Az életben vannak jól előre kottázható dolgok, amelyek a világ ezernyi dolga közül bármelyikben előfordulhatnak egy közös apropó miatt: ez pedig nem más, mint az, hogy az embereknek megvan véleménye a különféle dolgokról. Azt természetesen nem lehet elvárni, hogy mindenki egyazon véleményen legyen bizonyos ügyekben, és nem is lenne kívánatos, hiszen a világot pont az eltérések, a viták, és ezáltal a hibákra való rávilágítás viszi „A” pontból egy jobb, kívánatosabb „B” pontba. Nincs csodásabb dolog egy vitában, mint amikor két eltérő vélemény egymásnak feszül, és észérvekkel eljutunk egy konszenzusig, amely mindkét fél igazát tartalmazza, hiszen nincs, vagy csak nagyon kevés esetben van olyan, amikor egy adott ember véleménye lefedi az igazság teljes egészét.
Vannak azonban nehezítő tényezők, amely a konstruktív vita kialakítására gátló hatással vannak, ami ezáltal könnyen veszekedésbe csap át. Ilyen például az, amikor az ember a saját véleményét tartja az egyedüli igazságnak, és azokat, akik picit másként vélekednek, egyszerűen nem hallgatja meg. Ilyen lehet még az is, amikor az emberek türelmetlenek lesznek a nehezebb időkben, a kellemetlenségek azonnali megszüntetésének vágyálmától fűtve azon nyomban olyan embereket kezdenek el hibáztatni, akik amúgy sok platformon bizonyítottak már, de éppen nem megy nekik az adott pillanatban a szekér. Ilyen gátló tényező lehet továbbá az is, amikor egyszerűen elveszik a bizalom a rosszabb periódusokban, és nem vagyunk meggyőződve arról, hogy ez csak egy átmeneti állapot, amit közösen kell átvészelnünk, és teljes bizalommal kell viseltetni azzal az emberrel szemben, aki már amúgy bizonyított nekünk, csak mint már említettem, jelenleg nehezebb időszakon megy keresztül.
És hogy hogyan is kapcsolódik ez a csapatunkhoz? Véleményem szerint a tisztelt olvasó mostanra már kezdi összerakni a képet. Kötve hiszem, hogy én vagyok az egyedüli, aki mostanában olyan megnyilvánulásokat tapasztal akár a közösségi médiában, amelyek véleménye szerint jogtalanok. Tény, hogy az elmúlt három meccsen nem tudtunk az aktuális ellenfelünk fölé kerekedni, bár az is hozzátartozik a képhez, hogy egy esetben sem maradtunk alul. Nem akarok most kitérni arra, hogy amúgy a három mérkőzés közül egyedül a Las Palmas ellen elért eredmény nevezhető csalódásnak, arra sem, hogy Európa egyik legfélelmetesebb stadionjában tudtunk elérni egy 2-2-es döntetlent egy olyan csapat ellen, amely előző négy meccsét 20-2-es gólkülönbséggel zárta. Ezek a dolgok a jelenlegi cikkben nem relevánsak, itt csakis a csapathoz, és főként annak edzőjéhez való hozzáállás képezi a vita tárgyát. Biztosan megesett már mindenkivel, hogy a szerelmével, legjobb barátjával, valamelyik családtagjával, feleségével – akiket amúgy feltétel nélkül szeret, és rengeteg jó élményen ment keresztül velük – egyszer csak összeveszik. Ilyenkor nem feltélenül a legjobb megoldás az, hogy egyből megszüntetjük a kapcsolatot, és a másikat kikiáltjuk a bekövetkezett helyzet egyedüli felelősének, mert ezzel éppen azt érjük el, hogy az adott szituáció elmérgesedik, és ahelyett, hogy az elmúlt időszak pozitív impulzusaira koncetrálnánk, kiemeljük és eszkaláljuk a negatív dolgokat.
Ugyanez a helyzet manapság a Real Madrid háza táján. Azonban ha jobban megvizsgáljuk, akkor ez nem most jött először elő. Amióta követem a csapat mérkőzéseit, kivétel nélkül mindig, amikor nem nyerte meg minden meccsét a gárda, ez volt a helyzet. Adott volt egy edző, aki három év sikeretelenség után vette át a csapatot, majd első nyilatkozatai között olyat talált mondani, hogy az eredmény szerinte fontosabb mint a játék képe. Már ekkor magára haragított sok embert, akik azon nyomban a távozását követelték, és a kezdeti sikertelenség hatására ezek a hangok csak egyre erősebbek lettek. A bizalom teljes hiányáról beszélhettünk, a türelmetlenség azonnal felütötte a fejét, és senki nem akarta meghallani azoknak az embereknek a véleményét, akik szerint be is válhat ez a hozzáállás a királyi csapatnál. Mindannyian tudjuk a történet végét, a szezon utolsó meccsein parádésan játszott a csapat, és egy hollywoodi szuperprodukciót megszégyenítő módon sikerült megtörni három év átkát. Ekkor minden korábbi hangoskodó, bizonytalankodó ember eltűnt, sőt, teljes metamorfózison estek át, és már ők mondták leghangosabban, hogy micsoda hiba volt elküldeni a trénert.
Adott volt egy mesteredző, akit szintén már kinevezésekor elkezdtek sokan fúrni. Olasz ember mégis hogy kerülhet a gálafocit játszó spanyol alakulat élére? Teljesen ignorálták az összes tényt, amely az ő sikerességét mutatta, majd amikor a klasszikuson vereséget szenvedtünk a katalán alakulattol, verték is bőszen ezek az emberek a mellüket, és hangoztatták, hogy ők bizony megmondták. A szezon végét szintén mindenki ismeri, egy drámai BL-döntőn elhozta nekünk oly hosszú várakozás után a Tizediket. Mondanom sem kell, hogy ekkor senki meg sem szólalt, hogy valami baj lenne az ő személyével, elképzeléseivel. A következő szezonban 22 zsinorban megnyert mérkőzés után úgy tűnt, hogy végre van valaki, aki végleg kiűzte a hangos, mindig elégedetlenkedő tömeget az éterből, azonban elég volt egy hullámvölgy tavasszal, hogy újra megtalálják ezen emberek a gégéjüket, és a véleményüket szabadon eresszék. Elég volt egy rövidebb hullámvölgy, hogy elfelejtsenek 22 egymás utáni diadalt, elég volt, hogy elfelejtsék az oly kedves tizedik BL-trófea megszerzését. Nem meglepő módon, amikor elküldték imádott Carlónkat, akkor már azt szajkózták, hogy hogy lehet ilyet tenni, micsoda balgaság az egész szituáció.
És eljutottunk napjainkhoz. Most is adott egy edző. Egy madridista legenda, aki ha mindössze csak ezt az egy bizonyos találatot szerezte volna habfehér mezben, akkor is örökre a memóriánkba égett volna. De ő nem csak azon a meccsen volt zseni. Nem volt egy olyan pillanat sem, amikor a pályán abbahagyta volna azt a csodálatosan elegáns és gyönyörű futballt, amely a védjegyévé vált. Nem hitte volna senki sem akkor, hogy még nagyobb ikonná válhat a szemünkben, de neki más elképzelése volt. Ő egy olyan félév után vette át a csapatot, amelyet minden jóérzésű madridista kiégetne a memóriájából, és amelyre minden katalán drukker oly szívesen emlékszik vissza: nem volt ez más, mint Rafa regnálása. Sokan örültek, amikor kinevezték őt, viszont mondanom sem kell, hogy egyből jöttek a már jól ismert elemek is: nincs elég tapasztalata, úgyis be fog fürödni, a Castillával sem ért el sikereket. Összefoglalva most is, mint oly sokszor a bizalom teljes hiányáról tettek egyes emberek tanúbizonyságot. Ez Zidane-t egyáltalán nem zavarta, noha baljós előjelek között vágott neki csapatunk felzárkóztatásának, de az eredmények egyértelműen őt igazolták; a bajnokságban óriási hajrával hajszál híján ledolgoztuk a hátrányunkat, és nem utolsó sorban újra felültünk Európa trónjára. Még nagyobb legendává nőtt a szemünk láttára, pedig senki se gondolta 2006-ban, hogy ez megtörténhet. Ahogy az a dolgok rendje, a jó idők után eljött egy kevésbé kellemes, ám semmiképp sem rossz periódus a csapat életében. Pont egy hete kezdődött, azóta három meccsen három döntetlent értek el a srácok, és megszakadt a 16 bajnoki óta tartó győzelmi széria. Mit is tapasztalhatunk most, ha megnézzük az adott meccsek utáni reakciókat? A bizalom teljes hiányát Zidane felé, a krónikus rövid távú memóriakiesés újra felüti a fejét néhányaknál, és a türelmetlenség egyre több emberre burjánzik át. Kérdezném a kedves olvasótól, hogy nem az a világ rendje, hogy a jó és a rossz időszakok periódikusan váltakoznak? Nem ezt tapasztalhatjuk az életünk többi részében is? Nem az lenne a helyénvaló reakció, hogy teljes bizalommal vagyunk egy olyan ember irányába, aki oly szép pillanatokat okozott nekünk, és fog még a jövőben is?
A címben is megfogalmaztam, hogy lenne egy kérésem minden kedves drukkertársam felé. Kérlek Titeket, hogy bármilyen nehéz időszakon megy át a csapat (ami jelenleg amúgy nem is igaz) legyetek türelemmel. Mérlegeljétek azt, hogy ez a csapat, ezzel az edzővel miket ért el, és hogy mire is képes. A dolgok természetes rendje az, hogy nem játszunk minden csapat ellen jól, nem verünk meg mindenkit, de éppen ezek a hibák jelentik azt, hogy tudunk hova fejlődni, hogy a következő meccseken még jobbak lehessünk. Kérlek Titeket, hogy legyetek bizalommal azok felé, akik kiérdemelték azt. Tudom, hogy könnyű az első adandó alkalommal hangot adni az elégedetlenségnek, de mégis mennyivel pozitívabb, érettebb, és kifizedőtöbb, ha csak bízunk, hogy ez az ember érti a dolgát, és egyre jobbak leszünk. Kérlek Titeket, hogy ne fessétek egyből az ördögöt a falra, mert korántsem vészes a helyzet: vezetjük a bajnokságot, nem kaptunk még ki a szezonban, és a hibáink miatt pedig egyre erősebbek leszünk. Kérlek Titeket mindezekre, hiszen pontosan a fenti tényezők vezettek korábban ahhoz, hogy olyan edzőket küldtünk el, akik hosszú távon egyértelmű egyeduralkodóvá tehették volna a csapatot. Kérlek Titeket, hogy tanuljunk a hibáinkból, mert ez nem a gyengeség jele, hanem éppen ellenkezőleg: beismerni a tévedésünket és változtatni rajta, ez az ember legnagyobb fegyvere!
