Modric, a távoli bombák mestere (Videók!)

Irányít, keményen dolgozik, elveszett labdákat szerez vissza, csodálatos gólokat lõ. Luka Modric nevét ebben a szezonban már azok is megjegyezték, akik leigazolása idején még feleslegesnek tartották megvételét.

A horvát középpályás Ancelotti csapatának egyik alappillére, Alonsóval és Di Maríával egy védekezésben és támadásban egyaránt erõs triót alkotnak a pálya közepén.

A góllövés sem áll távol Mordictól, ebben pedig az sem akadályozza meg, hogy általában távol áll a kaputól. Érkezése óta hat alkalommal volt eredményes a Real Madridban, ráadásul úgy, hogy mind a hat gólját a tizenhatoson kívülrõl szerezte. A találatok szépsége miatt úgy gondoltuk, hogy a Realmadrid.com-nál egy kicsit tovább megyünk, és nem csak leírjuk ezt a szép statisztikát, hanem videókkal is megspékeljük.

2012. november 14. – Zaragoza
2012 augusztusában érkezett meg Madridba, egy meglehetõsen hosszú és szappanopera-szerû átigazolási kálvária végén. Ezután Mourinho rögtön elkezdte beépíteni a csapatba. Elsõ gólját a Zaragoza ellen szerezte, egy 4-0-s gyõzelemmel véget érõ bajnoki mérkõzés 91. percében. Nem kis találattal nyitott, nézzük:


2013. március 5. – Manchester United

Ezután következett talán legfontosabbnak mondható, idegenben lõtt egyenlítõ találata, amelyet a Manchester United ellen szerzett az Old Traffordon. Ezt a labdát ennél jobban nem lehetett volna meglõni:


 

2013. március 16. – Mallorca
A következõ gól egy olyan mérkõzésen született, amelyen hátrányban volt a csapat. A Mallorca elleni bajnoki meccsen 2-1-es eredménnyel vonultak az öltözõbe Mourinho fiai, a mester pedig Kaká és Arbeloa lecserélésével jelezte, változtatni kell. Benzema és Özil meghozták a várt lendületet, Cristiano, Modric és Higuaín öt perc alatt lõtt három góljával pedig végleg eldõlt a találkozó. Nézzük, milyen távoli lövésnek köszönhetõen vette át a vezetést a Madrid:


2013. május 8. – Málaga

A Real Madridnak mindenképp gyõzelemre volt szüksége ahhoz, hogy a bajnokság végéhez közeledve késleltesse a Barcelona ünneplését, hiszen nyolc pontos hátrányban, a 36. fordulóban egy esetleges pontvesztés a katalánok végsõ gyõzelmét eredményezte volna, ráadásul az Atlético is faragott volna a hátrányából. Ennek megfelelõen gólparádét rendeztek Cristianóék, egy Benzemával való kényszerítõ után pedig Modric lába is elsült. A mérkõzés végeredménye 6-2, Modric az 5. találatot szerezte.


2013. december 10. – Koppenhága

A következõ szenvedõ fél a Koppenhága volt, ezúttal a Bajnokok Ligájában villant a horvát középpályás. Hiába passzolgattak a sárga mezben futballozó madridiak a hazai közönség füttykoncertje közepette a tizenhatos vonala elõtt, Modric egy laza mozdulattal kiszedte a pókhálót a jobb felsõ sarokból.


2014. február 16. – Getafe

A legutóbbi hétvégén gyõzelmi kényszer nyomta a Real Madrid vállát, hiszen az Atlético Madrid és a Barcelona is magabiztosan gyõzött a fordulóban, így ahhoz, hogy továbbra is megmaradjon a hármas holtverseny a tabella élén, meg kellett verni a harmadik számú madridi csapatot, a Getafét. Ezt végül különösebb erõfeszítés nélkül teljesítette a csapat, Modric pedig a 66. percben szánta rá magát egy távoli lövésre.

Úgy tûnik tehát, hogy Modric a távoli lövések specialistája, nekem pedig õszintén megmondom, hogy nagyon hiányzott egy ilyen játékos Madridból. Annak idején Xabi Alonsótól vártam hasonlót, aki a Liverpoolban többször is meglepte ellenfelét a tizenhatoson kívülrõl. Csak így tovább, Luka! Hvala lijepa!

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK