2017. november 19., vasárnap

Arbeloa: Egységesebbnek kell lennünk, mint eddig bármikor

  • Ny. Viktor (viiiik)
  • 2015.12.09. 12:27
A mérkõzés után Benítez, Butragueño, Casemiro, Benzema, Cristiano Ronaldo és Álvaro Arbeloa osztották meg a gondolataikat a sajtó képviselõivel.

Rafa Benítez

A mérkõzésrõl: "Ez a csapat támadó szellemben futballozik, és igyekszik fenntartani a folyamatos egyensúlyt. Tökéletes este volt ez a számunkra. Nem értem, hogy miért fütyültek egyesek, de ez a mérkõzés a bizonyítéka, hogy jó úton járunk. Érdekes mérkõzésre számítottunk, hiszen a Malmõnek kellett volna a pontszerzés a harmadik helyhez. De miután rátaláltunk a ritmusra, a mérkõzés nekünk állt. A második félidõben esett gyors gól mindent elmond. Nyolcat lõttünk, de lehetett volna több is."

A fütyülésrõl: "Nem tudom, hogy miért fütyülték ki a nevemet, mikor a kezdõrúgás elõtt a szpíker bejelentette."

A csapat jó formájáról: "A dolgok hetente változnak. Az a fontos, hogy továbbra is szállítsuk a jó eredményeket. Már a vasárnapi találkozóra koncentrálunk."

A rekordszámú gólról: "Büszke vagyok rá, tudtam, hogy ezen a meccsen akár meg is dönthetjük. Elégedett vagyok a csapattal, remélem, a szurkolók is élvezték a meccset."

A kupáról: "Mindenki, aki követi az eseményeket, tudhatja, hogy mindannyian reménykedünk benne, hogy hamarosan megoldódik minden."

Pepérõl: "Semmi baja nincsen. Azért cseréltem le, hogy kicsit pihenjen. Ez a gyõzelem bizonyítéka az elvégzett munkának."

Benzemáról: "Jól kezdte a szezont, majd lesérült, és voltak egyéb problémái is, de továbbra is lövi a gólokat. A visszatérése nagy segítség a számunkra. Egyébként nem tartotta be az utasításaimat, mivel azt mondtam neki, hogy egy gólt és egy gólpasszt várok tõle, de õ mesterhármast szerzett."

Jamesrõl: "Csak annyit kértem tõle, hogy olyan jól játsszon, ahogy tud, és így is tett. 4-3-3-as rendszerben játszottunk, Jamesszel a középpálya közepén."

Cristianóról: "Cristiano egy alapvetõ fontosságú játékosunk, az, ahogy õ küzd, mindenkit jobb teljesítményre sarkall."

A cserékrõl: "A mérkõzés állásának köszönhetõen Marcelo és Denis is pályára léphetett. Szinte tökéletesen alakult minden."

Emilio Butragueno

A mérkõzésrõl: "Ez az este hatalmas öröm a klub és minden szurkoló számára."

Benítez kifütyülésérõl: "Tiszteletben kell tartani a véleményüket, de biztos vagyok abban, hogy ma este mindenki elégedetten ment haza."

Lewandowskiról: "Lewandowski? Nem szoktunk olyan játékosokkal kapcsolatban beszélni, akik egy másik klub kötelékébe tartoznak."

Casemiro

A mérkõzésrõl: "Csodálatos meccs volt ez a számunkra. Mi a Real Madrid vagyunk, mindig remekül kell játszanunk, és nyernünk kell itt. A kritikákra így kell választ adnunk."

Benítezrõl: "Teljes mértékben megbízunk az edzõnkben."

A kupából való kizárásról: "Nem gondolunk a kupára. Cheryshev nehéz idõkön megy keresztül, így természetesen az egész csapat támogatja õt. Ezzel az üggyel mások foglalkoznak a klubban. Mi csak azzal törõdünk, hogy megnyerjük a következõ meccsünket vasárnap. Együtt erõsebbek vagyunk."

Karim Benzema

A helyzetérõl: "Mindenki támogatását élvezem, a csapattársakét és a szurkolókét is. Jól végzem a dolgomat, ez látszott a pályán is."

Cheryshevrõl: "A stáb és a játékosok is egyaránt mellette állnak."

A közte és Valbuena közötti helyzetrõl: "Ez nem kötõdik a futballhoz, én viszont arról szeretnék csak beszélni. A többi nem rajtam múlik, dolgozom tovább, és bízom az igazságban."

A góljairól: "A gólok fontosak egy támadónak, de legalább annyira lényeges a szurkolók és a csapattársak szeretete. Örülök a mai találataimnak, ahogy a Getafe elleni góljaimnak is, azt hiszem, elmondható, hogy jó formában vagyok."

Az elnökrõl: "Florentino Pérez nagyon fontos számomra. Õ egy olyan ember, akit igazán tisztelek."

Álvaro Arbeloa

A mérkõzésrõl: "A ma esti egy könnyû meccs volt a számunkra, mivel jól játszottunk. Másrészrõl a Malmö is megnehezíthette volna jobban a dolgunkat. A csapat nem vett vissza az intenzitásból, mint ahogy a Getafe elleni mérkõzésen."

A célokról: "Egyre többet akarunk! Jól állunk minden sorozatban. Bízzunk abban, hogy igazságos döntés születik, és a Real Madrid folytathatja a kupaszereplést."

Cheryshevrõl: "Ez az egész eléggé tisztességtelen Cheryshevvel szemben. Úgy tûnik, amikor a Real Madrid játékosáról van szó, más mércével mérnek az emberek."

A fütyülésekrõl: "Benítez? Én nem hallottam semmiféle füttyszót."

A kritikákról: "Sokan vannak, akik igyekeznek bennünket rendszeresen kritizálni. Így egységesebbnek kell lennünk, mint eddig bármikor."

A szurkolókról: "Biztos vagyok benne, hogy élvezték, és a csapatnak is kellett ez. Ilyen eredményekkel folyamatosan haladhatunk elõre. A szurkolók a végén mindenkit ünnepeltek. Végtére is, a szurkolók és a csapat egyek. A Real Madrid címerét mindig a csapat játékosai és szurkolói védik majd meg. Semmilyen kívülálló nem lesz ebben a segítségünkre."

Chelsea vagy Porto (ami a továbbjutás illeti): "Vannak barátaim a Chelseanél, és én mindig a legjobbat szeretném nekik. Mourinho vagy Casillas? Ebbe nem mennék most bele."

Piquérõl: "A Barcelona történelme (ami az elmúlt 10 évet jelenti) sosem lesz egyenlõ a Real Madridéval. Látom magam elõtt, ahogy Piqué egy nap egy stand-up comedy klub humoristájaként is a Real Madriddal foglalkozik majd. Eléggé ránk van kattanva."

Benzema ügyérõl: "Ismerem õt, és nem szükséges errõl a témáról kérdezgetnem. Mi itt mindannyian vakon bízunk benne."

Cristiano Ronaldo

A mérkõzésrõl: "Boldog vagyok. A csapat nagyszerûen játszott, nagyon örülök az újabb rekordnak."

A személyes kritikáiról: "Hét éve vagyok már itt, és sosem aggasztott, hogy mások mint gondolnak rólam."

A csapat kritikáiról: "Ez teljesen normális dolog. Egy ekkora klubnál, amikor nincs minden rendben, érthetõ, ha az emberek kritikusak."

A csapat formájáról: "Sorozatban öt gyõzelmet számlálunk, és folyamatosan fejlõdünk. Rafa jó munkát végez, jól alkalmazkodik a dolgokhoz. Szüksége van még idõre."

A szezonjáról: "Én elégedett vagyok a jelenlegi idényemmel. Talán az emberek többet várnak tõlem. Volt néhány problémám a szezonkezdetkor, de most már jobban vagyok."

Az Aranylabdáról: "Nem vagyok a díj megszállottja."

Arról, hogy elhagyja a Real Madridot: "Minden évben arról beszélnek, hogy távozom. Nyugodt és boldog vagyok itt, mindenki segít nekem, mióta megérkeztem a klubhoz. Ismerem a PSG elnökét, többször találkoztunk. Két évem van még a Real Madridnál, szeretnék továbbra is maradni. A sajtó mindig bolhából csinál elefántot. Megköszöntem Blanc-nak, amiért dicsért, és azt mondtam, hogy csodálom az elvégzett munkájáért."

Mourinho és Casillas párharcáról: "Chelsea-Porto mérkõzés lesz, nem pedig Mourinho-Casillas. A jobb csapat fog nyerni."

Piquérõl: "Piqué tweetje nem érdemel semmilyen kommentárt, nem éri meg, hogy külön reklámozzam."

A Clásicóról: "Amikor úgy szenvedsz vereséget, mint ahogy mi a Barcelona ellen, rá kell jönnöd, hogy változásra van szükség. Talán ez egy jó ébresztõ volt mindannyiunk számára."

A fütyülésekrõl: "Kifütyülték Rafát? Én nem hallottam semmit. Az embereknek megtehetik, amit szeretnének, de az edzõnknek idõre van szüksége, a munkáját pedig remekül végzi."

Benzemáról: "Örülök Benzemának. A góljai segítenek neki érzelmileg."

Az újságírókról: "Én mindig nyilatkozok azoknak, akik jól bánnak velem, függetlenül attól, hogy kinek dolgoznak."

A rekordjairól: "Én nem üldözöm a rekordokat, a rekordok üldöznek engem."

A kupáról: "Remélem, folytathatjuk a kupaszereplésünket. A Cheryshevvel való közös ünneplés Arbeloa ötlete volt, nagyszerû pillanat volt."


Hozzászólások

Tabella