Ha az egyéni teljesítményt vesszük alapul, akkor a portugál legenda nagy mérföldkőhöz érkezett, hiszen megszerezte pályafutása 500. klubgólját. Igen, ezt a számot csak a klubcsapataiban érte el, a válogatottban szerzett találatok nem számítanak bele. Emellet a múlt héten nyert klubvilágbajnokságot a Real Madriddal úgy, hogy a döntőben mesterhármast szerzett a Kashima Antlers ellen.
Hiába, becsmérlői továbbra is maradnak. Cristiano számtalan képességgel rendelkezik, a diplomácia azonban rendre elkerüli őt. „Úgy vélem, a jó játékosoknak egy csapatban kellene szerepelniük,” – mondta December elején saját magáról és Lionel Messiről. „Ha tehát egy csapatban játszanánk, nekem lenne több Aranylabdám, de ő sem lenne nagyon lemaradva.” – folytatta.
A portugál szupersztár ezt azok után nyilatkozta, hogy átvehette negyedik Aranylabdáját, amire minden játékos büszke lenne pályafutása során. Ronaldo pályafutása azonban folyamatosan nagyító alatt volt szemlélve, szüntelenül próbálták és próbálják mai napig is összehasonlítani Lionel Messivel. A portugál pont annyira megosztja a közvéleményt, amennyire generálja azt.
Az előbbihez hasonló nyilatkozatok azonban aligha szerettetik meg őt becsmérlői körében. Ők azt a róla kialakult képet próbálják erősíteni, amely szerint Cristiano csak egy arrogáns playboy-fiú, aki számára az egyetlen motivációs forrás önmaga sikerre vezetése. Vegyük például azt a döntését, miszerint ő akarta elvégezni az utolsó büntetőt a Bajnokok Ligája döntőjében. Ellenségei szemében ez egy olyan döntés volt, amellyel szintén csak a figyelmet akarta magára vonni. Ők nem gondoltak arra a nyomásra, ami a döntés által a portugálra nehezedett.
Tény, hogy nem brillírozott a döntőben, úgy tűnt, mintha kicsit álmos lenne. A büntetőjének pillanata azonban, amikor a labda megérintette a hálót és letépte magáról a mezt, ragyogó volt, ami leplezte a nem túl impresszív bemutatót. Rögtön jöttek is a kérdések, hogy vajon milyen állapotban utazik majd az Európa-bajnokságra.
A Magyarország elleni játéka nagy dobás volt az Izland elleni, frusztráló mérkőzést követően, amely után ismét arroganciával vádolták: „Szerencsés estéjük volt.” – mondta Ronaldo a torna első mérkőzését, a szigetország elleni döntetlent követően. „Három pontot kellett volna szereznünk, de jól vagyunk. Úgy ünnepeltek, mintha megnyerték volna az Európa-bajnokságot.”
Akkor még senki sem tudta, hogy július 10-én ő is belekóstolhat ebbe az érzésbe. A döntő sem úgy alakult számára, ahogy tervezte, hiszen Payet belépőjét követően megpróbált tovább játszani, azonban végül sérülés miatt el kellett hagynia a pályát. Ezt követően, főleg a hajrára átalakult igazi játékos-edzővé, a technikai zónából lelkesítette pályán lévő társait.
Talán nem ennyire elterjedt az a beszéd, amit a győzelem után tartott az öltözőben, amelyben a csapat teljesítményéről, a trófeához való hozzájárulásáról beszélt, arról, hogyan dolgoztak mindannyian fáradhatatlanul hazájuk első címéért. Hiába a szóbeszéd a kissé sem szimpatikus személyiségéről, minden egyes portugál csapattársa felnéz rá, csodálja őt.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy Ronaldo mindezt 31 évesen érte el, egy évtizeden át tartó, hihetetlenül magas szintű teljesítményt követően. A labdarúgásban rengeteg olyan csillag van, amely egy-egy pillanatra felvillant, végül azonban hiányzott belőle a kellő kitartás, hogy ragyoghasson pályafutása egésze során.
Kaká volt az utolsó, aki megnyerte az Aranylabdát karrierje csúcsán úgy, hogy nem Ronaldónak vagy Messinek hívták, azonban teljesítményének szintje azt követően drasztikus csökkenésnek indult. A brazil csak három évvel idősebb Cristianónál, de évek óta közel sem kerül a topjátékosok szintjéhez. Honfitársa, Ronaldinho pedig egy újabb kiábrándító példa.
Időközben Ronaldo továbbra is meghatározó eleme a futballnak. A Bajnokok Ligájában 16 gólt jegyzett az előző idényben. Egyre csökkennie kellene a góljai számának, azonban úgy tűnik, a portugál játéka egyre kifinomultabbá, letisztultabbá válik. Ahogy csapattársa, Miguel Veloso fogalmazott, ő egy „gép”.
Ronaldo úgy korosodik, mint a jó bor. A játékát az évek során drasztikusan megváltoztatta, alkalmazkodva az idő múlásához. Pályafutása korai szakaszában egy frusztráló, temperamentumos szélső volt, majd olyan játékossá fejlődött, akit döbbenettel néznek. Most pedig alkalmazkodik korához, egyre okosabb a játéka.
Most talán nevetségesnek tűnik, hogy Carlos Queiroz egykor amiatt aggódott, hogy Ronaldót, vagy sportingos csapattársát, Ricardo Quaresmát ajánlja a Manchester United csapatának.
Persze, a duó napjainkban szöges ellentéte egymásnak bizonyos szempontokból. Quaresma még mindig éretlen kissé, egy színpompás szélső, aki soha nem tudott kilépni a lenyűgöző tehetségének árnyékából, hogy oda emelkedhessen, ahová tudása alapján jogosan várnánk. Ronaldo viszont keményen dolgozott. Extra edzéseket végzett, jelenleg is nagyszerű inspirációként szolgál a feltörekvő labdarúgók számára.
Az elkötelezettség csodálatra méltó, azonban csak az eredményei által válhat valaki legendává. Michael Jordannek, Peyton Manningnak, sőt még LeBron Jamesnek is szüksége volt arra, hogy megnyerjen legalább egy bajnokságot. Ronaldo ezt már nyilvánvalóan megtette. Könnyebb felsorolni azokat a dolgokat, amiket nem nyert meg eddig, míg az eredményeit hangoztatni, hiszen ahhoz egy nap is kevés lenne.
A franciaországi Európa-bajnokság mégis egyfajta mérföldkő a karrierjében. Még a nagy Eusébio sem volt képes győzelemre vezetni országát, és nem szeretnénk elvenni Éder érdemeit, de a végső diadalban Cristiano is szerepet játszott.
A nemzeti csapat sikere különleges pillanat volt minden portugál, köztük Cristiano Ronaldo számára is. Egyesek szemében ez a győzelem Messi fölé emelte a Real Madrid sztárját. A vita azonban, hogy ki a jobb, még évekig, sőt, évtizedekig húzódik majd.
A szerződéshosszabbítása utáni beszéde során beszélt az Aranylabdáról is: „Nem vagyok megszállottja,” – erősködött. „Nyilvánvaló, hogy nagy jelentőséggel bír számomra, de a kollektív siker a kulcs az egyéni díjakhoz.”
És most, amikor a 2016-os esztendő a végéhez közeledik, talán itt az ideje, hogy változtassunk eddigi szemléletünkön. Itt egy 31 éves, rendkívüli sportoló, akinek gyűlölői legalább annyian vannak, mint ahányan imádják őt. Lehet, hogy nem szeretik Cristiano Ronaldót, de a 2016-os évet követően, ha másért nem is, az eredményeiért mindenképp tisztelniük kell őt.
