McManaman: Zidane a tökéletes edző a Real Madrid számára

Steve McManaman, a Real Madrid korábbi kiválósága beszélgetett az AS újságírójával, ebből a beszélgetésből pedig egy remek mélyinterjú született. A beszélgetés apropója az El Clásico volt, ami az aktuális témák kivesézése mellett magával hozott egy kis nosztalgiázást is.

Emlékszel az El Clásicón szerzett gólodra?
Persze, Bonano volt a kapus, a meccs késői szakaszában átemeltem a labdát a feje fölött. A legfontosabb viszont, hogy ez egy Bajnokok Ligája elődöntőben történt, az első mérkőzésen, idegenben, és 2-0-ra nyertünk a Barcelona ellen. Ebben a helyzetben lényegében már a döntőben érezheted magad. Ez volt a legfontosabb dolog azon a meccsen.

Ez az, ami miatt az emberek még mindig emlékeznek rád Angliában?
Nem igazán, senki sem tud erről Angliában. Úgy vélem, akkoriban a televíziózás nem volt még azon a szinten, mint manapság. Voltak ugyan mérkőzések, de ha Bajnokok Ligája volt, az emberek inkább összpontosítottak az Angol csapatokra, mintsem két spanyol küzdelmére. Most sokkal népszerűbbek, hiszen ez a két csapat igazán jó. Amikor én játszottam, a Barcelona nem tartozott a legjobbak közé. Nagy csapat voltak ugyan, de akkoriban csak a harmadik vagy negyedik legjobbként tartották számon őket. Voltak olyan csapatok is, mint az egyik évben a Real Sociedad, később pedig a Deportivo. Természetesen a Barcelona ott volt, de közel sem voltak annyira dominánsak, mint most.

McManaman

Melyik csapatnak szurkolnak a gyerekeid?
Nos, csak egy négy éves fiam van, így még túl fiatal ahhoz, hogy tudjon bármit is erről az egészről, de a Real Madrid mezét viseli, hiszen ezt adom rá. Biztos nem fog Barcelona mezt kapni tőlem.

Te hogy állsz a „Cristiano vagy Messi?” vitához? Nem feltétlen arra gondolok, hogy ki a legjobb, hanem hogy a múlt játékosaival összehasonlítva hol foglalnak helyet.
Úgy vélem, hihetetlenül szerencsések vagyunk, hogy láthatjuk Lionel Messit és Cristiano Ronaldót egyszerre játszani. Minden évben versenyeznek egymással, hogy jobbak lehessenek. Tavaly Cristiano 16 gólt szerzett a Bajnokok Ligájában, Leo most 9-nél jár négy mérkőzésen. Ez egy verseny kettejük között minden egyes évben, ami arról szól, hogy ki szerzi a legtöbb gólt, ki dönti meg a következő rekordot. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy itt van ez a két különböző stílussal megáldott játékos. Úgy vélem, ők a legjobbak. Csaknem lehetetlen összehasonlítani Cristianót vagy Messit Pelével, mert 30 vagy 40 év különbséggel játszottak. A különbség az, hogy amikor a múlt legendáiról beszélsz, általában egy ember kerül szóba egy korszakot illetően, például Cruyff, Maradona vagy Pelé. Ez a duó viszont csodálatos volt az elmúlt hét évben. A góljaik száma az évek során egyszerűen fenomenális. Nem hiszem, hogy újra láthatunk majd ilyet. Különböző a stílusuk, különböző a tehetségük, de határozottan a legjobbak, függetlenül attól, hogy nem nyerték meg a világbajnokságot. Amit hétről hétre elérnek, a meccsenkénti egy gólos átlag nem 2, hanem 400 mérkőzéssel számolva… Tiszta őrület!

Cristiano vs. Messi

Azt mondom, hogy kinevezlek a Biggleswade United menedzserének. Nagyon jó keretünk van, de csak annyi pénzünk, hogy a Cristiano-Messi duó egyikét tudod csak megvásárolni. Melyiket választanád?
Nos, milyen stílusban játszunk? Leo illik a Barcelona játékába, Cristiano pedig a Real Madridéba. Nem gondolom, hogy Leo nehéznek találná, ha kedd este kellene a Stoke ellen játszania, bizonyára könnyű lenne számára, de a tény miatt, hogy Cristiano már három különböző bajnokságban bizonyított, én rá szavaznék.

Amikor megérkeztél a klubhoz, Raúl azt mondta, hogy az öltöző a hazugság, az árulás, a besúgók pöcegödre, és sajnálja az olyan játékosokat, mint te, hogy a klubhoz igazoltatok.
A Real Madrid az érkezésem előtt nyerte meg a Bajnokok Ligáját 1998-ban. 1999-ben igazoltam Madridba, abban az évben semmit sem nyertek. Úgy gondolom, sok volt a házon belüli harc akkoriban. Az emberek azt mondták, hogy a nagy nevek, mint Mijatovic, Suker, Panucci vagy Seedorf azt csinálnak, amit csak akarnak, helyi celebekkel találkoznak, de nekem fogalmam sem volt erről. Mindannyian jó barátaim, kedvelem őket, úgy vélem, nagyszerű emberek, de amikor megérkeztem, semmiről sem tudtam és nem is éreztem ezeket a dolgokat. Talán azért, mert nem ismertem a nyelvet. Sok változás történt azt követően, emberek távoztak, új játékosok érkeztek. Úgy gondolom, miután Madridba igazoltam, ezek a dolgok megszűntek és az egész jelentéktelenné vált. A csapat vezérei mind spanyolok voltak, Manolo Sanchís, Hierro, én pedig jól kijöttem velük, soha nem volt problémám.

Emlékszem, hogy korábban mesélted nekem, hogy amikor megérkeztél a reptérre, senki nem várt rád. Igaz ez?
Nem okozott problémát. Nem közöltem a Real Madriddal, hogy két hónappal előbb érkezem, mert házat kerestem. Senkinek nem szóltam erről. Nem akartam, hogy a sajtó munkatársai már a reptéren megrohamozzanak. Az előszezonhoz júliusban kellett csatlakoznom, ezért a júniust házkereséssel tölthettük a feleségemmel. Szóval, nem volt probléma.

McManaman

És ezután a feleséged az egyetemen kezdett el dolgozni?
Igen, angol jogot tanított a spanyol joghallgatóknak.

Mennyi időbe telt teljesen elsajátítani a spanyol nyelvet?
Az előszezon alatt két hétig Manolo Canvallal voltam együtt, aki nem beszél angolul. Én pedig nem beszéltem spanyolul. Szóval, így kezdődött a nyelvtanulásom. Amikor el vagy zárva egy olyan emberrel, aki nem beszéli a nyelvedet, el kell kezdened alkalmazkodni és tanulni. Minden idegenbeli mérkőzésre egy spanyol könyvvel a kezemben utaztam, és azt olvasgattam a repülőgépen. Természetesen a futballhoz kapcsolódó szavakat tanultam meg először: passzold a labdát, gyere közelebb, itt vagyok. Aztán jöhetett a többi. Nem sok játékos beszélt angolul a csapatban, manapság teljesen más a helyzet. Nehéz időszak volt, minél előbb meg kellett tanulnom a nyelvet.

Madridban olyan edzőid voltak, mint Guus Hiddink, John Toshack, Vicente del Bosque és Carlos Queiroz.
Igazából, amikor leigazoltak 99 januárjában, még Guus Hiddink volt az edző, de mire megérkeztem hivatalosan is, már leváltották. Igazából John Toshack is csak néhány hónapig volt az edzőm. Akikkel valóban együtt dolgoztam az Del Bosque és Carlos Queiroz.

Del Bosque

Mit tanultál tőlük?
Toshack rengeteg olyan dolgot használ, amit Liverpoolban is megszoktam. Hasonlóak voltak a bemelegítések, ezért sokat tudtam erről. És az is megkönnyítette a munkánkat, hogy beszélt angolul. Del Bosque teljesen más karakter volt. Nagyon csendes ember, aki jól kijön a csapatával. Boldoggá tette a játékosokat, hagyta őket játszani. Megbízott mindenkiben és sikeres volt. Carlos Queiroztól nem igazán tanultam semmit, mert szinte nem is dolgoztunk együtt. Furcsa is volt, mert Vicente del Bosquét elküldték, aztán a Real Madrid, a világ legnagyobb klubja leigazolta a Manchester United másodedzőjét. Elég fura volt. Manapság ez nem történne meg, ugye?

A Barcelona nem akart leigazolni?
1996-ban tettek értem egy ajánlatot a Liverpoolnak, de a klub visszautasította. Beszéltünk telefonon, de nem közeledtek egymáshoz az elvárásaink.

A madridi évei alatt volt olyan időszak, amikor el akartak adni, de te tovább küzdöttél?
Igen, az első évem végén. Megnyertük a Bajnokok Ligáját, és egy új elnök jött, aki leigazolta Luis Figót. Úgy gondolom, megpróbált eladni engem és Fernando Redondót is. Emiatt érezhető volt egy kis frusztráció. Az emberek nem tudták, mi történik. Az utolsó meccsünk a BL döntő volt, ahol mindketten jól játszottunk. Aztán el akart adni minket, nem értettük az egészet. Amikor beszéltem az elnökkel, mindig az mondta, hogy minden rendben. Az edző is megnyugtatott, hogy nem kell aggódnom, nem tudtam elképzelni, hogy egy olyan csapatba igazoljak, ahova nem akarok menni. A spanyol futballt átszövi a politika, nem olyan mint az angol futball.

McManaman

A sikered egyik titka az volt, hogy beilleszkedtél, megértetted a játékot és végül más típusú játékossá váltál. Mi volt ennek a folyamata? Mit mondott neked Del Bosque és hogy működött a dolog?
Nos, nem igazán mondott sok dolgot, hogy őszinte legyek. Tudta, hogy kiváló játékosai vannak, ha pedig valaki az adott pillanatban jobb nálad a posztodon, akkor minden csak önzetlenség kérdése. A futballban akkor, ha valaki jobb helyzetben van nálad, akkor passzolsz neki. Ha te vagy jobb helyzetben, akkor pedig elvárod, hogy passzoljon. Szerintem ennyi a dolog titka. Úgy gondolom, hogy a Liverpoolnál jól cseleztem, jól tudtam elfutni, de a Real Madridnál nem kell annyit futni vagy legyőzni három-négy embert, mivel az olyan játékosok vannak előtted, mint Raúl, vagy eleinte Roberto Carlos, akik ha jobb helyzetben vannak, egyszerűen csak nekik kell adnod a labdát. Mindig azt gondoltam, hogy egy olyan csapatban játszani, mint a Real Madrid, megkönnyíti az ember dolgát.

Ki volt a kedvenc Galaktikusod?
Nem volt ilyen. Luis Figo nagyon jó barátom, Zizou is az volt, miután megérkezett, de ő más karakter. Luis beszélt angolul, úgyhogy könnyebb volt vele barátkozni, Zizou csendes volt, franciául és olaszul beszélt. Ronaldo is megjött, erős karakter, erős kisugárzással, szóval választani nem tudtam. Úgy gondoltam, hogy mindannyian briliáns játékosok, de a Galaktikus dolog igazi hülyeség volt. Ne mondja már senki, hogy Roberto Carlos vagy Raúl, akik 98-ban és 2000-ben BL-t nyertek, nem voltak Galaktikusok… Ez csak egy nevetséges elnevezés volt, amit néhány idióta talált ki.

Figo

Ott voltál azon a hírhedt mérkőzésen, amikor Figónak disznófejet dobtak Barcelonában. Milyen volt?
Undorító! Sosem láttam ehhez hasonlót karrierem során. Angliából jöttem, ahol azért bőven van ellenségeskedés és erőszak, de ha ilyen történne, azt komolyan szankcionálnák és keményen megbüntetnék. Spanyolországban mindenfélével dobáltak minket; kövektől kezdve tégláig. A rendőrség a hoteltől a stadionig kísért minket, de az egész a mérkőzésen érte el a csúcspontot. Amikor a saját játékosod nem tud elvégezni egy tizenegyest, mert golflabdákkal, whiskey-s üvegekkel és mobiltelefonokkal dobálják, az eléggé szürreális élmény. Angolként nem számítottam ilyesmire, futballmeccsen meg aztán végképp nem. Értem, hogy szenvedély, értem, hogy a játékos elhagyta a klubot és nagyon nehéz ezt megemészteni, de elképesztő volt az a gyűlölet, amit láttunk.

Angliában nem láttál ilyet?
Nem.

És ha nem tévedek, nem is lett büntetés a vége.
8000 eurós büntetés, vagy valami ilyesmi. Nevetséges büntetés ezeknek a csapatoknak a törvény megszegéséért. Őrület!

Azt mondtad, hogy Zidane nagyon csendes. Gondoltál arra, hogy te is edzőként dolgozz?
Az emberek azt mondják, hogy korábban azt hitték, el fog bukni. Szerintem ő a tökéletes edző a Real Madrid számára, nem akar vitázni az elnökkel, nem akar kiállni és mindenféléről beszélni, ő inkább amolyan Del Bosque típusú karakter, kedves, csendes, boldogok a játékosai, hagyja őket kibontakozni. Nézd. A Real Madrid játékosai vannak olyan jók, hasonlóan a Barcelona játékosaihoz, hogy lényegében minden meccset meg tudnak nyerni, amíg eléred, hogy boldogok és egészségesek legyenek és a pályán tartod őket. Szerintem ő a tökéletes edző a Real Madrid számára. Tényleg. A Real Madridnak nincs szüksége nagy, rámenős karakterekre. Itt a játékosok a sztárok. Egy edző egyszerűen érkezzen meg, mint ahogy Carlo Ancelotti is tette, tegye meg a javaslatait, beszéljen a lehető legkevesebbet, tegye boldoggá a játékosokat és játszassa őket. Tízből kilencszer sikeresek lesznek, mivel az ő 11 játékosuk jobb lesz, mint az ellenfél 11 játékosa. Járták a világot, hogy megtalálják ezeket a menedzsereket, de remélem, hogy most a 70-es, 80-as évek Liverpooljához hasonló sikeres tervnél maradnak. Zizou itt van, Santi a Castillában tanul, Guti pedig az u18-asok között. Remélem, hogy visszatér a klub oda, hogy olyan edzőket ültet a padra, akik kívül-belül ismerik a Real Madridot, akik tudják, micsoda szenvedély ez, tudnak irányítani, ami szerintem briliáns.

Zidane

Nyilvánvalóan tudod, hogy nyolc trófeát nyertél és 11 döntőt játszottál négy év alatt, de ha ki kellene választanod egyetlen pillanatot, akkor mi lenne az, amit kitennél a szobád falára?
Mindenekelőtt a trófeák magasba emelése a legfontosabb. Ezért futballozol. A gólszerzés nem ennyire fontos, mivel ha betalálsz a Nou Campban, de vereséget szenvedsz, akkor számomra ez semmit nem jelent. A legfontosabb a győzelem. Emlékszem a spanyol srácok ünneplésére, miután győztünk a Nou Campban egy elődöntőben. Teljesen megőrültek, mintha a döntőt nyerték volna meg. Először nem is értettem a dolgot, mivel Angliából jöttem, de tudom, hogy mennyit jelentett nekik. Tehát a legfontosabb a trófea, a fehér mez sikere. Azért igazoltam ide, mert sosem játszottam volna a BL-ben a Liverpoollal, itt pedig első évemben BL-győztes lettem. Sok dolog zajlott akkoriban az életemben. Édesanyám eltávozott, miután eligazoltam, édesapám és a barátai, illetve az én barátaim pedig mind ott voltak Párizsban, úgyhogy ezt a pillanatot emelném ki, mivel ez történt az első évben. Egy évvel korábban semmit nem nyertek. Ez okozott egy kis zűrzavart, új edző érkezett, majd egy nagyon jó csapattá váltunk, remek hangulattal.

A Clásico előtt néhány nap hasonlítható máshoz? Mondjuk egy Liverpool – Manchester United mérkőzés előtti időszakhoz?
Nem, egyáltalán nem. Spanyolországban a Clásico a minden. A Liverpool – Manchester United még nem is derbi. A városban az embereket jobban érdekli a Liverpool – Everton. Madridban éltem, és ha mondjuk tankoltam, ott is a Clásico volt a téma, pedig még hetek voltak hátra. Addig még több meccs is van, de már mindenki erről beszél. Úgyhogy semmi nem hasonlítható hozzá. Annyira hatalmas. Manapság pedig a Clásicók 6 pontja rengeteget ér. Ha mindkettőt megnyered, hatalmas előnyre teszel szert a bajnokság megnyeréséért folytatott harcban. Ha megnézed, a Madrid a győzelme esetén kilenc pontra távolodnának el, amit pokoli nehéz ledolgozni. Ráadásul manapság azt gondolják az emberek, hogy igazán két csapat létezik Spanyolországban, a Barcelona és a Real Madrid, így még nagyobb a mérkőzés jelentősége. Természetesen a Sevilla is kiválóan teljesít idén, de az Atlético már kicsit szenved. Ebben az idényben a két csapat közötti harcban sokat fog számítani ez a meccs. Persze úgy, hogy a Madrid tavaly nyert Barcelonában, majd a minap az Atléticót is megverte, nagy a nyomás Luis Enriquén a hat pont hátrányt is figyelembe véve.

Figo

Mit gondolsz, mi történik majd a mérkőzésen?
Ha a legerősebb kerettel állhatnak ki, akkor úgy gondolom, hogy a Barcelona azt az egy dolgot fogja csinálni, amit tud. Nem gondolom, hogy Enriquének lenne valamilyen különleges fegyvere, mivel ha Neymar, Messi és Suárez játszik, akkor egyféleképp fognak tudni focizni, mást nem tehetnek. Zidane közben megmutatta a képességeit, Gareth Bale hiányában – ami egy nagy veszteség – ismét változtat a csapaton. Szerintem a Barcelona az esélyes, hiszen hazai pályán vannak, százezer szurkoló áll mögöttük, de Zizou tavaly idejött és megcsinálta, és most is nagyon nehéz lesz őket legyőzni. Ez nem csak annyi lesz, hogy kimennek a pályára és megnyerik a meccset. A Barcelonának jól kell játszania, ha nyerni akar.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK