Öt madridi játékos, akik több lehetőséget érdemelnének

A Real Madrid célja, hogy 2017-ben legalább olyan sikeres tudjon lenni, mint a tavalyi esztendőben, amikor megnyerte a Bajnokok Ligáját, az UEFA-szuperkupát és a FIFA-klubvilágbajnokságot is. Zidane rendelkezésére olyan játékosok állnak, akik veszély esetén is képesek fordítani egy adott mérkőzés kimenetelén. A francia mester elérte, hogy minden egyes játékosa fontosnak érezze magát, ám akadnak olyanok, akik tudásuk alapján talán több lehetőséget érdemelnének, és idén minden erejükkel azon dolgoznak majd, hogy meg is kapják azt.

Mateo Kovačić

A horvát középpályás a csapat egyik sztárjává vált az idény első felében, azonban Casemiro, Toni Kroos és Luka Modrić felépülésével újra a padon találta magát.

Nem túlzás azt mondani, hogy a Real Madrid jelenleg nem állna ott, ahol, ha Mateo nem tett volna egy hatalmas lépést felfelé és nem lett volna képes betölteni a trió tagjainak sérülése miatt keletkezett űrt a középpályán.

Mindegy volt számára, hogy két vagy három középpályással játszik a csapat, ő kiválóan teljesített védekezésben, érett támadómunkát végzett, és rengeteget segített abban, hogy megfelelő kapcsolat legyen a középpálya és a támadóharmad között. Tette mindezt úgy, hogy más játékrész sem látta kárát.

Kovačić már több mint 1200 percet játszott idén. Zidane talán díjazhatná a tavaszi szezon folyamán is több játékperccel az általa bemutatott hatalmas fejlődést. Ez hozzájárulna ahhoz, hogy a horvát folyamatosan játékban legyen, emellett a csapat nélkülözhetetlen triójának egy-egy tagja pihenhetne.

Az év elején elszenvedett kisebb sérülése talán gátolni fogja valamelyest, lehet, hogy emiatt többet kell várnia a lehetőségre, de amint megkapja azt, olyan teljesítménnyel fog előrukkolni, ami miatt ismét fájhat majd Zizou feje.

Nacho

A Real Madrid negyedik számú középhátvédje és második számú balbekkje idén. Nacho minden alkalommal rendkívül következetes, olyannyira, hogy eddig talán ő az, aki az idei szezonban a leginkább figyelemreméltó teljesítményt nyújtotta a hátsó alakzatban.

Könnyű kihagyni a csapatból, hiszen nincs akkora hírneve, mint Sergio Ramosnak vagy Pepének, soha nem volt olyan státusza, mint Marcelónak, akik pedig a hírnév alapján ítélnek, azok közel sem becsülik annyira, mint Raphaël Varane-t. Nacho azonban nagyon ritkán hagyja cserben a csapatot, ebben a tekintetben rengeteget fejlődött a játéka az elmúlt években.

Ő nem egy világverő védő, valószínűleg sosem éri majd el hogy megkapja ezt a jelzőt, de ódákat lehet zengeni a megbízhatóságáról és a következetességéről, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a Real Madrid hátvédsorában nyújtja ezt a teljesítményt, ami azért hajlamos a hibákra, a koncentráció mértékének veszítésére, valamint a rossz pozícionálásra.

Az idei szezonban Nacho és Varane tűntek a legjobb párosnak a Real Madrid hátsó alakzatában. Ha a döntések során nem venné figyelembe senki azt, hogy kinek mekkora neve van a sportágban, akkor Pepe esetleges távozása után a Real Madridnak nem a piacon kellene kutakodnia, hanem egyszerűen Nachót kellene előléptetni a portugál első számú helyettesévé.

Álvaro Morata

A spanyol támadó jó benyomást keltett az ősz folyamán, de úgy tűnik, hogy jelen pillanatban nem élvezi Zidane teljes támogatását.

Az idény első hónapjaiban Morata volt a csapat legeredményesebb góllövője, emellett egyértelműen ő örvendett a legjobb formának a csapat támadói közül. Cristiano Ronaldo sérüléssel küszködött, Benzema pedig siralmasan teljesített novemberig.

Zizou azonban rendre a franciának szavazott bizalmat a nagy jelentőséggel bíró mérkőzéseken, hogy visszanyerhesse a formáját és erőnlétét, hiszen az előszezon során ő is sérüléssel bajlódott. Most, hónapokkal a sérülése után, kevesebb mérkőzésen jutott szerephez, mint Morata, mégis a franciának van több játékperce a pályán. Általában tehát ő a kezdőjátékos, Morata pedig csereként lép pályára.

Benzema ugyan 300 perccel többet játszott, mint vetélytársa, mégis mindössze egy találattal jegyez többet nála, ha minden sorozatot figyelembe veszünk (Morata 9, míg Benzema 10 gólt szerzett).

Álvaro keményebben dolgozik, rengetegszer vesz részt az összjátékokban és folyamatosan próbálja üresre játszani magát. Egyfajta taktikai rugalmasságot biztosít, emellett kiváló játékosa lehet hosszú távon a Real Madridnak – feltéve, ha nem adják el jelentős profit mellett.

Az azonban biztos, hogy ha több lehetőséghez jutna, abból a csapatnak is előnye származna.

James Rodríguez

A mai Real Madrid egyik legnagyobb kérdése, hogy James bekerüljön-e a csapatba vagy értékesítsék, míg lehet, illetve hogy ezen történések milyen közvetlen hatással lesznek a szurkolókra, az igazgatóságra és a médiára.

Adott egy rendkívül tehetséges játékos, aki gólokat és gólhelyzeteket garantál. Ha formában van, óriási pluszt adhat a csapatnak, emellett pedig hatalmas szurkolótáborral rendelkezik. Ezzel szemben folyamatosan megkérdőjelezik az elkötelezettségét, valamint azt, hogy képes-e egyáltalán alkalmazkodni a Real Madrid játékrendszeréhez.

Zidane heteken keresztül jegelte őt, majd lehetőséget adott neki, aztán megismételte az előbbit, teljesítménytől függetlenül. A kolumbiai játékos a padra kényszerült, egészen addig, míg a klubvilágbajnokság döntője után – megunva helyzetét – nem adott egy érdekes nyilatkozatot, illetve el nem kezdtek érte komoly érdeklődést mutatni más klubok, amelyek képesek lettek volna teljesíteni egy esetleges ügylet anyagi vonzatát is. Aztán a játékos megsérült, és azóta sem bevethető, de Zidane-nal állítólag a téli szünetben sok mindent megbeszéltek.

Amíg nincs Bale, a kolumbiai talán megérdemelne valamivel több lehetőséget, hiszen folyamatosan magában hordozza a gól és a helyzet lehetőségét.

Mariano Díaz

Utolsó választottunk esetében nem valószínű, hogy drasztikusan növekedni fog a játékideje, de a következő hónapok meglehetősen nagy fontossággal bírnak majd a dominikai játékos számára. Itt az idő, hogy megmutassa, mire is képes a legmagasabb szinten.

Mariano hét mérkőzésen öt gólnál tart az idényben, de ami ennél is fontosabb, hogy olyan mértékű vágy és agresszió van a játékában, ami képes változtatni a Real Madrid támadásain azonnal, ahogy a támadó pályára kerül.

Folyamatosan próbálja letenni névjegyét, bizonyítani, hogy hatással van a csapatra, Zidane-nak pedig nincs oka arra, hogy ezt a fajta energiát és elszántságot ne használja ki.

Mindegy, hogy már eldöntött mérkőzéseken, egy vagy kétgólos előny mellett, vagy Zizou akkor dobja be, ha fel akarja rázni a csapatot (mint például a Deportivo ellen), esetleg szimplán megjutalmazza edzője némi játékidővel a teljesítménye miatt, a lényeg, hogy Marianónak esélyt kellene adni, amikor csak lehetséges.

Nem valószínű, hogy kezdőjátékossá válik idén vagy jövőre, sőt, sokkal nagyobb esély van egy kölcsönszerződésre egy olyan csapathoz, ahol stabil kezdő lehet a következő idényben, de meg kell adni a lehetőséget számára ahhoz, hogy bizonyítsa, miért is maradhatott idén a Real Madridnál. Biztos, hogy a csapat mindig profitálni fog a jelenlétéből, még akkor is, ha a tapasztaltabb játékosok előtte állnak a sorban.

Forrás: bleacherreport.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK