes világbajnokság előtt azt gondoltam, hogy most érkezik el a pillanat (nevet). Ha minden a tervek szerint alakul és ott leszünk Oroszországban, azt hiszem, megvan a kellő tehetségünk ahhoz, hogy szintet lépjünk. Ez különösen igaz, ha a szerencse is mellénk áll. Fortuna nem volt velünk az elmúlt években.
